Henrik Ibsen

MAGYARORSZÁGHOZ

/1849 október 6./

Magyarország felől fakón nem dörög a harc zaja már!

A csatatérről sóhajok és haldoklók jajszava száll,

hozza az éji csöndön át a hírt, a búskomort, a gyért,

hogy nincsen többé a magyar, utolsó harca végetért.

A szabadsághős seregen barbárok vad hordája dúl, –

a romokra felhág megint a zsarnok, és gyilkol vadul.

Bíborruhás uralkodók, örvendjetek! hisz diadalt

szerzett az erőszak megint, – s a szabadság lángja kihalt.

 De a rabság éje múltán hajnalpír fut égre újból,

s szabadságért holt hőseid fölkelnek halottaikból,

csatlakoznak azokhoz, kik a Visztula mentén vesztek,

s azokhoz, kik vérpadokon német földön elvéreztek.

S midőn a trónok ellen fölkel a fiak haragja

őszi orkánként, s leomlik a zsarnokság ősalapja, –

büszke harci jelszavakért, magyar, neved dörgi akkor

hőseidnek tisztelegve a győzelmes ifjú hadsor!