A JAPÁN OKTATÁSI RENDSZER

/A köznapi ember szemével/

    A szóbeszéd szerint a japán oktatás a legmagasabb színvonalú a világon, mindenki matekzseni. A gyerekek éjjel-nappal tanulnak, és akinek nem sikerül a vizsgája, az öngyilkos lesz, stb… Nézzük, mennyi igaz az egészből!

 Lássuk a japán iskolarendszert!

 Óvoda (3-6 éves kor)

Az óvoda nem kötelező Japánban. Ennek ellenére sok szülő úgy dönt, hogy a gyerekét három, négy vagy öt éves korától beíratja valamelyik közeli intézetbe. Ennek az az oka, hogy abban reménykednek, hogy ezáltal barátokat szerez, beilleszkedik egy közösségbe, és nem lesz akkora lelki megrázkódtatás iskolába járni. Már óvodában elkezdik a közösségi gondolkodás formálását csoportos játékokkal, foglalkozásokkal. Az óvodákban nem kötelező az egyenruha, de az egyensapka még ott is gyakori, ahol nincs egyenruha.

Bár az óvodában nem történik érdemi tanulás, sok gyerek már ekkor elkezdi tanulni a hiraganát, ami a legalapvetőbb szótagírás. Emellett sok szülő már óvodás korban elkezdi külön foglalkozásokra járatni a gyerekét, ami legtöbb esetben a zenére és a sportra terjed ki. Azok, akik ilyen korán elkezdenek tanulni valamilyen sportot, vagy hangszert, később behozhatatlan előnyre tesz szert. Hiszen a versenytáncosok/zenészek/korcsolyaművészek, stb. mind akkor ér el kiemelkedő teljesítményt, ha már kiskora óta azt csinálja.

Egy japán ismerősöm Budapestre költözött családjával. Az 5 éves fiát japán zongoratanárhoz járatta, és én hallottam játszani. Meglepően ügyes volt. Mikor megkért, hogy keressek neki Magyarországon zeneiskolát, vagy tanárt, aki foglalkozna vele, sorra elküldtek azzal a szöveggel, hogy „nem marad le a gyerek semmiről, ha később kezdi el”, és hogy csak általános iskolába beíratott gyerekekkel foglalkoznak. Szerintem ez csak európai beidegződés, hogy 4-5 évesen a gyerek még nem tanítható. Igenis tanítható. Én élő példáját láttam. És amikor kis ázsiai óvodás gyerekeket látunk zenélni, vagy táncolni, stb. elájulva, hogy nahááát, milyen ügyesek, átgondolhatnánk, hogy az európai gyerekek lehetnének ugyanilyen ügyesek, csak foglalkozni kéne velük.

Általános iskola (1-6. osztály)

Az általános iskola a kötelező közoktatás első lépcsője. A magyar oktatástól eltérően hat évig tart, és az évnyitó sem szeptemberben van, hanem áprilisban, amikor a szakura virágzik. Ilyenkor az anyukák előszeretettel öltik magukra kimonójukat (tipikusan cukeszagét, vagy hómongit) Itt még nem kötelező mindenhol az egyenruha, intézménye válogatja.

Hat év alatt megtanulják a gyerekek a legalapvetőbb ismereteket. Írni, olvasni, számolni. A tanterv nagyjából lefedi a magyar tantervet a 6. osztályig. Van matematika, irodalom, testnevelés, ének, stb. A diákok elkezdik megtanulni a kínai eredetű írásjeleket (kandzsikat). A japánoknak van egy érdekes módszerük az írás tanulásához. A tanulandó jeleket kifüggesztik a lakásba mindenfelé. Ismerek egy japán családot, akik Budán laknak. A gyerekek általános iskolások, a Virányosi úton lévő Japán Nemzetiségű Általános Iskolába járnak. Mikor elkezdték tanulni a jeleket, a nappaliban, konyhában, WC-ben itt-ott táblázatok lógtak a falról írásjelekkel. Ha a gyerek sokszor találkozik vele, könnyebben megtanulja.

A tanítás az általánosban 8:40 – kor kezdődik. Az órák 45 percesek, és egy nap 5, vagy 6 órájuk van. De a szünetek sokszor olyan hosszúak, hogy az 5. óra fél 3 és 3 körül végződik. Ha pedig van hatodik óra, az akár fél 4-ig, 4-ig is tarthat. A leghosszabb szünet délben van, ez az ebédszünet. A tanítás után (vagy néhol az ebédszünetben) együtt takarítják a gyerekek az osztálytermet.(!)

2002-ig szombaton is volt tanítás, de manapság már ritka az ilyen, és inkább felsőbb iskolákban fordul elő, akkor is csak délelőtt vannak órák. Japánban nincs hosszú nyári szünet, mint nálunk, és a 181 tanítási nap helyett 195 van. Japánban később hátrányoddá válhat, ha sokat hiányzol az iskolából. Ezért érdemes inkább bemenni az iskolába, és ellátogatni az iskolaorvoshoz. Az legalább nem számít hiányzásnak, és egész nap ott feküdhetsz.

