IRODALI KITEKINTŐ...

KERESZTURY DEZSŐ,

a tekintélyes irodalmi mindenes

(1904-1996)

 Szíve szerint lírikus lett volna egy életen át, a Parnasszuson is annak szánták, de a Sors sok más egyéb feladattal is megajándékozta őt. Mint ahogy a nagy példakép, Arany János is nehezen viselte, de becsülettel megtette a hivatali kötelességeit — legyen az jegyzőség, tanári állás vagy éppen akadémiai titkárság -, Keresztury Dezső is  megírta irodalomtörténeti monográfiáit, ha kellett fordított, és amikor a magyarság értékeit kellett szolgálnia, még a kultuszminiszterséget is elvállalta.

Közben írta a lelkéből szakadt verseit, megosztotta érzéseit tájról, hazáról, szeretetről, szerelemről, legbelső Istenhitéről a vele azonos hullámhosszon érzőkkel. Utolsó hivatali tisztsége a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöklése volt, ezzel is  az irodalom, a költészet varázsát akarta a legszélesebb körben terjeszteni.

Ezért a „ tekintélyes irodalmi mindenes”  elismerő jelző a neve alá.

***

A sokoldalú tehetségű, a magyar kultúrpolitikában és irodalomtörténetben kiemelt szerepet vállaló Keresztury Dezső Zalaegerszegen született 1904-ben.

Édesapja ügyvéd volt a göcseji városban. 1898-ban nyitotta meg saját ügyvédi irodáját, ám számunkra ennél a ténynél lényegesen fontosabb, hogy ugyanebben az évben jegyezte el a nemesgulácsi Eöry Etelkát, jövendő gyerekük, Dezső édesanyját. A saját köreiben már fiatal korában nagy tekintélyt megszerző ügyvéd házasságával magasabb társadalmi elismerést és jókora hozományt is nyert. Lényegében ez a nász késztette arra, hogy ő is keressen magának egy nemesi rangú őst, hiszen leendő apósa ragaszkodott ahhoz, hogy Etelka lányát csak nemes ember veheti el. Keresztury ügyvéd úr tehát előszedte magának a 18. században élt Keresztury Józsefet, akit II. József emelt nemesi rangra, méghozzá a Szinerszeghy előnévvel is ellátva őt. Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című, ma is használt nagy adattárának hatodik kötetében ott van Keresztury József munkásságának összefoglalása.

Ha úgy tetszik tehát, Keresztury Dezső, a későbbi jeles irodalmár a génjeiben hordta ennek az ősi tudománynak a szeretetét és tiszteletét, meg persze azt a tehetséget is, amellyel majd később íróként, népművelőként és politikusként az irodalmat szolgálta.

A Balaton-felvidéki község, Nemesgulács általános iskolája Keresztury Dezső nevét viseli. Ennek oka, hogy gyerek és ifjúkorának időszakában gyakran megfordult itt a későbbi költő. Nincs ezen semmi csodálkozni való, nagyszülei itt laktak, édesanyja itt nevelkedett. Ráadásul mind a négy keresztszülője Gulácshoz kötődött. Nagy Imre erdész és Nagy Margit Balatonedericsről, Ottava Ignác szemorvos és Fodor Jozefa Gulácsról jött Zalaegerszegre, a keresztelőre.

Elemi és középiskolai tanulmányai után Keresztury Dezső Gábor Imre, hogy a nevekkel maradjunk még a keresztelőnél, Budapestre került, ahol 1928-ban magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Előtte néhány szemesztert a berlini és a bécsi egyetemen is elvégzett.

1929 és 1936 között a berlini egyetem magyar lektora, a német fővárosban működő Magyar Intézet könyvtárosa volt. 1936-os hazatérte után az Eötvös József Collegiumban tanított magyar nyelvet és irodalmat..

 Közben a Pester Llyod című német nyelvű napilapnak is dolgozott. 1945-ben a Magyar Írók Szövetségének egyik alapító tagjaként lépett fel. Két évig a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás- és közoktatásügyi miniszterként dolgozott.

1948 és 1950 között a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosi tisztségét töltötte be, majd 1971-es nyugdíjazásáig az Országos Széchényi Könyvtár tudományos főosztályvezetője volt. 1985-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1973-tól a Magyar Tudományos Akadémiának levelező, 1982-ben pedig rendes tagjává vált.

Életműve imponálóan nagy és sokszínű. A fő irány a költészet lett volna. Sok-sok verseskötet tanúskodik erről, csak néhány közülük: Dunántúli hexameterek, Lassul a szél, Égő türelem, és jó néhány tanulmánykötet, főleg a német és a magyar kortárs irodalomról.

Ma is használt, rendkívül népszerű művei a monográfiák, például Arany Jánosról és Babits Mihályról, és sok százezer magyar ember könyvespolcán ott van Keresztury Dezső talán legismertebb kötete, az 1956-ban elkészített A magyar irodalom képeskönyve című olvasmányos ismeretterjesztő könyv. 1961-től Arany János összes műveinek kiadását szerkesztette.

Esszéiben és tanulmányaiban (Örökség címmel adta ki "magyar íróarcképei"-t 1970-ben) elsősorban ez a megelevenítő erő a szembetűnő. Szóljon bár Berzsenyiről vagy Zrínyi Miklósról, írjon akár a Nyugat számára legkedvesebb lírikusairól, Babitsról és Kosztolányiról, mindig életre kelti az embert is, s igen alapos, elmélyült lélektani vizsgálódások segítségével mutat rá élet és mű szerves összefüggésére.

