"Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!"

TOMPA MIHÁLY

Tompa Mihály a reformkor népi-nemzeti irányzatának költője egy csizmadia és cselédlány gyermekeként, a mai Szlovákiában található, Rimaszombaton látta meg a napvilágot 1817. szept. 28-án.

Gyermekkorában a Borsod vármegyei Igriciben nevelkedett apja szüleinél, ahol tanítója korán felismerte tehetségét.

1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanulhatott. 1838-ban kezdte felsőbb tanulmányait, 1844-ig bölcseletet, jogot és teológiát hallgatott. Időközben hosszabb-rövidebb ideig nemesi családoknál nevelősködött, annak érdekében, hogy továbbtanulása költségeit fedezni tudja. Az iskola után a Péchy fiúk nevelője volt Eperjesen, ekkor ismerkedett meg Petőfivel, akinek hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé.

1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott, ekkor Petőfi felvette az általa szervezett Tízek Társaságába. Baráti kapcsolata Petőfivel 1848-ban megromlott, majd meg is szakadt, mikor Pesten jogot hallgatott. (Két hirtelen haragú, nagy indulatú ember nehezen viselte el egymás zsenialitását, ha sokáig együtt voltak.)

Szülőföldjének, Gömörnek egyik kis faluja, Beje ekkor hívta meg lelkésznek. Miskolcon letette a papi vizsgát, és szeptember végétől látta el a hivatalát.

Ekkora már jelentős irodalmi hírnévre tett szert. Népregék és mondák című verseskötete, mely 1846-ban jelent meg, jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. Időközben rendszeresen publikált az 1848-as forradalom után indult Nép Barátja című lapban. Lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét. 1848 őszén a Gömör vármegyei nemzetőrökkel együtt vonult be, s mint tábori pap részt vett a schwechati ütközetben is.

1849 április közepétől Bejéről Kelemérre ment lelkésznek. Még ebben az évben májusban elvette feleségül Soldos Emíliát, egy Gömör vármegyei birtokos lányát. Ezután szólalt meg költészetében a családi élet örömeinek és gondjainak témája.

1851 szeptemberétől, haláláig Hanva község református lelkipásztora.

A szabadságharc bukása után eleinte nyíltan fejezte ki a nemzeti fájdalmat, s a  megcsüggedt, elkeseredett nemzet vigasztalója és ébresztője lett. De amikor A gólyához című verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték, és falujába internálták, a cenzúra nyomása arra késztette, hogy rejtett értelmű (allegórikus) költeményekben szóljon az elnyomott nemzetéhez. A gólyához (1850) című versét a szabadságharc utáni megtorlás kritikájaként írta. A vers feltárja a kor társadalmi hátterét, az ország hangulatát, az emberek gondolkodását és viselkedését. Szókimondása katartikus volt a nemzet számára. A verset allegorikus formája ellenére mindenki pontosan megértette. A Levél egy kibujdosott barátom után (1851) című versét Kerényi Frigyes költő-barátja Amerikába való távozásának hírére írta meg. A vers a baráti és a hazaszeretet himnusza - kategoricus imperativusa -, s egyben kiáltás mindazokhoz, akik az adott helyzetben Magyarország elhagyásán gondolkodtak. A madár, fiaihoz (1852) című versében a nemzet íróihoz, költőihez és a művészeihez szól. Prófétikus hangon szólítja fel őket feladatuk ellátására: a nemzet vigasztalására, ébresztésére. E vers műformája is allegorikus. Ikarus (1863) című versében az alkotó szellem, az újra való törekvés dicséretét zengi; utat mutatva saját és a jövő nemzedékének is. A gályarab fohásza (1865) című versében a szabadság eszméinek feladása, a látszatbékét anyagi okokból elfogadó irányzatok ellen szól. A következetes helytállást, a szabadságért való keményebb sorsvállalást hirdeti.

Arany Jánoshoz élete végéig meleg barátság fűzte. 1868-ban, pár hónappal halála előtt, az MTA nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát.

1868. július 30-án hunyt el. Hanván, temploma árnyékában alussza örök álmát.