CSIHA KÁLMÁN

1929. szeptember 17-én született az Érmelléken, Érsemlyénben. Iskoláit Érmihályfalván kezdte, majd Sárospatakon, Debrecenben, Érmihályfalván, Zilahon, Nagyváradon végezte.

Az utolsó iskolai évet otthontalanságban töltötte el, maga kereste kenyerét, miután szüleit 1949-ben kényszerlakhelyre vitték.

Lelkészi képesítést 1954-ben Kolozsváron, az Egyetemi Fokú Protestáns Theológiai Intézetben nyert. Aradra nevezik ki segédlelkésznek, ahol megszervezi az Arad-Gáji egyházközséget, amelynek első lelkipásztora lett.

1956-ban házasságot kötött Nagy Emese segédlelkésszel.

1957 decemberében fel nem jelentés miatt letartóztatták, és egy koncepciós perben 10 évi börtönre ítélték. Megjárta Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit, Periprava, Luciu-Giurgeni, Salcea munkalágereit, hastífusszal Galacot. Nem volt joga kapcsolatot tartani családjával. Hat és fél év után, 1964-ben szabadult általános amnesztiával.  Kislányát 6 éves korában látta először - szabadulása után.

Kiszabadulása utáni szolgálati helyei: Gógánváralja, Marosvásárhely, ahol 20 évig szolgált.

1975-ben teológiai doktorátust szerzett a gyakorlati teológia köréből. Öt önálló gyülekezetet szervezett.

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották 1990. május 4-én a Romániában történt változások után.

Nyugdíjba vonulása után tovább szolgált Magyarországon is, evangélizációs alkalmakon hirdette Isten igéjét mindenütt, ahová csak meghívták.

Számtalan könyvet is írt. Több megemlékezése jelent meg életéről, ezek közül a legismertebb a „Fény a rácsokon". Ebben az 1957. és 1964. között börtönben töltött éveit írja le. Könyve börtönnapló, amelyben a koncepciós per nyomán börtönben töltött évek megpróbáltatásainak és szenvedéseinek méltóságteljes leírását adja. Megrázó, lírai eszközökkel mondja el a megpróbáltatás gyötrelmeit. Egy ember életének, személyes „élményeinek" elmondásán túl egy kor történelmi dokumentuma is ez a kötet.

Váratlanul szólította haza Isten, az aktív  szolgálatból 2007. november 07-én. Naptárjába 2011-ig voltak bejegyezve a tervezett evangélizációk időpontjai…

Életművét az ismert irodalomtörténész, Czine Mihály így értékeli:

„Igehirdető papok, poéta igehirdetők kezdettől voltak egyházunkban. Templomokat emeltek, iskolákat építettek, és a Biblia mellett forgatták a tollat is, s ha a sors úgy kívánta, felkötötték a kardot is.

Kálvin nélkül, a protestantizmus nélkül aligha maradt volna meg a magyarság. Az igaz prédikátorok minden időben hűséggel szolgálták Istenüket és népüket.

Török időkben is hirdették Isten igéjét, s bárhogy is tiltották tanácskozásaikat a hatalmas osztrák császár parancsára, mégis megtartották azokat. Nem rettentette el őket az ellenreformáció sem (pedig akkor 250-nél is több lelkészt és tanítót ítéltek gályarabságra).

A maguk helyén a hit és a magyarság hősei voltak. Akikben élt a Krisztus. Közülük való Csiha Kálmán is. Eleinte csak barátaimtól, ismerőseimtől hallottam róla, aztán láthattam és hallhattam többször is. Először Kolozsváron, a Farkas utcai templomban, püspökké szentelésekor. Annyi embert templomban csak Kós Károly temetésén láttam. 1990. június 29-e volt. A kegyetlen diktatúra nem régi bukása után a szeretet és igazság közeli eljövetelében reménykedtek a szívek.  Akkor lépett a szószékre Csiha Kálmán, Erdély frissen megválasztott (44.) püspöke. Fölmagasodva állt a szószéken, földrengéses arcán hit és szeretet. Beköszöntő igehirdetésében ezt mondta:

Negyven év alatt rettenetes veszteségeink voltak, - iskoláinkat mind elvették, hatvan parókia üres, árvaházaink  elvesztek, - de öt kenyeret őrizgetett negyven éven keresztül ez a nép. És ebből az öt kenyérből nőhet csoda! Ha hallgatunk Jézusra…

  Felsorolni sem lehet Csiha Kálmán szolgálatát. Az állandó igehirdetés, az egyházkormányzás nehéz munkája mellett létrehozta a kolozsvári Református Líceumot. Egyházkerületében sorra épülnek a templomok, szerveződnek a gyülekezetek.

  Nagy földije Kazinczy is Érsemlyénben született. Félelmetes: Kazinczy is börtönbe került, ő is.

  Rögzíti a börtönéletet és annak lelkületét. A marosvásárhelyi börtönben vannak, a Gecse utcai templomból behallatszik a harangszó. Ilyenkor áhítatot tart, imádkoznak. „A börtön – írja, - templommá lesz, és köztünk jár Jézus.”

Másik kép: karácsony a börtönben. 1958-ban, fogsága elején. Az ünnep bejön a vasajtókon, a rácsokon, a bedeszkázott ablakokon. A rabok énekelnek, az őrök hallgatnak, Krisztus jár a folyosón.

Csiha Kálmán könyvei (Fény a rácsokon, A börtöntől a püspökségig, Harangszó az elsüllyedt világból) az új török időkről, az új gályarabság évtizedeiről irodalmi magaslatokon adnak képet.

Tudta, ha török, ha tatár, ha német, ha eddig ismeretlen kufárhad telepedne is népére, az igét hirdetni kell. Hirdetni alkalmas és alkalmatlan időben.”

Életre szóló élményt, hitének erősítését kaphatta az, aki hallgathatta csak egyszer is igehirdetését.

 /PJ/