KLEBELSBERG KUNÓ

"A magyar anya, aki világra hozza az újszülöttet és a magyar tudós, aki kutat és tanít, ugyanazt a célt szolgálja: Magyarország feltámadását” – írta Klebels­berg Kunó. Az idén lesz nyolcvan éve annak, hogy a nemzet eltemette az egy­kori kultuszminisztert. Szellemi nagysága, államférfiúi erényei nemzedék­társaiból tiszteletet, megbecsülést váltottak ki; hirtelen bekövetkezett halála megrendítette az országot. Emlékművet emeltek neki, az akkori Eskü, ma Március 15-e téren, Budapesten.

Trianon után az ország megcsonkítva, kifosztva, lefegyverezve, elszigetelve, megalázva hevert. Ahhoz, hogy a magyarság visszaszerezze a térségben korábbi történelmi vezető szerepét, egyetlen megoldásnak a békés revízió tűnt, s ennek részeként az erkölcsi és szellemi műveltség emelésére irányuló program. Az utóbbit dolgozta ki és valósította meg a Bethlen-korszak idején vallás- és közoktatási miniszterként Klebelsberg Kunó, aki a tárcát 1922-től 1931-ig irányította. Eltökélt célja volt, hogy a magyarság kulturális és szellemi elsőbbségét biztosítsa a Kárpát-medencében. Azt vallotta: ahhoz, hogy a Nyugat rokonszen­vét visszaszerezzük, a térség legműveltebb országává kell válnunk. Kultúrpolitikáját így summázta: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg, és teheti ismét naggyá.” Az oktatási és nevelési intézményrendszer egészére kiterjedő országos programot dolgozott ki, lépcsőzetesen, egymásra építve, az egyes iskolai szintek fejlesztésével teremtette meg az új közoktatási rendszert.

Az építkezést az alapoktól kellett kezdeni. A népiskolák létesítéséről szóló, 1926. évi VII. törvénycikk az elemi iskolák egy új típusáról rendelkezett. A törvény körzeteket jelölt ki, ezek négy kilométer sugarú területek voltak. Ha ebben a körzetben legalább húsz család vagy harminc tanköteles lakott, akkor iskolát kellett építeni. Kötelezték a földbirtokosokat, hogy birtokaik egy adott körzetében pénzzel támogassák az építkezést.

„Éppen most támadnak engem odabent, hogy kastélyokat építek iskolának a tanyán. Túl szépek az iskoláim. Menjenek ki az urak külföldre, Angliába, Svájcba, Németországba: mindenütt pazar iskolaépítési kultusz van. Én is azt akarom, hogy a faluban a legszebb ház az iskola legyen, hogy tanuljanak ízlést, s tanulják megbecsülni s tisztelni az iskolát! S hogy a gyerek ne féljen azoktól a börtönszerű épületektől, hanem legyen kedve bemenni az iskolába, és jól érezze magát” (Móricz Zsigmond beszélgetése Klebelsberg Kunóval Az Est 1927. május 1-jei számában).

A program során 3475 tanterem és 1525 tanítói lakás épült. Ebből 3306 az Alföldet, 1393 a Dunántúlt, 301 pedig Észak-Magyarországot gazdagította. 1925-ben új tantervet vezettek be: a népiskolák elemi ismereteket adtak, az írás, az olvasás és a számtani alapműveletek mellett a nemzeti irodalom, történelem, kultúra alapfogalmait is el kellett sajátítani. Kötelező volt a hitoktatás, a nevelés valláserkölcsi és nemzeti alapon folyt.

„A gyermek kultuszát Angliában és Amerikában nemzeti hivatássá tették. Én tanuló és szorgalmas, de amellett játékos magyar gyermeket akarok. Mert csak játékos, eleven magyar gyermekből lehet derűs, dolgos magyar férfi, aki vállalkozását s az élet nagy kötelességeit emelt fővel, mosolyogva és nem elkeseredéssel vállalja. (…) …én a magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig, megkövetelek egyet: ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket.”

