Mécs László

A SZENTLÉLEK EKÉI

Hogy angyalkézből bezárult az Éden

átok morajlik, forr a föld szívében,

s a kéreg tövist, bojtorjánt terem.

Az ember itt vergődött rögre esve,

tövis szurkálta lábait sebesre,

s kiszúrta lelke álmodó szemét.

S míg könnye hull a föld ugarszívére

a Szentlélek már néhány ezer éve

jár, jár a bojtorjános föld felett.

Szánt vihar-vemhes titkos paripákon,

ölében mag van, édes álom-mákony,

s amerre megy, a vak szem mennybe lát…

Így jár a földön néhányezer éve,

megtüzesült emberszív az ekéje,

s évszázados barázda jár nyomán.

Akkor van igazi ünnep, piros pünkösd,

mikor egy vaksi, rögre görnyedt bűnöst,

szántó, izzó ekéje megérint.

Az volt a pünkösd, mikor az a hitvány

gyáván bujdosó tizenegy tanítvány

a Szentlélek tüzes ekéje lett.

Az volt a szántás! Végtelenbe vágtak

barázdát minden táján e világnak,

és Föld és ember újról álmodik.