ÉLETSORSOK

ANDRÁSFALVY BERTALAN

1931. november 17-én született, Széchenyi-díjas magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, politikus, országgyűlési képviselő, 1990 és 1993 között művelődési és közoktatási miniszter, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz–Kulturális Antropológia Tanszékének professzora, Pécs díszpolgára.

 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett előbb román-magyar (1950-1955), majd muzeológia-néprajz szakon. Több helyen dolgozott muzeológusként és tudományos munkatársként.

Kecskeméten 1965-ben üzemmérnöki diplomát szerzett.

1954-55-ben a budapesti Néprajzi Múzeumban segédmuzeológus volt, majd 5 évig Szekszárdon muzeológus.

1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet, 1976 és 1977 között a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt. Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársaként, majd osztályvezetőjeként dolgozott. 1989 és 1990 között a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) docense, néprajzot tanított, a tanszék megszervezése az ő feladata volt.

1971-ben a néprajztudományok kandidátusa, 1990-ben doktora lett.

1990-ben kinevezték a rendszerváltás utáni első művelődési és közoktatási miniszterré az Antall-kormányban. Ezt a posztot 1993-ig töltötte be (őt Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök követte). Végrehajtotta a rendszerváltozás által megkövetelt változásokat a magyar kulturális életben.

2005-ben távozott az MDF-ből, és a Lezsák Sándor által alapított Nemzeti Fórum tagja lett. Több keresztény szakszervezet elnöke volt.

1993 és 2001 között a JPTE egyetemi tanára volt, 2001-ben emeritálták.

1990 és 1997 között a Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. 2010.szeptember 1-jén Pécs Díszpolgárává avatták.

Így vallott néhány éve megélt életéről:

  "Számomra a magyarság nem gének, faj és vér, vagy a sumér és hun ősök kérdése; nem romantikus és megfoghatatlan jellemzés: a magyar ember ilyen vagy olyan, hanem az általa létrehozott, megfogható, leírható művek, tények, tárgyak és történelme vizsgálata. Mit és hogyan hozott létre itt 1100 év alatt. Történelmét milyen értékrend elfogadása vagy elvetése alakította, mik voltak elfogadott vagy megtagadott eszméi. Milyen az a magyar kultúra: gazdálkodásban, életmódban, hímzésben, táncban, mesében, ízlésben. Így választottam a néprajz szakot a budapesti egyetemre, és lettem muzeológus 1955-ben.

Túléltem az 1956-os forradalom és szabadságharc legvéresebb eseményeit, és elkerültem a szigorúbb megtorlást is, ezért is úgy tekintek életemre, mint amit ajándékként visszakaptam, hogy hivatással kapott munkámmal tovább folytassam. Szinte minden szabadidőmet is arra fordítottam, hogy nagyszerű barátaimmal járjam az országot (annak idején legnagyobbként a Népművészeti Intézet segítségével), és filmen, hangszalagon, fényképen és jegyzetfüzetekben gyűjtsük a hagyományos táncokat, dalokat, szokásokat, viseletet, meséket – egyszóval a népi kultúra eltűnő emlékeit. Nemcsak a magyart, és nemcsak itthon, hanem Felvidéken, Erdélyben, Moldvában és Albániában. Újra és újra megértem és tapasztaltam: amit akármilyen gyarló eszközzel is rögzítettünk, feljegyeztünk, fényképeztünk – az megmaradt; amit nem, azt ma már meg nem találhatja senki. Hogyne erősödött volna meg bennem a tudat, hogy mindez az én felelősségem is volt. Így mindenkinek hasonlóan – más és más területen – pótolhatatlan a léte, munkája és felelőssége.

Mintegy kétszáz írásom jelent meg nyomtatásban: könyv, tanulmány, cikk, röpirat – itthon és külföldön, magyarul, németül, angolul, svédül, finnül és franciául; elismerést kaptam itthon és külföldön. Írtam többek közt a régi magyar vízgazdálkodásról, az árterekről; néprajzi csoportok életéről, a különböző nyelvi és kultúrájú népek együttélésének hagyományairól, a népművészet és költészet jelentőségéről, a magyar szőlészet és gyümölcsének múltjáról, az iskolázás és nevelés kérdéseiről, a magyarországkép torzulásáról, a Kárpát-medence népeinek történetéről….

Vallom, hogy a teljes értékű élethez hozzátartozik a közéletben vállalt munka, a jónak megismert ügy képviselete, eszmékért folytatott küzdelem. A világban sok a nyomorúság, munkálkodnunk kell enyhítéséért, az igazság és szeretet érvényesüléséért. A szeretet nem érzelem, hanem parancs. Hogy megtettem-e a tőlem telhető legtöbbet, arról az utókornál is igazságosabb bíró előtt felelek, nem is sok idő múltán…

Szép, gazdag életem volt, csodálatos szüleim, testvéreim, barátaim; hű és szép társam örömben és bajban; és nagyszerű közös alkotásaink vannak, fiaim. Minden ajándéknak bizonyult; nem tudom, megérdemeltem-e?”

 /Szerk.: ZE/