Alsó-középiskola (7-9. osztály)

Valójában amikor új iskolába megy valaki, az évfolyam számozása is újrakezdődik, vagyis megint elsős lesz. Ide 12 és 15 éves kor között járnak a gyerekek. Itt már van kötelező egyenruha, ami általában sötét matrózblúzos ruha a lányoknak, angol stílusú egyenruha a fiúknak.

Van téli és nyári egyenruha. A nyári egyenruhát júniustól szeptemberig hordják, a télit pedig októbertől májusig. Ez országosan így van. Nem számít, hogy májusban hamarabb jön a meleg, és mindenkiről folyik a víz, vagy hogy ha szeptemberben hamarabb jön a hideg, és majd megfagysz. Mindenki egységesen ugyanakkor cserél téli és nyári egyenruhát.

Az órarend beosztása marad az, ami általános iskolában volt, azzal a különbséggel, hogy bővül a tanterv olyan tantárgyakkal, ami általános iskolában még nem volt: természettudomány, angol nyelv, stb. Japánban nem lehet a közoktatásban nyelvek között válogatni, mindenki egységesen angolt tanul, bár egyes helyeken lehetőség van kínait vagy koreait választani. Más nyelveknek amúgy sem vennék nagyon hasznát, mert ha külföldi megy az országukba, legyen az német, francia, olasz, stb. mindenki angolul fog megszólalni.

Felső-középiskola (10-12. osztály)

Ez már nem tartozik a kötelező közoktatásba.(!) Vagyis a tankötelezettség az alsó-középiskola befejezésével véget ér (legyen akárhány éves az illető – bár, a bukás nem jellemző). A felső középiskola, mivel nem tartozik a kötelező oktatás körébe, nem is ingyenes. Viszont hiába vannak állami- és magániskolák, a tananyag ugyanaz. Nincs olyan, hogy „elit iskola”, mindenki ugyanazt tanulja meg az érettségiig. Viszont ez a tudás nem elég az egyetemi felvételihez, ami minden egyetemre külön van (nem úgy, mint nálunk, ahol az érettségi számít mindenhova). Ezért létesültek olyan különleges iskolák, amik felkészítenek az egyetemi felvételire. Ezt dzsukunak hívják, és meglehetősen drága. De ha a szülő azt szeretné, hogy a gyereke egyetemre járjon, ki kell préselnie az árát, mert különben nincs esélye. Legyen ugyanis bármilyen okos a gyerek, a középiskolában nem tanulja meg azt az ismeretet, ami a felvételire kell. Ezt csak a dzsukuban sajátíthatja el.

 Nem mindenki megy felső-középiskolába. Vannak egyéb lehetőségek is. Pl. felsőfokú szakképző, ami két évvel hosszabb, mint a sima felső-középiskola, vagyis 5 éves. Vagy pl. részidős felső-középiskola (ami 4 éves), és egyéb különböző nevű és fajtájú iskolák, amik a felső-középiskolához hasonló képzést adnak. Ezek olyanok, mint nálunk a szakközépiskolák, vagy szakiskolák-érettségit nem adnak, de jól hasznosítható szakmát, ún „kékköpenyes állás-lehetőséget” igen.

Egyetem

Az egyetemekre felvételizni kell.(!) Japánban nagyon nagy a túlképzettség, és a munkahelyi szűrőn elsőként az intézet neve számít, ahol végeztél. Talán más országban nem is számít ennyire az egyetem neve, mint Japánban. Pont ezért az elit egyetemekre bekerülni nagyon nehéz, és ha nem a megfelelő dzsukuba jársz, lehetetlen. A szülők milliós összegeket képesek arra áldozni, hogy a gyerekük jövőjét biztosítsák. Ezért a gyerekeken nagyon nagy a nyomás. Ha fiatal öngyilkosokról hallunk, valószínű azért történt, mert megbuktak a vizsgán, és nem mertek szüleik szemébe nézni, nem bírták a nyomást, és azt, hogy csalódást kellett okozniuk. Az egyetemen is megszállott szorgalommal tanul szinte minden diák, hisz tisztában vannak azzal, hogy szüleik nem egyszer nélkülöztek azért, hogy ő a legjobb iskolába kerülhessen.

Az egyetem után van lehetőség továbbképzésre, ami hasonlít a mi doktorandusz rendszerünkhöz.

Elhelyezkedés

Japánban az egyetemek presztízsének olyan nagy a szerepe, hogy lehet, hogy egy kevésbé jó egyetemen elvégzel kitűnően egy közgazdász szakot, de nem fognak felvenni álmaid állásába, mert az ellenfeled a Tokiói Állami Egyetemen végzett. Az már nem érdekli őket, hogy mellesleg bölcsész karon végzett, és köze nincs az állásához, de őt fogják felvenni.(!)

Az oktatás színvonala: tekintve, hogy nem jártam japán iskolába, csak arról tudok számot adni, amit azoktól hallottam, akik részesei voltak annak.