Megmaradt a hagyományos európai oktatási struktúránál, ám ezt több ponton korszerűsítette. Törvényben írták elő, hogy minden ötezer lakost meghaladó településnek községi polgári iskolát kell felállítania. A négyosztályos elemi után a négyosztályos polgári már magasabb szintű általános műveltséget adott. A szakiskolák és ipariskolák többsége állami kézben volt, a tanítóképzést az egyházak uralták. A műveltség robbanásszerű fejlődése indokolttá tette a középiskolák reformját.

A középrétegek, az értelmiség gyermekeinek műveltségét, a felsőoktatásba való bejutást a középiskolák határozták meg.

„Ha azt keresem és kérdezem – mondta erről –, hogy a magyar társadalomnak önhibáján kívül súlyos helyzetbe jutott, melyik rétege szorul legjobban támogatásra, akkor meg kell állapítanom, hogy a magyar középosztály, a magyar intelligencia az.” Klebelsberg megreformálta a középiskolai oktatást, bevezette a reálgimnáziumot. Az 1924:XI. törvénycikkel a fiú-középiskolák három típusát különítették el: a gimnáziumot, a reálgimnáziumot és a reáliskolát. A (humán) gimnáziumban követelmény volt a német mellett a latin és a görög nyelv, ezekből kellett érettségi vizsgát tenni, a reálgimnáziumban a német mellé (a görög helyett) egy újabb modern nyelvet kellett választani, ez lehetett a francia, az olasz vagy az angol. A reáliskolákban a modern nyelvek és a természettudományos tárgyak domináltak. 1924-ben már huszonhat gimnázium, huszonegy reáliskola és hetvenegy reálgimnázium működött.

A leány-középiskolák reformja 1926-ban zajlott le. Két típust különböztettek meg: a latint tanító leánygimnáziumot és a modern nyelvekre koncentráló leánylíceumot. 1927-ben nyolc leánygimnázium, huszonöt leánylíceum és két leánykollégium volt az országban.

A reformok és a hozzájuk kapcsolódó ösztöndíjak a középosztályból származó „nemzeti elit” képzését alapozták meg. Klebelsberg az esélyegyenlőség elvét követte, amikor törvényben előírt támogatást biztosított a nemzeti érzületű, de szerényebb jövedelemmel rendelkező magyar középosztály számára. Az 1927:XIV. törvénycikk a közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi ösztöndíjáról rendelkezett. Ez alapján évi egymillió pengőt fordítottak arra, hogy az állami tisztviselők gyermekeit a középiskola 7. osztályától a diploma megszerzé­séig ösztöndíjban részesítsék. A törvény kiterjedt a fegyveres testületek alkalmazottainak gyermekeire is.

A juttatás évente 400-1000 pengő volt, s nem mindig készpénzben folyósították, hanem internátusi, kollégiumi helyeket is megváltottak belőle.

Klebelsberg idején épültek ki a már meglévő tudományegyetemek (Budapest, Debrecen) mellé a szegedi és a pécsi egyetemek intézményei. Trianon után az elcsatolt területeken maradt egyetemeket át kellett telepíteni Magyarországra. Az 1912-ben alapított pozsonyi egyetem, amely jogi, orvosi és bölcsészettudományi karral rendelkezett, 1923-ban átköltözött Pécsre. Az 1872-ben alapított kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem működését lehetetlenné tette, hogy a román hűségesküt megtagadó tanárokat kiutasították. Ezt az egyetemet, jogi, orvosi, bölcsészeti és természettudományi karaival együtt, Szegedre telepítették. A soproni honvéd-reáliskola épületeit kapta meg az 1763-ban alapított selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia, miután a Felvidék elcsatolásakor a tanári kar Sopronba menekült.

Csonka Magyarországnak így már négy tudományegyeteme lett, s ezek mellett a műegyetem, a közgazdaság-tudományi kar, a jogakadémiák, a mezőgazdasági akadémiák, a Ludovika Akadémia, a felső kereskedelmi iskolák, a teológiai intézmények európai mértékkel is nívós, a világban helytálló értelmiségi elitet neveltek.