Arany Jánosról írt könyvének (S mi vagyok én ..., 1967) egyik legnagyobb értéke ugyancsak a költő emberi portréjának és személyiségének aprólékos, hiteles rajza. Amint utószavában elmondja, sokáig és vívódva készült munkájával, melynek előzménye a Magyar Szemle Társaság füzetsorozatában 1937-ben kiadott lebilincselően érdekes Arany János-esszé. E küzdelemnek legfőbb okát az anyag bonyolult voltában kereshetjük, nem véletlen, hogy a mű tervezett és ígért második kötete, melyben a költő haláláig követte volna nyomon életútját, máig sem készült el. Műve érdekes és vonzó együttesét mutatja a monográfiának és az ismeretterjesztésnek. Keresztury Dezső a legapróbb élettényekre is figyelemmel van, a költő életútjának minden apró rezdülését ismeri, fő törekvése mégsem az életrajz és a művek monografikus feldolgozása, hanem inkább Arany János korszerűsítése: azt mutatja meg sokszor poétikus beleérzéssel, hogyan dolgozta föl magában és a maga számára Arany a kor inspirációit.

Műfordítóként főként a német költészet átültetésében jeleskedett (válogatott műfordításai 1997-ben jelentek meg Keresztury Dezső önéletrajzi esszékötetei (Kapcsolatok; 1988; Emlékezéseim, Szülőföldeim; 1993)  a XX. századi magyar művelődéstörténet sok háttérismeretet adó dokumentumai.

Hogy nem akárkivel van dolgunk, az talán elegendő néhány versének felidézésével megmutatni. Keresztury Dezsőnek kisujjában volt a költői mesterség, mindaz, ami a magyar irodalmat a kezdetektől máig megtartotta és tovább építette. A Nyugati szél című vers egyszerre hagyományőrző és modern, egyszerre leíró és érzelmeket muzsikáló, egyszerre érzéki és igen mély filozófiai húrokat megpendítő mű.

 A Rímek  ismétlődő sorai, a magyar líra legszebb vallomásainak egyike. Az Esti imádság lélekig ható könyörgése, fohásza csak a zsoltárokkal rokonítható.

NYUGATI SZÉL

Szél pengéi szelik a rengeteg,

fény-ittas, hidegen józan eget.

Arany téboly: végsőt lobban a nyár:

az árnyék végtelenbe hull és vége már.

A kétértelmű láng kigyújtja mind,

mi pusztul, él, játék s törvény szerint.

Zöld volt, gyümölcsös nyár a félsziget:

most sűrű árny, testtelen sziluett.

Éhes sirály rikoltozza a kint:

lankán, erdőn nincs rózsás labirint.

Nagy ősz! Bomlott halotti dáridó

s bölcs önzéssel magába forduló

pompa, mely új csiráknak osztja szét

a nap hívó szavát, a nyár tüzét.

Fényt, színt, vágyat, eszmét magába zárt,

s lehull az éj, mint vérpadon a bárd.

Nézz szembe! Sár lomb hull a semmibe.

A szépség a halál szivárvány-felszíne.

Virág, gyümölcs, szenvedély, alkotás:

megrothadó parádé, értelme-nincs tanács.

S hunyd be szemed! Bensőd árnyaiból

az örök folytatódás szava szól:

valami észen, kínon túli hit,

mely nőni, tenni, adni kényszerít.

 RÍMEK

Te voltál a táj

mit szemem meg nem únt még;

te vagy a szabály,

melytől nem szabadúlnék;

te voltál az éj,

amelyben megmaradtam,

te vagy a veszély,

mely áldássá lett rajtam;

te voltál a kín,

amit örömmel vártam,

te vagy a kinin,

mely meggyógyítja lázam;

te voltál a szó,

mely megoldotta nyelvem.

te vagy a biró,

kit igaznak ismertem;

te voltál a kút,

mely mindig újraéled,

te vagy a kiút,

ha bekerít az élet;

te voltál a vad,

mely hozzám szelidült csak,

te vagy a szabad

szél, mely, ha tetszik, elhagy;

te voltál a seb,

mely elfolyatta vérem,

te vagy erősebb,

ha nincs ki megsegéljen;

te voltál a kör,

mely izzó fegyelembe,

te vagy a gyönyör.

mely kötöz szerelemre;

te voltál a tű,

mely sebeim bevarrta,

s te leszel a fű,

mely nyomom eltakarja.

ESTI IMÁDSÁG

Ó, milyen vak homályba futnak 

kik nélküled indulnak útnak. 

A kezemet nézem: leszárad; 

szívem sívó homokkal árad.

Valamikor kézen vezettél; 

szökni akartam, nem engedtél, 

csend volt szívemben, és a csendben 

szavad szólt csak mindennél szebben.

Én Istenem, hívj vissza engem! 

Magam maradtam, eltévedtem. 

Légy bátorságom, bizodalmam; 

ó, légy úrrá megint Te rajtam!

Lesznek még idők, amikor Keresztury Dezső – akárcsak személyesen, egész élete példájával – kiemelkedvén mindenféle mai kocsmákból, megkapja méltó helyét a magyar irodalom történetében.

/Pilhál Gy. munkája nyomán/