A lumpen

Érdekes és rokonszenves vonása korunknak, hogy nem különböztethető meg ruházata alapján a gyáros, a mosónő, a lelkész és a betörő. Több mint furcsa azonban, hogy hovatovább a viselkedése alapján sem. A szólásból meg a százesztendős novellákból tudjuk, hogy annak idején általában a kocsisok káromkodtak, az utcanők stricheltek, a csalók hazudoztak. A lumpenek helye a társadalmon kívül volt. Nemecsek Ernő szegény gyerek volt, de nem lumpen, mert teljes felelősséget viselt a Pál utcaiakért. De ki ne látott volna teljes felelőtlenségben káromkodó lumpendoktort? Orcátlanul hazudozó lumpenminisztert és lumpenmilliomost? Ez – méreteit tekintve – meglehetősen új jelenség. Hamlet királyfi azt mondaná, hogy az idő kereke kizökkent.

*

A társadalom működése hasonlít a testünkéhez. Minden szervünk nélkülözhetetlen feladatot lát el. Mégpedig a maga helyén: ha a gyomor cserél a végbéllel, abból egyszerre származnak ürítési és gondolkodási zavarok. Nos, a társadalmi munkamegosztás csoportjai – indiai szóval: a kasztok – különféle feladatokkal, javadalmakkal és felelősséggel bírnak. Aki kiesik a kasztjából, az nem eggyel alacsonyabb szintre pottyan, hanem kiesik a társadalomból. Azért nincs számára hely, mert az ilyen ember feladata elől kitért, felelőtlennek bizonyult. Semmi biztosíték nincs arra, hogy a lelkiismeretlen miniszter tűrhető fogorvos legyen. Az ilyen, vagyonhoz vagy ranghoz jutva, fölmérhetetlen károkat képes okozni. Indiában csandálának nevezik. Mi lumpennek mondjuk.

Amikor a reneszánsz tájékán a nemesség, a klérus, az uralkodóházak kötelességeiket egyre-másra lerázták, valójában lumpenizálódtak. A társadalom bomlani kezdett. Hogy ezt elleplezzék, kitalálták a spanyol és francia etikettet, a barokk pompát, vagy ami ugyanaz: a protestáns prüdériát. A hazugság azonban nem orvosság, hanem méreg: a bomlás, az élet abszurditása fokozódott.

III. Fülöp spanyol király egyszer megégett a kandalló mellett, mert nem volt elérhető közelségben az a grand, akinek joga lett volna a királyt kézzel érinteni. Fiatal író koromban irodalmi konferenciát rendeztünk Hatvan városában. Meghívtuk a reformernek számító Pozsgay Imrét is, aki igent mondott, azonban mégsem jöhetett el, mert őt pártbéli rangja miatt a helyi első titkárnak kellett volna fogadnia, ám az illető elvtárs éppen külföldön tartózkodott.

Az etikett azt leplezi el és le, hogy nincs a helyén se a király, se a grand, se a párttitkár.

*

Kinek-kinek a társadalmi helyét leginkább a felelőssége mutatja. A szellemi irányítók (brahminok) mindenért felelősséget vállalnak, ugyanakkor példát mutatnak bőkezűségből, tisztaságból, becsületből, illemből. A közvetlen vezetők (ksatriják) felelőssége arra a területre terjed csak ki, amit irányítanak. A kereskedőké (vaisják) az árura és a vevőre, a szolgáké (súdrák) pedig a parancs teljesítésére. Ki-ki a maga helyén tökéletes lehet. Dugovics Titusz például egyszerű közkatona, szolga volt, de helytállásával megmentette 1456-ban Nándorfehérvárt, de talán az egész országot is.

A csandála feladatot nem vállal, minden felelősséget elhárít. Kizárólag saját, pillanatnyi érdekére érzékeny.

