MÚLTIDÉZŐ

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet."

BETHLEN GÁBOR,

az örök politikus

 (Marosillye, 1580 - Gyulafehérvár, 1629)

Sajátos két fogalma, kifejezése a nyelvnek a „kell” és a „lehet”. Legalább olyan erősen szemben állnak, ugyanakkor egymást kiegészítik, mint a „muszáj” és a „lehetetlen”.

A maguk ellentmondásával és főképp politikai háttértartalmuknál fogva egyidősek az emberi történelemmel. Ember és ember között, mióta világ a világ, megvan az ellentét, mert a cél mindig a győzni akarás, a hatalom megszerzése, annak megtartása. Az uralkodás lehetősége eszmében, területben, népességben. Erre a legkülönbözőbb praktikákat módolták ki az évezredek során, és  valljuk meg, ma sincs ez másképp!

Ezért is időszerű az erdélyi fejedelem mottója, politikája, mert tértől és időtől függetlenül megadja a kulcsot az okos uralkodáshoz, a politikai „zsákbanfutás” művészetéhez úgy, hogy az a lehető legtöbb ember javára váljon.

Ezzel az alapgondolattal idézzük meg a fejedelem életét, politikáját!  

1629. november 15-én hunyt el Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629), választott magyar király, a török hűbéri sorba kényszerített államocska történetének egyik legjelentősebb uralkodója. Bethlen 16 évnyi uralkodás után fejezte be életét, országlásának köszönhetően pedig Erdély gazdasági, kulturális és diplomáciai tekintetben is beléphetett híres „aranykorába.”

A köznemesi és – anyai ágon – székely lófő felmenőkkel rendelkező iktári Bethlen Gábor 1580-ban, Marosillye várában látta meg a napvilágot, amit édesapja még Báthory István fejedelem és lengyel király bőkezűsége folytán birtokolt. Bethlen korán árvaságra jutott, de már tizenkilenc éves korára „életének felét a csatatéren hagyta”. Testét sebekkel borította a török fegyvere, de a Habsburg-császár Erdélyre szabadított zsoldosai megtanították: alkudozni, egyezkedni kell valameddig a törökkel, hogy kardja kifent élét a Habsburg elnyomás ellen fordíthassa.

Az emberirtó császári hordák elől a törökhöz bujdosó ifjú Bethlen Gábor bíztatja elsőként tettre Bocskait; vele küzdi végig szabadságharcát, s amikor 1613-ban ő maga kerül Erdély fejedelmi székébe, a Habsburg-hatalom megtörésének, az ország egybeforrasztásának, a nemzeti királyság feltámasztásának szándékával Bocskai örökségét teljesíti ki.

A Portához lojális Bethlent 1613. október 23-án a török csapatok jelenlétében iktatták be tisztségébe. Bár utólag kevéssé hihető, mégis való igaz, hogy az új uralkodó kezdetben igen népszerűtlen volt, hiszen szemmel láthatóan az oszmánok pártfogását élvezte, nem volt gazdag – vagyis a kincstár részéről súlyos követelésekkel lehetett számolni –, ráadásul megválasztása után át kellett adnia Lippát a törököknek. A fejedelem helyzetét tovább súlyosbította, hogy a királyi Magyarország eközben a Partiumban terjeszkedett Erdély kárára, egyúttal a Habsburgok – felkarolva Homonnai Drugeth György trónigényét – Bethlen-ellenes hangulatot keltettek Európában.

Ebből a kedvezőtlen helyzetből kiindulva alkotta meg aztán életművét – a „tündérkertet” – a 16 esztendőn át regnáló fejedelem.

Az uralkodó első és legfontosabb teendője természetesen a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a Nyugat-Európában üldözött protestánsok betelepítésével alapozott meg. Bethlen a szász tiltakozás dacára komoly hangsúlyt fektetett a magyar kézműipar fejlesztésére, külföldi szakembereket hívott az erdélyi bányakincsek kiaknázására, és fellendítette a kereskedelmet is.

A bécsi udvar támaszai: a nemzetüktől elfajzott főurak, a lélekhalász – és természetesen jószágvadász – jezsuiták, mindenképpen le akarják ütni a fejedelmi süveget a „Bocskai formáját” mutató Bethlen fejéről. A gazdag szász polgárokat zendülésre késztetik ellene, trónkövetelőt uszítanak rá, s hogy leghívebb harcosaitól megfosszák, le akarják romboltatni a hajdú-telepek palánkjait. Mocskolódnak, rémhíreket terjesztenek róla, rágalmazzák, orvgyilkossággal próbálkoznak, de Bethlen kivételes politikai éleslátással erőt vesz a Habsburg-praktikákon, belül féket vet a pártütőkre, a kívülről szított támadásokat megakasztja, és uralkodásának másfél évtizede – a gazdálkodás és a művelődés virágba-szökkenésével – Erdély aranykora.

