"Mahatma" Gandhi

Mohandasz Karamcsand Gandhi 1869. október 2-án született az indiai Porbandarban magas állami tisztségeket viselő gudzsaráti család gyermekeként. Vallásos nevelésben részesült, egész életében mélyen vallásos volt, munkássága az Isten előtti alázat és ezzel párosuló emberszeretet jegyében zajlott le.

1891-ben Angliában nyert ügyvédi képesítést, majd visszatért Indiába. 1893-tól 1914-ig családjával Dél-Afrikában élt, ahol az indiai kisebbség helyzetének megjavítására törekedett.

1915-ben hazatért Indiába, és 1919-től haláláig az indiai nemzeti függetlenségi mozgalom irányítója és a Kongresszus Párt vezetője volt.  Mindvégig ellenezte India vallási alapú kettéosztását, amelyet a muzulmánok erőszakoltak ki végül is 1947-ben. Tevékenységéért több alkalommal is bebörtönözték.

A politikai küzdelem során olyan célokat jelölt meg, és olyan sajátos módszereket alakított ki, amelyek az ősi indiai hagyományokban gyökereztek, de figyelembe vették az európai eredményeket, valamint India adott gazdasági és társadalmi viszonyait is. A cél az önkormányzat (szvarádzs) elérése volt. Ehhez szükségesnek tartorra a hinduk és muzulmánok egységét, a kasztrendszer reformját, az érinthetetlenség (haridzsan, európai nevén pária) felszámolását, munkalehetőség biztosítását a háziipari szövés és fonás segítségével (amivel egyben India gazdasági függetlenségét is biztosítani akarta), s mindenekelőtt az emberek erkölcsi felemelkedését. Végső célként olyan archaikus társadalmat vázolt fel, amely a régi indiai faluközösségek egységeiből állna.

Gandhi legfontosabb követelése az erőszakmentesség, az ahinszá elvének érvényesítése: azt vallotta, elégséges, ha India megtagadja az együttműködést a gyarmatosítókkal (ún. passzív ellenállás, Gandhi elnevezésével szatjágraha, az igazsághoz való ragaszkodás). Egyetlen tiltakozó fegyvere az éhségsztrájk volt, amellyel számos engedményt ért el.

Elutasította a kapitalizmust és a gyáripart, mint az erőszak megtestesülését. A Nyugat kulturális értékeit (az evangéliumoktól a modern demokrácia gondolatáig) jól ismerte és tisztelte, azonban a modern technika elembertelenítő hatását aggódva szemlélte.

Széles publicisztikai tevékenységet folytatott, írásaiban az ismeretterjesztéstől a politikai programokon, vitairatokon keresztül etikai, társadalmi, gazdasági kérdésekig szinte mindennel foglalkozik. Anyanyelvén, gudzsarátiul írt művei stilisztikailag is mintaszerűek világos fogalmazásukkal.

1948. január 30-án egy fanatikus hindu több pisztolylövéssel megölte.

India jelenleg is legnagyobb fiaként tiszteli, és e tisztelet jeleként - mint ahogy már életében is - csak "mahatma" néven emlegeti, ami azt jelenti magyarul, hogy "nagy lélek".

Gandhi nem volt spekulatív gondolkodó, nem dolgozott ki filozófiai rendszert, sem nézeteinek rendszeres magyarázatát nem hagyta ránk. Abban az értelemben nem volt eredeti gondolkodó, hogy lényegében véve nem fedezett fel új igazságokat. A régi igazságokat azonban új összefüggésekben keltette életre, újra fogalmazott  -  főleg az etika területén  -  számos problémát. Eredeti és jellegzetes volt azoknak a tanoknak az értelmezésében, amelyekhez csatlakozott.

Ha világnézetének ismeretelméleti forrásai után kutatunk, láthatjuk, hogy nézeteiben számos hatás, eszmei irányzat és vallási tantétel keresztezi egymást, de igazából két erőteljes hatás az, ami végül is meghatározza életfilozófiáját. Ezek közül az egyik a Bhagavad Gítá  -  A Magasztos Szózata, amely tizennyolc részből álló szanszkrit vallásos filozófiaköltemény, a hindu vallás legfontosabb szent könyve, amely a Mahábhárata eposz részeként maradt fenn. A költemény megalkotója egységbe foglalta a keletkezése idején Indiában elterjedt gondolati irányzatokat. A műben Krisna isten mondja el a harctól vonakodó Ardzsunának a "dharma" /vallási kötelességek, törvények/, a "karma" /a tettek következményeinek láncolata/ és a "bhakti" /az istenség áhítatos szeretete/ örök törvényeit, az istenséghez vezető út sokféleségét.