Hamvas-szótárunk ezt írja róla: „Csandála/csőcselék kaszton kívüli; csak az ösztön szavára hallgat, illemmel, erkölccsel nem törődik, indulatos, alacsony vágyak rabságában él, még kérkedik is ezzel, szennyes szavakat használ, a szellem magasrendűségén gúnyolódik, ezáltal önmagát helyezi törvényen kívül, s ítéli arra, hogy szakrális közösség tagja ne lehessen.”

Demokráciánk csodás vívmánya, hogy ilyen benső alkattal bárakármi lehet valaki.

*

Gazdaságkor örökké tusakodó tömegtársadalmának szerkezete az erjedő, romlott fasírtra hasonlít, senkinek nincsen benne helye. A Dolgok logikája igazgat, az pedig nem ismeri a szellemi és az erkölcsi pozíciókat. Az értelemből csupán a hatalomtudás ér valamit a piacon, a rangokat a Dolgokhoz való viszony, azok birtoklása szabja meg. Mesés karrierek és iszonyú bukások követik egymást. Örökösnek kikiáltott rendszerek és birodalmak omlanak össze pár emberöltő alatt, cipőpucolók milliomosok lesznek, suksükölő makogók miniszterek, nem csoda, hogy a szellemi emberek elrejtőznek, még jó, ha nem őrületbe, alkoholizmusba. Kasztjából – feladatából és felelősségéből – szinte mindenki kiesik. A legnagyobb baj talán az, hogy az egyetlen társadalmi osztály, a parasztság, amely a múlt század közepéig még kasztjában, vagyis feladatában és felelősségében élt, napjainkra lumpenizálódott. Sok faluban a népesség kisebbségét alkotják a rendes gazdák. A többiek munkát nem vállalnak, még a kertjüket sem művelik. A segélyt lesik napestig a kocsmapultnál. Ha létezne szociográfia még az országban, elsőrendű feladata volna a „nemzetfönntartó elem” állapotának kutatása és leírása.

Idevág egy magyar rémmese a negyvenes évek végéről. Kiballagtak egyszer a soproni tüzérek Nyíregyházára, lőgyakorlatra. Lőttek, lőttek, lődögéltek, de az ellenség fatankját sehogy sem bírták eltalálni. Nézte az ügyetlenkedésüket egy juhász. Odasomfordált, megkérte, hadd tehessen próbát. Elhajtották volna, de a juhász erősködött, végül megengedték neki. Egyből eltalálta a fatankot, majd visszasétált a nyájához. Utánament a tüzérek ezredese, és kérlelte, árulná el, hogyan csinálta. Juhásztitok! Nekem megsúghatja, bátyám, a juhásztitkot, mondta a parancsnok, nemrég még én is juhász voltam. Én meg tüzérezredes.

*

Ki a lumpen? Aki feladatot és felelősséget nem vállal, és azt hiszi, hogy megúszhatja. Hogy rá csak az adott pillanat vonatkozik. De ha zűr van, az se; pofátlanul letagadja, hogy egyáltalán ott volt. Sőt, azt is, hogy ott van, ahol éppen ágál. Hirtelen fölindulásunkban könnyű összetéveszteni az önzővel, a lumpen azonban saját valódi érdekét sem képes fölismerni.

Hogy miért nem, arról Gulyás Balázs akadémikustól kaptunk egy igencsak leegyszerűsített neurobiológiai háttérmagyarázatot: „Egy ma már klasszikusnak számító agyelmélet, McLean »három-agy« elmélete szerint koponyánkban az evolúció során kifejlődött három nagy agyi rendszer van jól-rosszul egymásba rakva: a kétéltűek agya, a hüllők agya és az emlősök agya. A kétéltűek agya az emberi agy agytörzsi szintjének felel meg; a hüllők agya az agytörzs felett lévő limbikus rendszernek; az emlősök agya az agykéregnek. Az agytörzs az ember vegetatív működéseit (szívműködés, keringés, légzés, étkezés, emésztés, ürítés, utódnemzés) irányítja.” Nos, a lumpen értelmi működésének csúcsán valószínűleg ez a kétéltűagy áll, mert a lumpenértékrend csúcsán is az anyagcsere, a párzás, a táplálkozás áll. Ideje a pillanat, a reflex villanása.

