Magyarok a nagyvilágban: a csángók

Ilyenkor Pünkösd tájékán egyre több honfitársunk indul Csíksomlyóba, hogy részt vegyen a két Somlyó-hegy közötti Hármas- halom oltár előtti, már Európa-szerte rangos egyházi eseményen, a misén, a „csíksomlyói búcsún”. De nem csupán Nyugatról érkeznek zarándokok és kíváncsi emberek. Ilyenkor megindulnak a csángó falvak lakóinak ezrei is. Felveszik legszebb ünneplő viseletüket; a férfiak posztó/halina nadrágot és „sárig inget”, arra szépen hímzett mellényt öltenek. Az asszonyok, leányok a jellegzetes, még Szályka Rózsa guzsalyasából megörökölt mintákkal díszített varrottasokban és katrincában gyalogolnak sok kilométert, hogy részesei legyenek a Szent Péter templomban megtartandó esti csángómisének.

Mindezt teszik azért, hogy szabadon, a törvény által sem tiltottan magyarul énekelhessenek, magyarul imádkozhassanak.

Mi, az „anyaországi többség”, akik nem egyszer valamiféle „egyházi zarándokturizmusként” éljük meg ezt a nagyszerű ünnepi alkalmat (akár részeseiként, akár a TV–készülék közvetítését nézve) tudjuk-e, hogy ők a csángó magyar testvéreink, akik a Kárpátokon túl élnek. Olyan magyar testvéreink, akik erkölcsi kötelességüknek érzik a magyarságuk, nyelvük/nyelvünk megőrzését.

De tudjuk-e, hogy kik is valójában ők, az „elcsángáltak”, Pusztina, Klézse és környékének, a Szeret völgyének lakói?  Ők azok, akik hittel vallják ma is (nagyon sanyarú körülmények között) „mi es magyarok vagyunk”.

Nos, nézzük, mit ír a történelem és a néprajz, mit tart a XXI. századi „nagypolitika” erről a 250 000 lélekre tehető, ebből 60 000 magyarul beszélő közösségről!

A moldvai csángó magyarokat történeti forrásaink a XIII. századtól említik. A ma általánosan elfogadott nézet szerint a Kárpát-medencéből érkeztek mai szálláshelyükre a középkori magyar királyság keleti határainak ellenőrzésére és védelmére. A XV. században a moldvai csángó magyarok számát a Dél-Magyarországról idemenekült, az inkvizíció által üldözött huszita eretnekek is gyarapították. A XVI-XVII. századi háborúk és járványok hatására a moldvai csángó magyarok lélekszáma erősen csökkent, s csak a XVIII. század második felétől (az 1764-es madéfalvi veszedelmet követő) egyre erősödő székely kivándorlás nyomán kezdett ismét gyarapodni. Ezidőtájt népesül be a Keleti-Kárpátok addig lakatlan szorosa, Gyimes. A gyimesi és különösképp a moldvai csángó magyarok olyan közösségeket alkotnak, melyek az anyaországtól elszakadva, évszázadok óta kisebbségi sorban élnek. Kultúrájuk a nyelvileg és vallásilag idegen környezetben elszigetelődött s ez által - valamint a Moldvai Fejedelemséget 1861-ig sújtó török hódoltságnak is köszönhetően - konzerválódott.

A mára mintegy 250 000 főre duzzadt moldvai csángó magyarságnak csak töredéke, mintegy 60 000 fő beszéli a magyar nyelvet, melyet azonban sem a közigazgatásában, sem az oktatásban, sem a moldvai katolikus egyház keretei között nem gyakorolhatnak.

Saját értelmiségi réteg, valóságos politikai érdekképviselet és egyéb önálló intézményrendszer híján a részben középkori mentalitást és kultúrát hordozó moldvai magyarság kiszolgáltatottan áll a globalizáció, a modern nacionalizmus és a Kelet-Európát sújtó gazdasági recesszió kihívásaival szemben.

Az új évezred küszöbén - Magyarország külpolitikai erőfeszítéseinek köszönhetően - már a nemzetközi közvélemény is megkülönböztetett figyelmet szentel a moldvai csángó magyarok kulturális értékeinek és jelenlegi nehézségeinek.

2001. május 23-án az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének Állandó Bizottsága egyhangúlag elfogadta Tytti Isohookana Asunmaa, finn raportőr jelentését, amely kimondja, hogy a moldvai csángók "a magyar nyelv egy korai változatát beszélik, ősi hagyományokat, változatos népművészetet és népi kultúrát őriznek, amely különleges értéket jelent Európa számára".

Ennek ellenére 2001. június 6-án a testület ismét aggodalmainak adott hangot a Romániában élő csángó kisebbség helyzete miatt.

Mádl Ferenc 2001. október 9-i vatikáni tárgyalásai során megköszönte az Apostoli Szentszéknek azt a szerepet, melyet abban játszott, hogy az ET a közelmúltban, határozatban magyar nyelvként ismerte el a csángók nyelvét, és ezzel megnyílt az út a csángók magyar mise-hallgatásához. A helyi viszonyokat ismerve, természetesen elvben. Hisz a magyar szó hátrányt jelentett a Bákó megyei falvakban, magyar mise pedig elvben lehetett volna már, de a kirendelt pap legtöbbször csak románul tudott, a falvak népe pedig magyarul imádkozott.

Kevesen tudják azonban, hogy van egy hely Moldvában, ahol már 1992 óta tartanak magyar misét. A Radócz melletti Kacsikán, melynek kegytemplomát odatelepült lengyel sóbányászok alapították egykor. Igaz, nem túl gyakran, évente csupán egyszer, augusztusban, Nagyboldogasszony napján reggel 8 órakor (így rendelkezett az elöljáróság), hogy a környékbeliek el ne érjék! De az ottani magyarok számára egy mise is mise, különösen, ha az magyarul van.

2002 szeptemberében - közel fél évszázados várakozás után - két moldvai csángó községben, Klézsében és Pusztinában, majd 2003-ban újabb négy faluban ismét lehetőség nyílt a magyar nyelv (mint anyanyelv) általános iskolai oktatására. 2005 szeptemberétől 12 faluban 40 csoportban tanulhatnak a csángó gyermekek az állami iskolákban is magyar nyelvet.

Ehhez az oktatási programhoz kapcsolódóan indította el a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége a "Legyen Ön is keresztapa, keresztanya!" programot, amelyhez csatlakozva bárki támogathatja egy csángó gyermek magyar nyelv tanulását.

Vajon hányan tudunk erről a nemes kezdeményezésről az „Anyaországban”?

Ilyenkor, így Pünkösd tájékán – ahogy tőlük hallhatjuk - „szeretetvel” és kellő tisztelettel gondoljunk rájuk, csángókra, a nyelvtestvéreinkre! Adjunk nekik olyan segítséget, lelki támaszt, hogy az ott élők archaikusan szép magyar nyelve; énekei, imádságai - amelyeket Kallós Zoltán gyűjtésének köszönhetően már 1973-ban megismerhettünk -, megmaradjanak! Adjunk nekik olyan segítséget, hogy a Kallós Zoltán által megénekeltetett Szályka Rózsa örökségét továbbvivő Nyisztor Tinka varázslatosan szép éneke szabadon szárnyalhasson, számos tanítványa büszkén vallhassa és használhassa, magyar anyanyelvét a Szeret völgyében is!

[ZE]