Matematika

Az első általánosítás: Japánban mindenki matekzseni. Nekem ezzel kapcsolatban két tapasztalatom van. Az egyik gimnázium 11. osztálya, amikor Japánból egy Aya nevű lány került az iskolánkba egy évre. Kezdetben nem tudott egyáltalán magyarul, és angolul is a szótárgép segítségével meg egy kis mutogatással épphogy megértette magát. Így az olyan órákon, mint irodalom vagy történelem, szegény el sem tudom képzelni, hogy nem halt bele az unalomba, hiszen 45 percet beszéltek neki egy olyan nyelven, amit nem értett, olyan dolgokról, amikről még saját nyelvén sem hallott. Viszont fizikán és matekon mindenkit lepipált az évfolyamban.

A másik tapasztalatom ezen a téren a japán 5 éves egyetemi ösztöndíjas képzésre való jelentkezés volt, ahova olyan feladatokat kértek a felvételiben, amiket nálunk már az egyetemen oktatnak. Bár, az is lehet, hogy ezt az ő gimnáziumukban ugyanúgy nem lehet megtanulni, csak a dzsukuban. Attól függetlenül ők 18 éves korukra olyan feladatokat tanulnak meg, amin egy itthoni matematika szakos egyetemista is törte a fejét, aki igyekezett elmagyarázni nekem.

 A japán oktatásnak egyébként is hangsúlyos része a matematika, és már kicsi kortól nagyon komolyan veszik, két részre osztva a gyakorlatot és az elméletet. Amikor megláttam ismerősömnél a gyerek matek könyvét, meglepődtem. Nem a nagy színes mintákra és barátságos képekre helyezik a hangsúlyt. A könyvek praktikussági okokból meglepően picik (az ő táskájuk nem is olyan nehéz, mint egy magyar iskolásé), de minden szükséges tudás megtalálható benne.

A matematikával kapcsolatban még annyi érdekesség, hogy az iskolában nem használnak számológépet. Nem tudom bizonyítani, de azt hiszem, hogy egy olyan gyerek, aki ahhoz van szoktatva, hogy fejben számoljon, csak jobb matekos lesz, mint az, aki a 2x2-t is számológépen számolja ki.(!)

Angol

Az angol oktatás ezzel szemben borzasztó. Kanákon (japán írásjeleken) keresztül próbálják megtanítani az angol kiejtést, ami olyan, mintha mi úgy írnánk azt, hogy „I love you”, hogy „Áj láv jú”. Vagyis még ennél is borzasztóbb, mert pl. kanáknál nincs különbség az „r” és az „l” között, „v” és „b” között, és mássalhangzóra végződő szót sem lehet velük leírni. Így valami olyasmi jönne ki az előző mondatból, hogy „Ai rabu yuu”.

A diákokat a felvételi vizsgákon való jó szereplésre készítik fel, vagyis főleg a nyelvtanra és olvasásra koncentrálnak. Mivel az órán angol beszélgetés nem történik, a diákok akkor sem mernek megszólalni angolul, ha élesben kéne mondaniuk valamit. Pl. segíteni egy külföldinek. Mellesleg az sem lendítette fel az angol oktatást, hogy „anyanyelvi tanárokat” keresve boldog-boldogtalant felvettek, aki fehér ember volt, vagy amerikai. Mert ha "gaidzsin", akkor biztos beszél angolul. Ha meg beszél angolul, akkor biztos tanítani is tudja. Hááát… tudjuk, hogy a tudás és a tanítás nem ugyanaz, szóval a középiskolai angol oktatás színvonalának kérdése még mindig megoldatlan Japánban

Természettudományos tárgyak

Lehet, hogy én találkoztam rossz emberekkel, de azt vettem észre, hogy a japánok nem éppen jeleskednek az egyéb természettudományok terén.

A következő esetek olyan japánokkal történtek, akik érettségizett, középkorú japánok voltak.

Egy egészséges életmódról való beszélgetés során az illető meglepődött, hogy vitaminból nem csak C vitamin létezik, és a C vitamin sem csak citromban van. Eközben nekünk már általánosban nyomatják, hogy paprikában mennyi C vitamin van, és a reklámokból is csak úgy zúdulnak ránk a vitaminok, amik különböző joghurtokban, samponokban, arckrémekben vannak.

Tehát vannak jó és rossz dolgok a japán oktatásban, mint ahogy minden rendszerben. Meghatározó azonban a szigor és fegyelem, közösségi munka előlendítése, erős a matematika és reáltantárgyak oktatása. Szinte nem létezik analfabetizmus.

Összességében nézve náluk valóban az a lényeg, hogy fokozatosan hozzászoktassák a gyerekeket a jövőbeni életükhöz, ami majd a társadalomban várja őket. Erre való az egyenruha, a szigorú és állandó követelmények és az önkéntes foglalkozások.

/Egy évekig Japánban élt magyar diplomatacsalád beszámolója alapján/