A földesúri és rendi önkényeskedést a fejedelmi hatalom kiterjesztésével megzabolázza. A békére és hadra egyként szolgáló fejlettebb ipart fejleszt, pénzügyi reformokat vezet be, és erőteljesen fejleszti a kereskedelmet. Székvárosa, Gyulafehérvár csak a Mátyás udvarához hasonlítható művelődési központtá növekedik. Palotáit kiváló olasz építőmesterek emelik, udvarában jeles művészek, híres tudósok, kiváló zenészek gyűlnek össze, s a magát szüntelen művelő fejedelemnek legnagyobb büszkesége könyvtára és könyvnyomtató műhelye. Egész sor tehetséges ifjút neveltet külföldi egyetemeken, s idehaza törvénnyel biztosítja, hogy a jobbágyok gyermekei is iskolázhassanak.

1618-ban a Habsburg-elnyomásra kirobbanó cseh szabadságharc a harmincéves háborúba torkollik, amelyet a német protestánsok, a szabad fejlődésre törekvő népek, s a velük szövetkezett Habsburg-ellenes hatalmak vívtak e jezsuitáktól ajnározott zsarnok uralkodóház világuralmi próbálkozásai ellen. Bethlen úgy ítéli meg, hogy Magyarország érdekeit szolgálja, ha csatlakozik ehhez a szövetséghez. A napok alatt talpra állított hatalmas seregével Debrecenen, Kassán át Nagyszombatnál terem, villámgyorsan elfoglalja Pozsonyt, és gyors lovashajdúival - Bécset körülzárva - a Prága felé nyomuló Habsburg-generálisokat visszakényszeríti a szorongatott császárváros védelmére.

1619 novemberében a pozsonyi országgyűlés – amely kimondja a szabad vallásgyakorlatot és száműzi a jezsuitákat – Bethlen Gábort az ország fejedelmévé, a következő évi besztercei országgyűlés pedig – királlyá választja.

Ősszel azonban a fehérhegyi csatában elbukik a cseh szabadságharc, a Bethlen mellé állott főnemesség nagy része a győztes császáriakhoz pártol, de a nagy hadvezér hűséges hajdúival, közszékely-, végbeli- és jobbágykatonáival s a keményen kordában tartott török segédcsapatokkal tovább viaskodik. Sorra veri le a híres-neves császári tábornokokat, és az 1622-ben kötött nikolsburgi béke nemcsak a Habsburg-uralkodótól rég elfeledett bécsi béke pontjait erősíti meg, de a Kassa városát is magában foglaló hét északi vármegye Erdélyhez csatolásával megszilárdítja Magyarország függetlenségének támaszát.

Mivel a harmincéves háború a későbbiekben is lekötötte a Habsburgok erőit, Bethlen megpróbálkozott a fennálló helyzet megváltoztatásával, ám sem fegyverrel, sem a tárgyalóasztalnál nem ért el eredményt: első felesége, Károlyi Zsuzsanna halála után hiába kérte meg Habsburg Cecília Renáta főhercegnő kezét – hogy ezáltal Ferdinánd nevében kormányozhassa Magyarországot –, ajánlata Bécsben visszautasításra talált, 1626-os hadjárata pedig a protestáns szövetségesek kudarcai miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Messzetekintő, nagy terveit hirtelen súlyosabbra forduló betegsége majd korai halála - Gyulafehérvár, 1629. november 15. - szertefoszlatja.

Bethlen Gábor Erdély fejedelme, Magyarország választott királya, az európai haladásért vívott harc halhatatlan bajnoka volt. Harcai összefonódtak a Habsburg önkényuralom ellen kibontakozott európai küzdelmekkel. Egyéniségét, politikáját és országa művelődési életét felvirágoztató cselekedeteit már uralkodása idején (1613–1629) magyar és latin nyelvű irodalmi és tudományos művek sokasága örökítette meg.

Neve máig egyet jelent a mindenkori szorongattatott helyzetben való reálpolitikával. Azzal az olykor szükségszerű „politikai zsákbanfutással”, amellyel két tűz között (a császári udvar és a Porta) is képes volt megtartani, sőt fellendíteni hazája, Erdély és Magyarország függetlenségét, szabadságát; egyben vállalva az európai védőbástya szerepét is.

/PPL/