GYERMEK SZÜLETIK

Két felnőtt gyermek szülőjeként be kell vallanom, hogy a gyermekszületés igazi csodáját csak nagyszülőként adatott megélnem.

Nem mintha nem értettem volna meg ennek a nagyszerű eseménynek a misztériumát ifjabb fejjel, de igazából - az akkori (mindenkori) gyors élettempó mellett - valahogy az élet természetes velejárójaként fogtam fel, és nem volt sem időm, sem igazán érdeklődésem az események mélyebb átélésére. Aztán olyan gyorsan elszaladt az idő, hogy mire észbe kaptam, felnőtté lettek gyermekeim. Csak ekkor döbbentem rá, hogy mit is mulasztottam valójában. Mint amikor valaki elalszik egy tévéfilm nézése közben, és a legfontosabb történésekről lemarad. Hát így maradtam le én is a gyermekszületés misztériumának tudatos  megéléséről.

De azt hiszem, nem csak én vagyok így ezzel, de embertársaim közül is nagyon sokan. Hiszen nem lehet véletlen az a gyakran emlegetett jelenség, miszerint a nagyszülők valahogy sokkal jobban szeretik az unokákat, sokkal jobban kényeztetik őket, mint a saját gyermekeikkel tették ezt egykoron.

De hát, hogyan is van ez valójában?

Lássuk be, egy gyermek születése igencsak felkavarja egy fiatal házaspár jól megszokott mindennapi életét. Vége szakad a megszokott baráti programoknak, és egy egészen új életformára kell átállni, melynek középpontjában a megszületett gyermek áll. Ő az, aki teljes egészében átalakítja a gyermeket vállaló szülők életét, mondhatni, minden Ő körülötte forog, Ő az a személy, aki a születésétől kezdve meghatározza a szüleinek életformáját. (A barátok ilyenkor megállapítják, hogy egykori társaik már nem a régiek, teljesen megváltoztak, és végül lassan teljesen el is maradoznak.)

Nem könnyű feladat egy ilyen életforma-váltás, de a kapott öröm és boldogság kárpótolja az embert mindenért, sőt, egy idő után már nem is érti, hogy mi lehetett fontosabb annál a csodánál, amit a gyermek jelent.

Nos, Kedves Barátaim, a nagyszülő már tudatában van annak, hogy az unokával most kapott egy újabb esélyt, hogy immár nagyon tudatosan rácsodálkozhasson, megélje azt a lehetőséget, amit egykoron elszalasztott. Ezért van az, hogy a nagyszülő fenntartás nélkül "csak" szereti az unokát. De mi mást is lehetne tenni egy isteni ajándékkal...?

De van itt még egyéb ok is, ami miatt a nagyszülő másként szereti az unokát, mint a tényleges szülő. Ő ugyanis már tudja, hogy ez a gyermek kivé, mivé lesz, ha majd egykoron felnő. Már most látja benne mindazt, amit a gyermekénél már megtapasztalt, de csak utólag értette meg igazán a történteket. Látja benne a felnövekvő ifjút, a meglett embert, és büszkén dicsekszik vele, hogy látva lássa mindenki, hogy ez a gyermek őhozzá tartozik, az ő unokája.

És féltőn óvja, mert tudatában van, hogy nem sokáig tudja megvédeni a világ ármánykodásaitól, a mindennapok gonoszságaitól, de amíg megteheti, megteszi azt... És közben már előre zokog a lelke, hogy egykoron majd nem lehet mellette, hogy segítségére legyen, amikor bántják, amikor majd ki kell innia a keserű poharat...

És nem utolsó sorban reménykedik, hogy felnőttként majdan ez a gyermek lesz az öröme, támasza, vigasza, ha egykor majd megöregedvén elmagányosodik...

Bizony, Kedves Barátaim, így van ez a nagyszülőkkel, s ezt élem meg most nagyszülőként én magam is, és repes a szívem az örömtől, amikor karjaimba zárhatom, megölelhetem unokáimat.

***

Jön a karácsony... Gyermek születik... Készen vagyunk-e, hogy tudatosan megéljük azt a csodát, amit ennek a gyermeknek a megszületése jelent? Tudatában vagyunk-e, hogy ha elfogadjuk ezt a gyermeket, akkor az életünk teljesen megváltozik? Sokkal nehezebbé lesz, de az öröm, amit a gyermek adni tud nekünk, kárpótol minden nehézségért?

Mi már tudjuk, hogy mi lesz ennek a gyermeknek a sorsa. Elfogadjuk-e majd a tanácsait? Hirdetjük-e majd felismert és hirdetett igazságait? Büszkén vállaljuk-e őt, hogy Ő a miénk, és mi Hozzá tartozunk? Mellette leszünk-e, amikor szüksége lesz ránk, vagy inkább háromszor is megtagadjuk őt?

Mi már tudjuk, hogy vigaszunk lesz Ő minékünk, hogyha majd elmagányosodunk, s Ő lesz az, akihez majdan, egykoron megtérünk...

Ha mindezt tudjuk, ne szalasszuk el a lehetőséget, öleljük magunkhoz ezt a gyermeket, ismerjük fel a jászolban megszülető Jézusban - amíg nem késő - egy igényesebb, egy tartalmasabb, egy boldogabb élet lehetőségét, és örvendezzünk együtt ennek az isteni ajándéknak!

/PPL/