Vitéz Somogyváry Gyula

MÁRCIUSI ZSOLTÁR

Idézlek újra, márciusi lélek!

Hol van a tűz, a költő és az ének,

Hol van a lant, a márciusi kard

S a félszázad, mely elsuhant fölöttünk?

- Elmúlt. Ne bolygasd meg a vén avart.

Idézlek újra, márciusi lélek!

Hiszen itt voltál, tüzed újra éledt,

félszázad multán, késő unokákban,

mikor világok állottak tusában.

Mikor a sziklán, kárpáti bércen,

ott, hol húzódott az ősi határ,

s lent, a Dunán, nagy messze, délen

dörömbölt csontváz-kézzel a halál.

Láttalak akkor, márciusi lélek,

a hitves, a gyermek mind-mind, semmivé lett,

vének és ifjak, fiúk és apák

testéből készült, tornyosult a gát

s népeket sodró vihar szelében

te virrasztottál mibennünk ébren.

Te adtál erőt, míg évszám folyt a vér

s egyre kisebb lett a falat kenyér...

- Aztán eltűntél s magunkra maradtunk

s most éj van, szörnyű nagy, fekete éj

s csak a sírhantok roppannak alattunk...

Idézlek sírva, márciusi lélek!

Hova tűntél és hova szállt az ének?

Hova hullott a markunkból a kard,

mikor soha még ily istenverések

nem látogatták a szegény magyart...

Soha, soha még ily mélyre nem estünk.

Imánk erőtlen, vértelen a testünk,

köröttünk egyre szűkül a világ

és nem találunk bosszúálló szentet,

avagy csodákat teremtő imát!

Hát így maradna most már véges-végig,

amíg csak el nem pusztul ez a nép itt?

Hát ami volt, az mind csak pára, köd?

Hát elmehet a kor s idő ily könnyen

egy ősi ország, ősi nép fölött?

Hát hasztalan kiált a jaj az égig

és hasztalan vergődik itt e faj?

Csak minket ér e rettentő ítélet

s köröttünk tánc van, élet és kacaj?

Akik a vérünk ömlő csapra verték,

azoknak bőség, boldogság a bére?

- Nem, nem lehet! Hisz Isten egy fiának

az igazságért folyt el drága vére!

Nem, nem lehet, és jönni kell a napnak,

mely oszt és mér, jutalmaz s megbosszul,

s aki sínylődött, felemelkedik,

s ki bűnön trónolt, az a porba hull.

Jön majd egy perc, amelyet esdve várunk,

s felérez bennünk a halott remény,

megcsendül az a márciusi dal

újult március csoda-reggelén.

Idézlek, jöjj el, márciusi lélek,

jöjjön a kard, a költő és az ének,

mely régi törzsön új hajtást fakaszt,

s hozzátok el az új magyar tavaszt!