Gondolkodásának másik nagy forrása az európai kereszténység, és annak meghatározó könyve, a Biblia volt. Dél-afrikai tartózkodása alatt Gandhi gyakran érintkezett keresztény lelkészekkel, és olvasott számtalan irodalmat a kereszténységgel kapcsolatban. Ekkor ismerkedik meg a Tolsztoj hirdette szellemiséggel is, amely magával ragadja. "Tolsztoj könyve, Az Isten országa bennünk van megrázott, mély és tartós hatással volt rám. Ennek a könyvnek eszmei függetlenségével, mély erkölcsiségével és igazságával szemben valamennyi többi könyv [...] jelentéktelen és színtelen."

E két alapvető forrásból táplálkozik tehát Gandhi filozófiája; s bár számtalan hatás érte más területről is, ő maga is úgy emlékszik vissze, hogy meghatározó jelentőséggel ez irányokból kapott olyan indíttatást, mely életútját döntően befolyásolta. "…az Újszövetség ébresztette fel bennem a passzív ellenállás helyességének és jelentőségének tudatát. Amikor a Hegyi beszédet olvastam, [...] egyszerűen magamon kívül voltam az örömtől, és úgy éreztem, hogy nézeteimre ott találtam igazolást, ahol a legkevésbé vártam. A Bhagavad Gíta elmélyítette, Tolsztoj Az Isten országa bennünk van tanítása pedig végleges formába foglalta nézeteimet."

Gandhi filozófiájának legfigyelemreméltóbb része etikája, vagyis az erkölcsről, az emberi viselkedés normáiról, a társadalmon belüli kapcsolatokról hirdetett tanítása, melynek az igazság az alaptétele; az igazság megismerése és követése. Hirdeti, hogy az igazság magában foglalja az igazi megismerés lehetőségét, mivel "a világ az igazság mozgó talapzatán nyugszik." Gandhi meggyőződése szerint  "... az igazság az Isten leglényegesebb elnevezése. A valóságban sokkal helyesebb azt mondani  -  vallja  -, hogy az igazság az isten, mint azt, hogy az Isten az igazság." Ő maga magát is ezen igazság keresőjeként határozza meg Önmegismerés című írásában: "... én csak az Igazság keresője vagyok. Hiszem, hogy a helyes úton járok, és szüntelenül fáradozom, hogy megtaláljam az Igazságot. De elismerem, hogy eddig még nem találtam meg. Az Igazságot megtalálni annyit tesz, mint önmagunkat megvalósítani, rendeltetésünket betölteni, más szavakkal: tökéletessé válni." Íme a tolsztoji életfilozófia Gandhi bizonyságtételében. S ahogy Tolsztojnál is a tökéletesedés csak bizonyos életszabályok megtartása mellett valósulhat meg, Gandhi is vallja, hogy "senkinek sem sikerülhet önmaga megismerésére jutnia, ha nem szabja életét bizonyos szabályokhoz. Három ezek közül általánosan kötelező. Az első megkívánja, hogy az ember ragaszkodjék az igazsághoz. [...] A második azt kívánja, hogy az ember ne bántson meg másokat. [...] A harmadik azt kívánja, hogy uralkodjunk a szenvedélyeinken, mivel csak az képes megismerni önmagát, aki a szenvedélyein teljesen úrrá tud lenni." S ez a tökéletesedés sem öncélú; Gandhi szerint az öntökéletesedés egyetlen célja, hogy az ember méltóképpen tudja teljesíteni kötelességét, azt a feladatot, ami egyedül őrá vár, amit senki más nem végezhet el helyette; s ez nem más, mint a többi ember önzetlen szolgálata. S ezt a szolgálatot nem azért kell vállalni, hogy másoknak jót tegyünk, hanem azért, mert ez a létezés törvénye. "Azoknak, akik az erény útját járják, nem szabad elveszteniük bátorságukat arra a gondolatra, hogy az erény olyan ritka ezen a világon, és hogy az erkölcsös emberek a kisebbséget alkotják. Kötelességük egyszerűen azt tenni, ami helyes, a többit bízzák Istenre. Sohase gondoljanak tevékenységük következményére, hiszen a jól elvégzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhet­tük."  -  írja Az erkölcsiség vallása című munkájában.

