IRODALMI KITEKINTŐ

TÖRÖK ENDRE

egyetemi tanár,

Lev Nyikolajevics Tolsztoj avatott ismerője

Aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakán végzett 1955 és 2002 között, és meg tudta különböztetni az egykor kötelező és épp ezért gyűlölt orosz nyelvet Tolsztoj és Csehov nyelvének szépségeitől, az bizonyosan ott volt Török professzor úr előadásain, szemináriumain.

  Közel 50 év távlatából, mint hajdani tanítvány, úgy látom, hogy a 19. századi orosz irodalomról, de főképp Lev Nyikolajevics Tolsztojról nem csupán hazánkban, de az európai irodalomtörténetben sem volt nála többet tudó, a tolsztoji orosz néplelket avatottabban ismerő filológus.

Sajátosan legendás alakja, a „rendszerbe” bele nem simuló előadásai igazi kulturális élményt jelentettek a 60-as évek második felében. Szemináriumain, ahol közvetlen közelségbe került a hallgatóival, nem csupán az irodalomról, de számos etikai kérdésről is olyan lenyűgözően és fesztelenül beszélt, hogy gyakran besötétedett a Világirodalmi Tanszék folyosóján, és ő még mindig  meghallgatta az okos érveléseket, majd hirtelen mozdulattal vette  a kabátját,  és elköszönt. Többet akkor nem is tudtunk róla.

Tizenöt évvel később a jósorsom még összehozott vele, amikor a doktori vizsgám világirodalmi tárgyának vizsgáztatója volt.

Soha nem felejtem zordnak tűnő tekintetét, amikor megkerestem kérésemmel Akkor küldte el az Egyetem papírforma szerint nyugdíjba, de mint korábban is, soha nem mondott nemet egyetlen hallgatójának sem, aki Tolsztojjal és az orosz irodalommal akart komolyan foglalkozni. A „mentorságot” elvállalta, ami rangot jelentett, tartást adott.

A felkészülés három esztendeje alatt már-már baráti beszélgetések részese lehettem, hogy aztán annál szigorúbb kérdéseket tegyen fel a vizsgán.

De ki is volt a szigorú tekintetű Török professzor?

Újpesti tanító családban született 1923. december 23-án.

Középfokú tanulmányait Rákospalotán a Könyves Kálmán Gimnáziumban kezdte, majd egy jó hírű magángimnáziumban fejezte be. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetemre (1943/44), ahol magyar nyelv- és irodalmat, olasz, latin nyelveket tanult. A 2. világháború megszakította egyetemi éveit, két év múltán folytathatta tanulmányait, 1951-ben szerzett magyar-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet. Tanári pályáját egy újpesti ipari tanuló iskolában kezdte, s dolgozott könyvkiadói lektorként is. 1952-ben aspirantúrára küldték a Szovjetunióba, ekkor tanult meg oroszul, három évet (1953-55) a Volga melletti Szaratovban élt, ahol száműzött kiváló irodalomtudósok mellett tanult, Sztálin halála után már változó, szabadabb légkörben.

 1955-ben hazaérkezve kinevezték a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára az Összehasonlító és Világirodalmi Tanszék egyetemi tanárának, ahol a 19. századi orosz irodalmat tanította (Gogol, Goncsarov, Turgenyev, Dosztojevszkij és Lev Tolsztoj) magyar-, orosz, stb. szakos hallgatóknak. Később a 20. századi európai regényről, főként Thomas Mann, Albert Camus és Franz Kafka prózájáról is tartott szakszemináriumokat. Sokat tett a tudományos diákköri munka fellendítéséért, elősegítetve a tehetségek kibontakozását; a legjobb dolgozatoknak igyekezett kiadást biztosítani.

 Szerkesztőbizottsági tagja volt az Acta Litteraria című magyar és világirodalmi tanulmányokat idegen nyelveken közreadó negyedéves periodikának 1958-75 között, szerkesztette a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratot. 1957-72 között, majd a Kortárs című magyar irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságában is dolgozott. Egyik főmunkatársa volt az Újhold Évkönyvnek. Ezen folyóiratokban és a Vigíliában jelentek meg tudományos közleményei. 1968-tól a Világirodalmi Lexikon egyik főmunkatársa. 1992-től a Századvég és az Orosz gondolkodók című sorozat szerkesztője.

Hivatalosan 1985-ben vonult nyugdíjba, de a tanítást csak halála előtt 3 évvel hagyta abba betegsége miatt; tanított régi munkahelyén, és eleget tett vidéki egyetemek meghívásainak is-

 2004. március 15-én Széchenyi-díjjal jutalmazták több tudós generációt felnevelő tudományos-tanári életpályájáért, illetve a Tolsztoj-életmű és az orosz vallásbölcselet kutatása terén elért eredményeiért.

2005. április 11-én hunyt el.

Jelen összeállításunk, a vele készült beszélgetés és az 1998 karácsonyán megjelent írása afféle késői tisztelgés Török Endre Széchenyi-díjas Tanár Úr, L. Ny. Tolsztoj legavatottabb ismerőjének emléke előtt.

/ZE/