Pünkösd üzenete

A nagypénteki események szétrebbentették a megfélemedett tanítványokat, akik gyarló emberként úgy érezték, hogy minden összeomlott, amit eddig biztosnak hittek. Mintha egy szempillantás alatt semmivé lett volna az a tanítás, amit Jézustól kaptak. Mintha egy pillanat alatt elfelejtettek volna mindent, mintha igaz se lett volna az elmúlt esztendő annyi csodája, ami a szemük előtt játszódott le. Hiába, az ember már csak ilyen; vallása, meggyőződése szinte azonnal semmivé lesz, mihelyt a félelem úrrá lesz rajta.

A húsvéti örömhír - a feltámadás híre - újra összegyűjtötte a tanítványokat, de a reményük ennek igazában kezdetben nem volt elég erős. Féltek, hisz a Golgota tragédiája ott volt még a szemük előtt. Jézus személyes megjelenésére volt szükség, hogy hitük újra  megszilárduljon. A korábbi bátorságukon életre szóló csorba esett. Mert az egyszer megfélemlített ember soha nem lesz már olyan, mint amikor még nem ismerte a félelmet. Többé már nem tud hinni önmagában, mert egyszer rádöbbentették, hogy milyen jelentéktelen valójában a személyisége, hogy milyen kiszolgáltatottá tud válni az ember, ha csak magára számíthat. A tanítványok együtt vannak ugyan, látják a Mester Mennybemenetelét, de már csak önmaguknak élnek, mondhatnánk, nem képesek a krisztusi tanítás továbbvitelére.

Ötven nap telik el ezzel a semmire sem jó, önsajnáló életvitellel, amikor megérkezik a megígért segítség, a Szentlélek. És megtörténik a csoda: a tanítványok – feledve a megfélemlítő eseményeket, s mintegy újjászületve – elkezdik közkinccsé tenni a Jézustól tanultakat, a Vele töltött időszak megtapasztalt csodáit, azt az életvitelt, amit Jézus tanított nekik. És egyszerre visszanyerik bátorságukat, és nem ismerik többé a félelmet, mert felismerték magukban az isteni erőt, ami megmutatta nekik, hogy soha nincsenek egyedül, és mindig van segítség, hogy velük, sőt bennük van az Isten – aki igazából mindig is ott volt, csak nem ismerték fel.

Így vagyunk ezzel mindannyian mi, emberek is; elbizonytalanodunk, mihelyt nem látjuk, nem akarjuk észrevenni a bennünk lévő Istent. A félelem elbizonytalanít bennünket, életerőnk nagy részét ennek a félelemnek a kompenzálására fordítjuk, ahelyett, hogy keresnénk Isten országát, ahol minden megadatik nékünk.

Mi tehát Pünkösd legfontosabb üzenete napjainkban is számunkra? A tanítványok példáját követve fedezzük fel, lássuk meg magunkban a bennünk lakozó, mindig lelkesedésre lobbantani képes isteni erőt: a Szentlelket. És az így felismert erővel már nem kell félnünk a mindennapok megpróbáltatásaitól, és a szeretet nyelvén minden szavunk, minden tettünk érthetővé válik minden ember és minden nemzetség számára.

Hogy élünk-e vele, az tőlünk függ. Tőlünk függ, hogy Isten országának építőivé válunk-e, vagy céltalanul, lelkesedés nélkül tengetjük el életünket. Tőlünk függ, hogy az isteni erő segítségével mutatunk-e fel olyan tetteket, amelyek alapján láthatóvá válik, hogy más emberekké lettünk. Tőlünk függ, hogy tudunk-e nemes ügyekért úgy lelkesedni és tenni, hogy az példaértékű legyen a többi ember számára. Tudunk-e a Szentlélek által olyan isteni küldöttekké lenni, akik félelem nélkül, a szeretet erejével és a józanság lelkületével mutatják fel a krisztusi életmintát?

A pünkösdi történet ilyen életre buzdít mindannyiunkat. Ne késlekedjünk, ne tétovázzunk és főként ne féljünk így élni egy pillanatig sem, „mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét!"

[PPL]