Ha Gandhi filozófiai gondolkodásmódját átvesszük, akkor természetesnek kell találnunk, hogy a vallás kérdését is az igazság és az erkölcsösség oldaláról közelíti meg. Ő az összes vallást egyenlő értékűnek, az igazságkeresés egy-egy útjának tartja. S bár hindu voltát hangoztatja, a valóságban azonban egyetemes gondolkodású ember. Vallja, hogy "... az emberi magatartásra és erkölcsiségre vonatkozó törvények a világ minden vallásában alapjában véve ugyanazok. És minden nagy valláshirdető azt tanította, hogy a vallás az erkölcsiség alapján épül. Mint ahogy a ház is romba dől, ha alapjai megrendülnek, ugyanúgy minden vallásnak porba kell roskadnia, ha erkölcsi alapjait megbolygatják. Más szavakkal: a vallástól különválasztott erkölcsiség puszta semmi, és ugyanez igaz fordítva is."

A hinduizmus mint vallás az európai ember számára meglehetősen nehezen értelmezhető; számos hittétele nemcsak értelmezhetetlen, de mindennapi életmódjától is igen távol áll. Ilyen, talán legnehezebben megérhető és elfogadható tétele a tehén oltalmazása; az európai ember értelmetlennek, logikátlannak tartja, és bizony sokszor még gúny tárgyává is teszi. Nos, Gandhi A hinduizmus című lírai tanulmányában igen pontos értelmezését adja ennek a sokak számára nehezen érthető "hittételnek": "A tehén védelme az én szememben egyike a legcsodálatosabb jelenségeknek az emberiség fejlődésében. Túlvezeti az embert fajtája határain. A tehén számomra az egész ember alatti világot jelenti. Az embert a tehén védelme arra a felismerésre vezeti, hogy egynek és hasonlónak tudja magát mindennel, ami él. [...] A tehén védelme Isten minden szótalan teremtményének védelmét jelenti. Nyilvánvaló, hogy legősibb látnokaink is már ebben az értelemben tisztelték a tehenet."

"Az ember alatti világ tisztelete", "Isten minden szótalan teremtményének oltalmazása" ez estben nem más, mint a hinduizmus egy bizonyos tételének Gandhi szerinti értelmezése, ám ebben az értelmezésben benne van Gandhi egész világszemlélete is: az erőszak elvetése és a minden élet tisztelete. Erkölcsiségének alapja ez, s immár függetlenül a hinduizmus vallási felfogásától, általános emberi követelményként is meghatározza: "... mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy meg­értettük az erkölcsiség törvényét, mivel a legmagasabb erkölcsiség egyetemes." A tolsztoji ihletettség e gondolatok olvasása során sem tagadható. /Külön érdekessége, csodája/?/ a sorsnak, hogy szintén a tolsztoji forrásból merítve szinte egyazon időben a világ egy másik táján már építi a minden élet tiszteletén alapuló filozófiai rendszerét egy teljesen más társadalom és kultúrkör szülötte, Albert Schweitzer/

Ennek az erkölcsiségnek a szellemében fordul szembe Gandhi szinte az egész indiai társadalommal a hinduk és a mohamedánok közötti megbékélést hirdetve, és indít harcot az érinthetetlenség megszüntetéséért, mely harc lényegében megrendítette az egész kasztrendszert. "... az érinthetetlenség sérti a józan gondolkodást, a könyörületességre való törekvést, valamint a szeretet és részvét érzelmeit. Oly vallás, amely a tehén védelméért síkraszáll, bizonyára nem pártolhatja vagy követelheti emberi lények könyörtelen és embertelen bojkottálását. [...] A hinduk nem fogják addig kiérdemelni, sem elérni szabadságukat, amíg eltűrik, hogy nemes vallásukon az érinthetetlenség szégyenfoltja éktelenkedjék."  -  hirdeti megszállottan.

Az átlag európai számára a másik nehezen érthető jelenség Gandhi világában az úgynevezett khádi-mozgalom elindítása. A khádi kizárólag kézi munkával, vagyis rokkán /csarkhán/ végzett fonással nyert szálból kézi szövőszéken előállított anyagnak vagy öltözéknek az elnevezése. Innen nyerte nevét az ilyen készítmények terjesztését propagáló mozgalom, melyet Gandhi hirdetett meg azzal a céllal, hogy a kétkezi munka  jellemformáló hatását országos méretekben megpróbálja saját céljaira felhasználni. Hogy mi volt ez a cél? Az emberek millióit együttműködésre bírni, számukra elfoglaltságot, kereseti lehetőséget, megélhetési forrást biztosítani, és nem utolsó sorban az angol termékek kiváltásával a független, szabad India létrejöttét elősegíteni. Legalábbis, amikor 1940-ben föltették neki a kérdést, hogy milyen módon biztosíthatná a csarkha és a khádi India függetlenségét, így válaszolt: "Ha milliók együttműködnek, ez az együttműködés bizonyára roppant erőt tömörít, amelyet aztán tetszésünk szerint használhatunk fel. Az ilyen együttműködésnek legjobb eszköze a csarkha. Biztosítja  Daridranárájana (’a szegények ura’, ’a szegényekben lakozó Isten’  -  képes kifejezés, amelyen Gandhi a szegény néptömeget érti) számára a foglalkozást, a táplálékot és a ruházatot. Ez minden bizonnyal nagyarányú öntudatot vált ki, és létrehozza a szvaradzs /önkormányzat/ eléréséhez szükséges erőszak nélküli erőt."

És Gandhi, közösséget vállalva a legegyszerűbb, nincstelen milliókkal, a minél egyszerűbb életmódot hirdetve személyes példával jár elől: egyéni életmódját még egyszerűbbé teszi; szakít addigi öltözködésmódjával, és ruháját a csípője köré csavart egyszerű anyaggal pótolja, és maga is rokka mellé ül, és fon, és sző.

Igen, Gandhi egy szál lepedőben fon és sző, és már milliók követik, amikor meghirdeti az együttműködés programját az erőszak nélküli ellenállás jegyében.

[Egy érdekes motívum, amit talán érdemes megemlíteni, hogy amikor az orosz bolsevik hatalom a tolsztoji kapcsolatra is hivatkozva Gandhi népszerűségéből és nézeteinek szocialisztikus vonásaiból próbál magának tőkét kovácsolni, s ez Gandhi tudomására jut, azonnal reagál rá: "Nem tudom pontosan, mi légyen a bolsevizmus. Nem állt módomban tanulmányoznom. Nem tudom, va­jon Oroszországnak javára vagy kárára válik-e tartós alkalmazása. De annyit tudok, hogy amennyiben erőszakra és Isten megtagadására van alapítva, visszataszítónak találom. Bolsevik barátaimnak, akiknek figyelme felém fordult, meg kell érteniük, hogy bármennyire is becsülésre méltóknak és rokonszenveseknek érzem céljaik közül azokat, amelyek erre méltóak, megalkuvást nem ismerő ellenfele vagyok az erőszakos módszereknek, ha mindjárt a legnemesebb ügyet szolgálnák is."]

Van még egy terület, ahol Gandhiból előtör a Tolsztoj-tanítvány; ez pedig a pedagógia területe. Már Dél-Afrikában megszervezi tolsztoji mintára és az ő szellemében az ott élő gyerekek tanítását; s később látva az elmaradott indiai viszonyokat, Bihar államban, kezdetben hat faluban, iskolát alapít. "Elmagyaráztam az újonnan jötteknek /tanítóknak/, hogy nem elsősorban nyelvtant, az írás-olvasást meg a számtant kell oktatniuk a gyerekeknek, hanem azt, hogy tiszták és jó magaviseletűek legyenek."

