A SZERETET PRÓBATÉTELE

A karácsonynak éppen a lényege a legsérülékenyebb: a szeretet.

Hétköznap könnyebb szeretni. Ma ezt jobban, holnap azt, ahogy az élet sodrása adja. Akit kicsuktunk tegnap, ma még kárpótolhatjuk. Akit ma észre se vettünk, holnap nyájasan meglapítgathatjuk a hátát, „Helló…!” Megbocsátható a szórakozottságunk, a mulasztásaink pótolhatók.

Elnézzük, ha hanyagolnak, megértjük: „nem volt rá idő”. Az egymásnak juttatott morzsákért is hálásak vagyunk, hiszen muszáj rohanni (remélhetően nem mókuskerékben), fölgyorsult minden, pereg a nyelvünk, a szótagok egymásba akadnak, meresztgetjük a szemünket, széles mozdulattal nyomatékosítjuk: „Figyelj hát, ember! Sietek.” Ajándékot se várunk, már egy kókadt hóvirág is jólesik…

A kötelező látogatásokat beosztjuk: heti félóra a szülőkre, ugyanannyi a nagyira, csak havonta. Jóéjtpuszi a gyereknek, gyorsan lezavart „házastársi ölelés”. SMS-üzenet az exnek aktuális ügyekben. A kollégák névnapját, a „főnökét” észben tartjuk, ellenfeleinket csak megindokolva szidalmazzuk, tárgyilagossá szelídítjük a gyűlöletet. Tudunk ám mi szeretni...!

Ez a jobbik eset, ha van családunk. Ha nincs, elhisszük a havernak, hogy barát. A televíziót előléptetjük partnerré. Nem érünk rá tűnődni. Bepalackozzuk, dugóval lezárjuk a szomorúságot. Munka van, feladat feladat hátán. A hajsza hatásos kábítószer. Minden napra előírt túlélőprogram mozgat. Már az udvariasság is szeretetnek minősül, a szimpla pletykaéhes kíváncsiság őszinte érdeklődésnek látszik. Ki lehet bírni a hétköznapokat a felületes szeretettel.

De aztán – nincs pardon! – jön az ünnep. S minden ünnepek közt a legbőkezűbb és egyben legsóvárabb: a Szent Karácsony. Az Este. Amikor hosszú vajúdás után felsír a Gyermek: jövendő sorsát siratja; majd elnyugszik, és a lehető legnagyobb szeretetet - áldozatból szeretni - a világnak felkínálja. Az eddig így-úgy féken tartott szeretetvágy elönti a fázó lelket, jeget olvaszt, és egyszerre a csorbítatlan teljességre áhítozik; a hiányt önzéssel akarja betölteni. Kerítést húz a fény köré: legyen együtt a család. Csak a család. Az egész család. Fölrémlik a múlt idők emléke.

Az igazi szeretet próbatétele lesz ez az este: az szeret erősebben, aki képes elengedni azt, akit szeret – hogy az adhasson a szeretetéből másnak is. Ahol nagyobb a szükség, oda kell menni. Emberfeletti igyekezet; nem mindig sikerül. Nem Istennek (bár Istentől) születtünk a Földre, ezért a legfelső Irgalom gyengeségünket megbocsátja. De legalább ismerjük fel: van Minta a követésre. Egy-egy szerettünk még távol maradhat, de aki már innen kiröppent, ezen az estén – hívó szavunkra – visszajön.

A magányos léleknek nincs más vigasza: a „láthatatlan társaság” szegény-magunkat a „láthatónál” irgalmasabban, „színről színre” szeretni.

/Jókai Anna/