Rónay György

FIAMHOZ

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.

Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón

tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.

De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.

Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,

konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier

ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,

aljasságodban légy rettenthetetlen,

ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,

s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,

vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:

szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,

vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,

kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben

s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.

Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.

Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.

Utóirat

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok

szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,

és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,

és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:

de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;

s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:

utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.

Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.

Füstölve égtem el.

Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán!