Alföldi Géza
HA NÁLUNK SZÜLETETT VOLNA...
Népszámlálás volt
Betlehemben, –
így szól a Karácsony
története, –
s akkor született meg egy
istállóban
az Úr egy Fia, – Mária
gyermeke…
Nem volt, ki szállást adjon
nékik.
Barmok lehelték rá a
meleget.
Nem volt egy pólyája,
egyetlen takarója,
Meséli a monda… Mert ott
született!
De Cegléden, vagy
Kecskeméten,
a Hortobágyon ha született
volna,
az első Karácsony igaz
történetéről
így szólna ma a bibliai
monda:
… Rozál
épp az udvart seperte.
János
meg a jószágnak almozott.
A kis
Péterke az öreg kandúrral játszott.
A Puli,
az meg hátul kalandozott.
Akkor
ért a ház elé József.
Jó
tejszagot lehelt a méla csönd.
Mária,
fáradtan, alig vonszolta magát
S a
kerítésen át József beköszönt.
Rozál
fogadta hangos szóval:
– Mi
szél sodorta erre kendteket? –
–
Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
s
pihenni kéne, mert – ránk esteledett.
Kerestünk födélt a korcsmában.
De
szállást a bérlője nem adott.
Hej,
pedig az asszony az utolsóban van már,
de hiába
– nincs pénz, mert szegény vagyok…
Már
istálló is elég lenne,
Csak
tető legyen már fejünk felett… –
Rozál a
seprűjét a falnak támasztotta,
Bodri a
kiskapuig settenkedett.
–
Takarodsz vissza, beste lelke!
Kerüljenek csak kietek bentébb!
Talán
egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
Hogy
elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…–
Szélesre
tárta a kiskaput.
Mária
arca, mint viasz: sápadt.
– Ne
ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?!
Eredj
csak, Péterke, s szólj az apádnak!
Jöjjön
csak, lelkem, segítek én…
Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!…
Úgy-úgy,
lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput,
de
siessen, oszt maga is segéljen!…–
János is
sebten előkerült.
Kemény
keze még a villát fogta.
–
Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony…
Behívtam
őket…– Mért ne tetted volna?
– Az
asszonynak vess tiszta ágyat!
Az ember
meg a lócán elalhat.
És
valami enni is akad tán a háznál…
Péter,
egy kis borért, fiam, szaladj csak!…–
A Bodri
is odasündörgött.
Péter a
butykossal máris kocog.
S
ameddig az asszony megvetette az ágyat,
János
kolbászt s egy köcsög tejet hozott.
Máriát
már a fájdalom rázta.
A párnák
között csöndesen feküdt.
S amíg
az asszony terít, megnyugodva látja,
Hogy
János a szobába éppen befűt.
A
kemencében lángolt a tűz.
Rozál az
ágynál csendesen állt ott,
És
lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
Mint
békesség, csendesen leszállott…
Kint az
égen holdfény ragyogott.
Házra,
tájra ezüstszín-port hintett.
S még
nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
ím,
megszületett a régenvárt Kisded…
A
szomszédságból akadt bölcső…
Nagy
Andráséktól csipkés kis paplan.
S
négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
a kis
teknő körül szép kör-alakban…
Jaj de
szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!…
Ujjongott Rozál, míg óva mosta…
És ígyen
született meg az Isten-gyermek…
… Már… hogyha nálunk
születhetett volna!…
/1948. december 24./