Kiss Jenő:

PÁSZTOROK ZAVARA

 A fény, a félelem, az angyal
eloszlott már az égi hanggal,
nem zeng a mennyei torok -
de szívükben még száll a langy dal
s csak állanak a pásztorok -:
,,Megszületett királyotok!''

Hej, mire várunk? Útrakelve
siessünk áldott Betlehembe!
- s botunk már indul is sután;
az egyik még kinyúl a lenge
bárányfelhős barik után
s meghajlít egyet a nyakán.

Mennek a tág, visszhangos éjben,
ők a földön, szemük az égen,
mennek s nem értik: mint lehet,
hogy őket szólította, éppen
őket, az édes izenet -
Teremtőnk! vajon mit jelent?

Mit higgyenek? - bús, senki népek,
kik aklos legelőkön élnek
s ruhájuk bolhákkal tele -
Szájukon nem volt más, csak ének
s szívükben gyapjak melege -
ily kegyet érdemelnek-e?

Ég! mért nem üzentél azoknak,
kik szentírások közt borongnak?
Azok megértik hangodat.
Mért nem a díszes gazdagoknak:
vihetnek ajándékokat -
A pásztor mit ért meg s mit ad?

Így mennek, némán, tépelődve -
s most már lenéznek, le a földre,
hol görcsös árnyuk hánytorog -
Így mennek ők, így mindörökre,
zavartan, hogy ez mi dolog -
a szent, a bundás pásztorok.