Klebelsberg így érvelt 1926-ban az egyetemalapítások mellett: „Én minden kulturális intézményhez a végsőkig ragaszkodom. Ragaszkodom az utolsó óvodához egy pici dunántúli faluban is… Ha egyetemet vesztenék, akkor az lenne a szerepem, mint annak a tengernagynak, aki egy egységet vesztett. Én pedig a magyar kultúráért folytatott harcban nagy egységet, egyetemet veszteni nem akarok.”

A két világháború között tehát négy tudományegyetem működött Magyarországon: a budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi. Az egyetemek bölcsészeti, orvostudományi, jog- és államtudományi, valamint hittudományi fakultással rendelkeztek. A szegedi egyetemen nem működött hittudományi kar, ehelyett matematikai és természettudományi kar létesült. A budapesti és a szegedi egyetemen gyógyszerészeti tanfolyamot indítottak. A kolozsvári-szegedi egyetem különösen sokat köszönhetett Klebelsbergnek. Az áttelepülés utáni mostoha viszonyokat követően a miniszter szorgalmazására és a város hatalmas anyagi áldozatvállalásával 1926 és 1930 között kiterjedt egyetemi épületkomplexum épült, klinikákkal, intézetekkel.

Ezek az egyetemalapítások a decentralizációt is elősegítették, s egyben a vidéki központok felemelkedése előtt nyitottak utat. Ezeken kívül még egy sor felsőoktatási intézményt alapított Klebelsberg: tanárképző főiskolákat és testnevelési főiskolát.

Támogatta a hazai orvostudomány fejlesztését, klinikai egyetemi létesítmények létrehozásával. Klinikái Európa élvonalába tartoztak. Az egyetemek legfőbb kritériumának a kutatást tartotta: „A modern egyetemi tanulás nem áll már az előadás puszta meghallgatásából, hanem az ifjúnak bele kell tanulnia a tudományos kutatás módszereibe. Az olyan intézet, mely ezt nem nyújtja, lehet szakiskola, de semmi esetre sem igazi egyetem” – mondta a pécsi intézmény megnyitóján, 1923. október 14-én. Később, 1927 júliusában pedig a külföldi ösztöndíjak rendszeréről is intézkedett. A magyar állam külföldi magyar intézeteket, Collegium Hungaricumokat létesített. A már meglévő bécsi és római intézetek mellett Párizsban, Londonban, Berlinben és Varsóban is megkezdték működésüket a külhoni posztgraduális képzés ezen színterei. Az itt tanuló fiatal magyar tudósok, művészek támogatást kaptak, amelyet az 1927-ben létrehozott Országos Ösztöndíjtanács koordinált. Klebelsberg így foglalta össze hitvallását: „Ne feledjük, hogy a nemzetközileg ellenőrzött és elismert magyar tudományos és művészeti munka a leghatalmasabb eszköze a jó értelemben vett propagandának!” Aztán: „Mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve, és mindent vissza lehet szerezni.”

Klebelsberg oktatáspolitikai elképzeléseit Trianon határozta meg. A romokban heverő ország oktatás- nevelésügyét szinte a semmiből helyezte új alapokra. A korábbi rossz tanügyi módszereket felülvizsgálta, átalakította. Az elmaradottabb országrészeken megszervezte a leszakadó társadalmi rétegek iskoláztatását, több ezer iskolát építve számukra.

Az elcsatolt területekről elmenekült magyar egyetemeket elhelyezte az anyaországban, s emellett számos új felsőoktatási intézményt alapított.

Manapság hazánkban nagy a felfordulás oktatásügyben, pedig a tárca rendbetétele talán nem is olyan bonyolult feladat, mint amilyenek első nekifutásra látszik. Lehet, hogy csak vissza kell nyúlni néhány példa erejéig a nagy elődökhöz.

/Csurka Dóra/