Székely János

MALOM

Elnézem: kint a sarki lámpa

A korpás éjszakát szitálja,

Amelybe csillagfény vegyül.

S a finom, sárga liszt a járda

Kövén kerek kupacba gyűl.

A hold, az óriás malomkő

Villózó őrletet terít

Palánkra, fára és bokorra,

Sőt asztalomra is beszórja

Jeges, iszamlós fényeit.

Mi zúg? Mi hajtja azt a malmot?

Ahonnét az a liszt pereg?

Mintha valóban víz ömölnék,

Úgy zengenek a levegőég

Nagy folyamai, a szelek.

Barátaim, figyeljetek csak,

Hogy jár és kattog fent az ég.

Hadd szóljon nyíltan már az ének:

Úgy állok itt, minthogyha tényleg

Egy nagy malomban állanék.

A mindenség malmában állok,

Hogy végtelen időkön át

Zúg, zümmög és zenél az őrlés:

Teremti-őrli az időt, és

Teremti-őrli önmagát.

Itt állunk mind. Sorunkra várunk.

Csillagpor hinti szép fejünk.

Itt állunk sokszoros magányban,

Parányok, mígnem mindahányan

Lehullunk és megőrletünk.