Nemzeti nevelés című munkájában összegzi pedagógiai programját. A gyakorlati tapasztalatokból indul ki, és az indiai sajátosságokat messzemenően figyelembe véve határozza meg pedagógiai célkitűzését: "Bármint álljon is a dolog más országokban, India számára, hol a népesség nyolcvan százaléka mezőgazdasággal foglalkozik, további tíz százaléka pedig ipari foglalkozást űz, valóságos bűn, ha a nevelésnek tisztán irodalmi jelleget adnak, s ezzel a fiúkat és leányokat a későbbi életben kézimunkára alkalmatlanná teszik. Miután az a helyzet, hogy életük legnagyobb részét a mindennapi kenyérért való munkának kell szentelniük, azt tartom, hogy gyermekeinket apró koruktól kezdve az ilyen munka értékére és méltóságára kell tanítani. [...] Szomorú dolog, hogy az iskolába járó fiatalság a kézi munkára lenézéssel, ha ugyan nem megvetéssel tekint."  -  jegyzi meg végül keserűen.

Érdekes Gandhi véleménye a lokálpatriotizmus kérdéséről. Ahogy az orosz-japán háború kapcsán Tolsztoj is bevallotta, hogy a józan ész ellenére az érzelmei bizony befolyásolják, és szíve mélyén orosz érzések dúlnak, ugyanúgy Gandhinál is, bármennyire is egyetemes gondolkodású, az indiai kultúra, az indiai haza szeretete nála is tetten érhető.

"Az idegen nyelven való oktatással szemben érzett engesztelhetetlen ellenséges érzésem volt oka annak az alaptalan vádnak, hogy én ellenséges érzülettel viseltetem a külföldi kultúra s az angol nyelv tanulása iránt. [...] Én az angolt a nemzetközi érintkezés és a diplomácia nyelvének tekintem, s ezért fontosnak tartom, hogy közülünk sokan értsék és beszéljék. Miután az angol nyelv tudományos és irodalmi vagy költői művekben rendkívül gazdag, alapos tanulmányozását mindenkinek, akinek köztünk nyelvtehetsége van, ajánlani szeretném, hogy az említett szellemi kincseket népünk javára lefordíthassák honi nyelveinkre.

Mi sem áll oly távol tőlem, mint az, hogy az országot a külvilágtól elzárjam, és elválasztó korlátokat állítsak fel. De szeretnék rámutatni arra, hogy az idegen kultúrák méltányolásának és megbecsülésének előfeltétele éppen a saját kultúra megbecsülése. [...] Minden ország kultúrája lengje körül a házamat, de egyik se szakítson el szülőföldem talajától." -  nyilatkozza Gandhi egy alkalommal, amikor az  angol nyelv iránti ellenséges érzülettel vádolják meg .

Meggyőződésem, hogy ettől a "gyengeségtől", ettől az érzelmi lokálpatriotizmustól válik igazán hitelessé úgy Tolsztoj, mint Gandhi egyetemes gondolkodása.

 Török Endre szerint Gandhi munkássága a tolsztoji gondolatkör és a hindu bölcselet találkozása a politikumban. Igen, Gandhi törvényszerűen csöppent a politikába, hisz az indiai társadalom ezt várta tőle, s ennek köszönheti, hogy felfogását a világról és alkalmazott módszereit milliók fogadták el és követték. Ám ő a politikát a szofisztika és a hazugság köréből a magasztos idealizmus szférájába emelte, kimozdította onnan, ahol rossz esetben az alantas ösztönök szolgálatává fajul, míg jó esetben legfeljebb a diplomáciai huzavona és a titkos diplomácia mesterkedésévé válik. Gandhi a politikában is az igazságot helyezte mindenek fölé; még akkor is, ha az egy adott pillanatban esetleg károsnak látszott. Tevékenysége azért kiemelkedő, mert a történelemben ő volt az első nagy személyiség, aki a szeretet erkölcstanát az egyének közötti közvetítés eszközéből egy erőteljes és széles körben alkalmazott hatékony társadalmi erővé változtatta, s így általa a szeretet a szociális és politikai átalakulás hatalmas erejű eszközévé vált. Egyetérthetünk tehát Albert Einsteinnel, aki 1939-ben így nyilatkozott róla:

"Szerencsések vagyunk, és köszönettel tartozunk a sorsnak, hogy ilyen messze fénylő kortárssal, a jövendő nemzedékek számára utat mutató fárosszal ajándékozott meg bennünket."

/PPL/