„A limbikus rendszer a hangulati és érzelmi életet ellenőrzi: félelem, megnyugvás, harag, agresszió, szexualitás, depresszió, elégedettség stb.” A lumpen hüllőagya is működik, ámde az előbbinek alárendelten. Ennek ideje a szenvedély föllobbanása, a pásztoróra.

„Az agykéreg a tudatos vagy a nem tudatosuló kognitív funkciókért felelős. A tudatos funkcióknak csupán egy kicsiny része önthető szavakba. A mindennapos életünk elemi folyamataiban szokásaink, cselekedeteink, mozgásaink, tevékenységeink során lép működésbe (hogy hogyan járunk, öltözünk, zongorázunk, használjuk testnyelvünket, arcjátékunkat stb.).”

A tanult, diplomás lumpenek használják emlősagyukat is, ámde az előbbi kettőnek alárendelten, és kizárólag hideg számításra. Ezért gondolkodásuk időbeli hatósugara legföljebb hat-hét hónap, vagyis a logikusan belátható.

*

Az emberi értelem több az agy tudásánál, mert egy negyedik időt és ötödik dimenziót is ismer, az öröklétet. A középkorban nem ismerték McLean elméletét, és agykutatás sem létezett, Johannes Tauler életmester mégis így írt a XIV. században: „Lelkünk alapjához csak úgy juthatunk el, ha érzéki emberünket az értelmi megzabolázza, az értelmi lényünket pedig szellemünk vonja befolyása alá.” A rendrakásnak tehát belül kell kezdődnie: helyre kell tennünk értelmünk működését. Nem engedhetjük, hogy a kétéltű- meg a hüllőagyunk uralkodjék rajtunk. Agyunk részeinek és szellemünknek egyaránt megvan a maga nélkülözhetetlen feladata és felelőssége.

*

Nézzünk szét, mi a helyzet kívül, a korforgatagban! Mi a szerepük ott a lumpeneknek?

Hans-Peter Martin és Harald Schumann írják A globalizáció csapdája című könyvükben: „A német alkotmány 14. cikkelye kimondja, hogy a »tulajdon kötelez«, és a »tulajdonnak a köz javát kell szolgálnia«, ám egy nagy teljesítményű menedzser nem engedheti meg magának a globálisan szervezett üzleti világban, hogy a társadalommal szemben felelősnek érezze magát. Ha valaki könyörtelenül kirugdossa az embereket, és kőkeményen elkapja a szakszervezetek frakkját, az számíthat karrierre.” A nemzetközi vállalatóriásoknak, az úgynevezett vertikális államoknak nincsen területük, hitük, nyelvük, kultúrájuk, népük – ilyesmikért semmiféle felelősséget nem viselnek. Pénzük viszont van. Ezért aztán egyedül a tulajdonosok haszna lebeg menedzsereik szeme előtt, különben őket is kirúgják. A vertikális államok színtiszta csandálaszervezetek. „1995-ben a három német vegyipari óriás, a Hoschet, a Bayer és a BASF a legnagyobb nyereséget érték el fennállásuk óta. Ugyanakkor százötvenezer munkahelyet szüntettek meg, s bejelentették, hogy további leépítések várhatók. A Volkswagen cseh leányvállalatának, a Skodának a munkatársai azt vették észre, hogy termelékenységük harminc százalékkal növekedett, bérük pedig jóformán semmit sem.” Amikor szakszervezetük szót emelt, a VW elnöke, Ferdinand Piëch figyelmeztette őket, hogy maradjanak a fenekükön, mert különben a cégnek „mérlegelnie kell a termelés áthelyezését Mexikóba”.

*

Kívül a Dolgok és a multicégek lumpenállamainak uralma, belül az agytörzs, az indulatok, a hideg ráció hatalmaskodása. Csandálavilág. Nincs a helyén se ez, se az.

És mi? És én? Kik vagyunk mi? Ki vagyok én? Hányan számíthatnak az én felelősségérzetemre?

/Czakó Gábor/