MAGYARKÉNT GENFBEN

„Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza az emlékműnek…

Kálvin, Knox, Fárel, Béza!

A hadrakelt hit zord hadnagyai,

…Coligny és Cromwell…

- s a szablyás Bocskay!...”

Ezekkel a sorokkal kezdi Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versét. De ki is volt a reformáció legnagyobbjai között emlegetett - hazánkat Genfben is képviselő - Bocskai?

Az erdélyi középnemesi családból származó Bocskai István 1557. január 1-jén a „kincses városban”, Kolozsvárott látta meg a napvilágot. A kor szokásainak megfelelően a bécsi udvarban nevelkedett apródként. A harcászat elsajátítása után 1592-ben már ő a nagyváradi várkapitány, akinek legfontosabb feladata Erdély és a magyar végvárak védelme az előrenyomuló törökkel szemben.

Mivel Erdély fejedelme, Báthory Zsigmond az unokaöccse, így a fejedelem hamarosan rábízta a törökellenes szövetség létrehozását. 1595-ben már ilyen megbízással és ilyen tekintéllyel tárgyalt I. Rudolf Habsburg császárral. Még ebben az évben önálló hadjáratot indított a törökök ellen, ami fényes győzelmet is hozott Bocskai számára.

A történelmi idő azonban nem kedvezett sem Bocskainak, sem Erdélynek. A gyengekezű Báthory Zsigmond lemondott, így Erdély földje hamarosan csatatérré vált. A török mellett a Habsburgok is meg akarták szerezni a mindig is értéket jelentő fejedelemséget, Erdőelvét. Az a Bocskai István, aki korábban a törökkel küzdött, most már a másik ellenséggel is felvette a harcot. Felvette a harcot, hogy szülőföldje ne legyen idegen katonák földje.

Ezért kellett 1602-ben elhagynia hazáját - száműzték Prágába -, mert szembeszállt a császári megszállócsapatok hírhedt vezérével, a népet is sanyargató Bastaval.

Kétesztendei kényszerű külhoni tartózkodás után bihari birtokaira vonult vissza, de politikai terveit nem adta fel. Alapvető célkitűzése volt népe függetlenségének visszaszerzése, Erdély és a királyi Magyarország egységének megteremtése. E terv megvalósításán munkálkodott, amikor sokak döbbenetére a hajdúkat kezdte toborozni.

A hajdúk a paraszti világ egyik legmegvetettebb rétege voltak. Emberektől, közösségtől elvadult keménykötésű emberek, akik abból éltek, hogy a korabeli Magyarország „exportcikkét”, a szürkemarha-gulyát lábon elhajtsák - ha kell Bécsig vagy Milánóig. Nos, ezekkel a marcona férfiakkal tárgyalt, szövetkezett Bocskai István, Erdély és Magyarország leendő fejedelme. És a hajdúk kiállták a hazafiság és a bátorság próbáját. 1604. október 15-én Álmosdnál, majd Diószegnél szétverték a Bocskai ellen indított császári sereget.

Az első győzelem elég volt példának. A korábban lenézett hajdúkból verbuvált sereg hétről hétre nőtt. Csatlakoztak az egyre erősödő ellenreformáció ellen zúgolódó polgárok és hamarosan a független Magyarországot kívánó és követelő köznemesek is. Nemes és szép küzdelem kezdődött. Küzdelem a török és a Habsburg főhatóság ellen; küzdelem a meggyökeresedni kívánó protestáns vallásszabadságért. Így a több ezerre duzzadt sereggel a háta mögött győzelemmel bevonult Kassára is.

1605 februárjában erdélyi fejedelemmé, áprilisban Szerencsen Magyarország fejedelmévé választotta meg az országgyűlés Bocskai Istvánt.

A fejedelem első intézkedéseivel a kálvinista hitű hajdúkat letelepítette, és nemességgel jutalmazta. Ekkor jöttek létre a mai napig is fennálló hajdúvárosok.

Az 1606-ban megkötött bécsi béke elismerte Erdély és a Részek (Partium) önállóságát.

Hosszas alkudozások után - a fejedelem közbenjárására - Bécs a nemeseknek, a városoknak és a végvárak katonáinak az egész ország területén megengedte, hogy tetszésük szerinti vallást kövessenek. Bocskai István ezzel hosszú időre biztosította nemcsak Erdély függetlenségét, hanem az összes magyar protestáns vallásszabadságát. 1606 nyara volt ekkor, Luther Márton fellépése óta még nem telt egy évszázad. Szerte a kontinensen fellángolt a protestánsok üldözése.

Bocskai István erdélyi fejedelemnek köszönhetően hazánk ekkor a „modern Európa” kötelékébe tartozott. Az a bizonyos bécsi béke mondta ki először Európában a szabad vallásgyakorlatot.

A diadalt jelentő megegyezést a fejedelem csak egy fél évvel élte túl; 1606 decemberében Kassán meghalt.

Öröksége - végrendelete szerint - jó időre Erdély függetlenségét és a magyarországi protestantizmus megerősödésének lehetőségét jelentette. Ezért állhatunk meg büszke szívvel magyarként Genfben a reformáció emlékműve, Bocskai István előtt.

/ZE/