Szabó Lőrinc

SZUN VU KUNG LÁZADÁSA

Mikor Szun Vu Kung, a majmok királya,

kit kőtojásból keltett ki a vén

föld, ég, nap és hold különös szerelme

a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozogni tanította,

s viharként szállni a felhők felett,

és megtanult minden emberfölötti

varázst és titkos bölcsességeket,

ki hős vezér és szent remete volt,

és szívében mégis fenevad maradt,

és feldúlta a halál városát és

megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is

őrökké éljen, s lett mindenható,

kinek rőt fején a villám kicsorbult,

ki már már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte,

s leverte az égi seregeket,

s a Menny Ura s a Célok és Erények

bénultan nézték, hogyan közeleg –

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt,

és már senki se moccant ellene,

jött Buddha, és szelíd virágkezével

intett, hogy a fegyverét tegye le.

– Ki vagy, te jámbor? – ámult el a vad szörny,

akitől a mindenség reszketett.

Buddha felelt: – A béke és a jóság,

s azért jöttem, hogy megfékezzelek.

– Nagyszerű! – bókolt Szun Vu Kung. De Buddha:

– Vigyázz – szólt –, még nem sejted, mit tudok!

– Te se, hogy én mit! – válaszolt a szörny,

és mellét verve mesélni kezdte, hogy

a tejutat kavarja szigonyával,

eldicsekedett, hogyan győzte le

a földet, eget, az állatok és fák

szellemeit, s a halál fekete

könyvét széttépve hogy lett halhatatlan,

s a Titkos Tudást hogy szerezte meg.

– Tizennyolcezer mérföldet repülök

– mondta –, ha csak egy bukfencet vetek,

átváltozom hetvenkétféleképpen

és lehetek millió óriás,

ma már én vagyok a Tökéletesség

– a Menny Urához fordult –, senki más,

– bömbölte – senki nem állhat fölöttem:

legkülönb vagyok, a Trónt akarom!

És Buddha felelt: – Tied lesz, ha győzöl

még valamin, az én hatalmamon:

mutasd meg, hogy kibírsz-e törni innen,

túljutsz-e rajtam – itt a tenyerem:

ha bukfenced kivisz belőle, nyertél,

ha nem, te fogsz engedni énnekem.

Tetszett az alku Szun Vu Kungnak.

– Őrült – gondolta – ez a Buddha: a keze

alig nagyobb egy lótusz levelénél,

igazán játék végezni vele,

gyerekjáték – gondolta és vigyorgott:

– Hát jól van, lássuk: ki győz, te vagy én? –

És felemelkedett a levegőbe,

s megállt nevetve Buddha tenyerén.

– Készen vagy? – Készen. – Rajta! – Egyet ugrott,

s már messze szállt s eltűnt a szörnyeteg,

és viharzott, mint az ördögmotolla,

úgy hányta, hányta a bukfenceket,

és repült és hömpölygött mint a szélvész,

mindig gyorsabban, repült, mint a fény,

repült és forgott, át az ős eónok

s csillagködök száz szigettengerén,

repült, a tértől részegen, repült, mint

az időmegállító gondolat,

repült, könnyű győzelmét végtelennel

tetőzni, amit ráadásul ad,

repült, repült s a Végső Űr határán

egyszerre csak öt roppant oszlopot látott,

amely minden világok végén

vörösen az ég felé lobogott.

Még egy bukfenc, s már ott volt, és leszállt ott,

ahol még nem járt soha senki se,

és lehasalt s fürkészve és vidáman

nézett az érthetetlen semmibe,

aztán felkelt. – Most megyek – mondta – vissza,

és én leszek a Mindenség Ura,

de hogy itt jártam, nevemet felírom

ide, a világ őrtornyaira –

és csakugyan felírta a középső

oszlopra: „Itt járt Szun Vu Kung király”,

s mert a szükség rájött, egy másik oszlop

tövébe még egyebet is csinált,

és indult vissza. Repült, mint a villám,

repült az űrben, mint a néma fény,

repült és forgott, át az ős eónok

s csillagvilágok szigettengerén,

mint az időtlen gondolat, repült most

visszafelé a végtelenen át,

és megérkezett és hetykén leugrott

Buddha kezéről s rikoltott: – No hát

ide a Trónt! A világ végén jártam

s ott hagytam a látogatás jelét! –

Buddha ránézett, hosszan, szánakozva,

és felemelte lassan a kezét,

és megszólalt: – Te nyomorult majom,

te, te barbár ész- és erő-szörnyeteg,

azt hiszed, hogy míg féktelen hatalmad

harc s önzés fűti, lebírsz engemet?

Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből?

Nézz ide, nézd középső ujjamat:

„Itt járt Szun Vu Kung…” – itt van, ezt te írtad,

s nézd piszkod, itt a hüvelykem alatt! –

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat,

kitől a Legfőbb Trón is reszketett,

látta, hogy minden erőnél erősebb

a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta

s egy hegyet tett rá, kíméletesen:

– Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig,

s ha új szíved lesz, befogad a Menny.