MÚLTIDÉZŐ I.

 „…rendezni végre közös dolgainkat…”

Hatvan éve, 1957 telének végén hunyt el Horthy Miklós

 Magyarország egykori kormányzójának személye ma is megosztja az országot – alapos munkát végzett a kommunista történelemtanítás.

Sokan még ma is „Horthy–Szálasi-korszakként” említik a két világháború közötti éveket, összemosva a trianoni roncsországból működő államot szervező kormányzót azzal a nyilas kalandorral, aki – nem mellesleg – éveket töltött Horthy börtönében. Máig tart annak az embernek a befeketítése, akinek még Hitler szövetségeseként is volt mersze befogadni lengyel menekülteket, és aki a német megszállásig megtagadta az itthoni zsidóság deportálását. Horthy Miklós olyan időkben állt az ország élén, amikor a rossz és a még rosszabb között kellett dönteni – mert jó válasz nem létezett.

Gyermekkoromban – még az átkosban – volt odahaza egy régi, kifakult falvédőnk, ami csak ünnepnapokon, szűk családi körben került az asztal fölé: „Turul madár, szállj! Sehol meg ne állj! Vidd el a mi üzenetünk: lesz még magyar nyár!” Nemigen értettem a szöveget, de azt észrevettem, hogy édesapám nagyon sokszor rajta felejti a szemét… Csak fölserdülve, amikor már ismertem Illyés Gyula diagnózisát – „Magyar az, akinek fáj Trianon” –, kezdtem kapiskálni, hová repülhetett az a magányos turul… Szólhatott-e másról Horthy Miklós Trianon évében kezdődő negyedszázados országlása, mint a csonka és kifosztott ország testi-lelki talpra állításáról, a diktátum revíziójáról? Ám a két világháború közötti években határrevízióra csak német (és olasz) segítséggel lehetett valós esélyünk. A segítségnek ára volt, belesodródtunk az újabb világháborúba. A kiugrási kísérlet már elkésett… A folytatást ismerjük.

Horthyt még a győztesek sem tekintették háborús bűnösnek. Csak a ránk ültetett, új vezetők, Rákosiék, Kádárék…

Az ő hamis „történelemkönyveikből” árad és terjed még mindig a nemzetmegosztó gyűlölet.

/Pilhál György/

Bizakodjunk az idő tisztánlátást teremtő erejében, amely kellő távlatból képes lesz egyértelművé tenni a hivatalos nemzeti emlékezetet is. Azaz képesek leszünk rendezni végre közös dolgainkat, történelmünket.