A döntés felelőssége

"Wer die Wahl hat, hat die Qual" - "Akié a választás, azé a gyötrelem" - tartja a német közmondás, és mennyire igaza van. Ki-ki megtapasztalhatja ezt a mindennapi életében, az élet szinte minden pillanatában, a mindennapok döntéskényszereiben. Hisz' az élet nem más, mint döntések sorozata. Digitális világban élünk, az igenek és a nemek világa ez a mostani.

Persze, régen is dönteniük kellett az embereknek, de sokkal kevesebb dologban, ugyanis a régi világ sok tekintetben biztos értékrendet adott, ez a mostani pedig leginkább csak alternatívákat kínál, ami között választania kell minden embernek. És ez bizony dilemmát jelent, azaz egyfajta elbizonytalanodást a választás kényszerűsége miatt. De dönteni muszáj, és az ember dönt is mindig, mert nem tehet mást.

Nyilvánvaló és természetes emberi törekvés, hogy az ember jól döntsön. És az ember a rendelkezésére álló információk segítségével - mérlegre téve azokat - mindig jól dönt, mert érdekei azt diktálják, hogy a maga javára, a maga előnyére döntsön. (Ismer valaki olyan embert aki direkt rosszul dönt, ha saját érdekéről, sorsáról van szó?) Ennek ellenére hány meg hány esetben derül ki később, hogy mégsem úgy kellett volna dönteni egy adott kérdésben. Hát hogy lehet ez? Nagyon egyszerű oka van ennek. Vagy a rendelkezésre álló információk voltak hamisak, vagy a rendelkezésre álló információ nem volt elégséges egy hosszú távú jó döntés meghozatalához. Ilyen egyszerű ez. Tanulság: minden döntés óriási felelőséggel jár, ezért valóban jól dönteni csak biztos és elegendő információ birtokában lehet.

Szerencsére a döntések utóélete mindig tapasztalattal szolgál az elkövetkezendő döntések eredményességének javításához - természetesen csak akkor, ha valaki akar és képes tanulni a korábban elkövetett téves döntéseinek eredményéből. Mert egy rosszul kiválasztott ruha, egy tévesen elrendezett frizura okozta csalódás viszonylag könnyen korrigálható. Egy rosszul megválasztott barát, egy rosszul végrehajtott pénzügyi tranzakció már igazi károkat okozhat, de még túl lehet élni súlyosabb következmények nélkül. Egy rosszul megválasztott életút vagy egy gyors örömöket ígérő szenvedély következménye már sokkal súlyosabb tanulságokkal szolgálhat.

Sajátos változata az emberi élet döntéseinek, amikor egy közösség tagjaként lehetősége nyílik arra, hogy választásával beleszólhat, hogy ki legyen a közösség vezetője, mert így akarva-akaratlan önmaga választhatja meg azt a vezetőt, aki bizonyos értelemben az ő mindennapi életvitelét is meghatározó módon befolyásolhatja, s ezzel a saját sorsát is alakíthatja. A kérdés tehát ilyenkor: hogyan válasszunk magunknak főnököt, képviselőt, vezetőt?

A legfontosabb ilyen esetben is a pontos, a megbízható és az elégséges információ. Igen ám, de milyen információk segítenek ilyenkor a legtöbbet a jó (vagy annak vélt) döntés meghozatalában? Nos, hívjuk segítségül Székely Jánost, az erdélyi drámaírót, aki Dózsa című drámájában fejti ki ezirányú filozófiáját, miszerint vezér csak az lehet, aki életvitelével, bizonyított bátorságával méltó a vezérségre, és egyben alkalmas is rá. Csakhogy az a megfigyelt tapasztalat, hogy minden jelölt méltónak és alkalmasnak tartja magát, sőt, önmagát tartja az egyedüli méltónak és alkalmasnak.

Hadd álljon itt most egy rövid részlet a fenn említett drámából, hátha tanulságul szolgálhat: "Eszembe jut a jobbágyok dala, egy lompos ének, melyet valahol Viddin tájékán hallottam egy este. Rablókról szólott, hetvenhét legényről, kik vezér híján akkora nyomorba jutottak, hogy már gatyájuk sem volt. Vezért kerestek hát maguk között. De kicsodát? Megállapodtak együtt, hogy az legyen, ki nagyobbat szökik. (Mesének jó, de valóságnak szörnyű, mert szinte biztos, hogy aki kiváló magasugró, az förtelmes vezér.) No, megrendezték a vetélkedést, sorra mindegyik leverte a kopját, melyet át kellett ugrani. Csak egy, egyetlenegy ugorta át sikerrel. De ez az egy is nyomorék maradt, mert megszakadt a nagy igyekezetben, hogy átugorja, és vezér legyen. Nagyon jó. Ebben minden benne van, bölcsek ezek a lompos énekek! Ha nem csalódom, az búvik meg benne, hogy más képesség szükségeltetik kiverekedni egy vezéri posztot, mint magához a vezérséghez - és így mihelyt valaki vezérségre jut, azzal már nyíltan bebizonyította, hogy semmiképp sem alkalmas reá."

Ennyit tehát a vezérjelöltek alkalmasságáról...

De mi a helyzet a méltósággal? Székely János ugyanebben a drámájában erre a kérdésre is választ ad, amikor Dózsa Györggyel kimondatja, hogy "az méltó csak az emberhez, ha már felismerte egyetlen fátumát (amely övé csupán és senki másé), hogy elvállalja, és elébe menjen". Majd ugyanezt a kérdést a Triptikon című verstrilógiájában tovább erősíti, amikor így fejezi be verses filozófiai eszmefuttatását: "...csak a vállalt élet erős és méltó önmagához."

Mit is jelent tehát ez? Azt jelenti, hogy vezetőnek csak az olyan ember méltó, aki vállalt életet él. Olyan életet, mely stabil és kipróbált értékeken nyugszik, s az ilyen ember döntéseit mindig egy belső értékrend irányítja; azokat soha nem befolyásolja sem politikai, sem gazdasági, sem érzelmi, sem hangulati széljárás-változás, így mindig kiszámítható.

Tértől, helytől és időtől függetlenül igazak a Székely János-i megállapítások.

Alkalmasság és méltóság, íme a két legfontosabb kritérium, mely egy igazi vezetőt, képviselőt vagy bármilyen választott vagy éppen kinevezett főnököt kellene, hogy legfőképpen jellemezzen. Bölcs iróniával vagy átgondolt töprengéssel nem árt ismernie és számolnia ezzel minden döntéshozónak, a választás lehetőségével élő mindenkori választónak és választottnak egyaránt.   

Befejezésként természetesen adódnak az örök kérdések: van-e valóban helyes és mindenki számára jó döntés? Beleszólhatunk-e sorsunk irányításába, vagy elég, ha elfogadjuk a „nem döntés" döntését? Mert etikailag ez is döntés, és ez esetben látszólag megszabadulhatunk a döntés felelősségétől. De csak látszólag! Mert ebben az esetben tudnunk kell, hogy az ilyen "döntéssel" elveszítjük az erkölcsi alapunkat ahhoz, hogy később számon kérhessünk bármit is, és így passzív elszenvedői leszünk saját sorsunknak, életünknek. Az ilyen élet azonban méltatlan magához az emberhez.

2010 a választások éve. Tisztában vagyunk-e a reánk váró döntési felelősséggel?!

/PPL/