Gérecz Attila

(1929. november 20. --1956. november 7.)

Gérecz Attila 1929. november 20-án született a Pest megyei Dunakeszin református családban. Édesapja, vitéz Gérecz Ödön a MÁV mérnöke, akit az első világháborúban tanúsított bátorságáért avattak vitézzé. Édesanyja, Básthy Irén az apa 1943. március 15-én bekövetkezett hirtelen halála után három fiát özvegyen, egyedül nevelte fel. Attila volt a legkisebb. Két bátyja közül Ödön katonai pályára készült; ludovikás főhadnagyként vett részt és sebesült meg a második világháborúban. Árpád neves hegedűművész, karmester volt.

Attila 1944 őszén vonult be a Nagyváradi Magyar Királyi “Gábor Áron” Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához. A második világháború alatt annak növendékeként előbb a németországi Friedrichshafenbe, majd a város francia megszállása után Taldorfba került. A francia hadifogságból 1946. október 23-án jött haza.  A dátum, hazaérkezésének napja meghökkentő.

Civil tanulmányait sorozatos magánvizsgákkal folytatta, pótolva az el nem ismert katonaiskolás éveket. Egy éven belül 3 gimnáziumi év tananyagából tett különbözeti vizsgát, majd 1948-ban leérettségizett a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

Miután családi háttere és hadapród volta miatt az egyetemre nem vették fel, vasesztergályos tanoncként egy csepeli műhelybe járt dolgozni. Ifjúi erejét, nem mindennapi tehetségét pedig a sportnak szentelte.

1949-ben, huszadik évében már a Magyar Öttusa Válogatott keretének tagja, edzői szerint nagy sikerek várományosa. Pisztolylövésben legyőzte a későbbi olimpiai- és világbajnokunkat, Benedek Gábort. Kitűnően lovagolt, vívott, futott, úszott és versenyszerűen síelt is.

A sportpályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt összeesküvés, hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.

Rabként először a budapesti Gyűjtő fogházba, majd a váci börtönbe vitték, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamill, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták, és verselésre, műfordításra bíztatták. Tehetsége átütő erejű volt. Első versét, az Így bocskorosan címűt érett, teljes értékű versnek ismerték el a szakértők. Később ezt további nagyformátumú versek, műfordítások követték.

1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. Három nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott.

A váci fogda, majd az ottani rabkórház és a pesti Gyűjtő kisfogháza (a siralomház) után a márianosztrai börtön következett.

Költői munkájának egyik legjelentékenyebb eredménye a börtönéveit és váci  szökését megörökítő verses elbeszélése, mely az Így bocskorosan c. kötet szerkesztése közben A börtön eposza címet kapta. Egy másik nagyszabású és talán legutolsó börtönverse a Levél.

 A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogházból az 1956. október 23-i forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áronnal közösen végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez.

 A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, mely a rádióban is elhangzott. Ezután néhány napig a politikai foglyok napilapjának, a Szózatnak az előkészítésén fáradozott.

November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus Kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról, egy T34-es orosz tankról reá leadott gépfegyversorozat 1956. november 7-én kioltotta ifjú életét.           

 /H. Drechsel Mária nyomán/