TÖRTÉNELMÜNK FOGÓDZÓI

Az „Áprilisi törvények” üzenete

 163 esztendeje - így tavasz tájt - lázas izgalomban, készülődésben volt a magyar nemzet. Március idusán ugyanis vér nélkül győzött a pesti forradalom, a „márciusi ifjak” nevét megismerte az egész ország. A 12 pont követeléseit ismerték a legeldugottabb falvakban is. Az azonban kevéssé volt ismert, hogy már 1848. március 17-én a pozsonyi országgyűlésen lázas törvényalkotó munka kezdődött. Azokban a kérdésekben, amelyekről korábban évekig vitatkoztak, most napok, sőt órák alatt tudtak dönteni. Március 23-án a király elé terjesztették a független, felelős magyar kormányról szóló törvényjavaslatot. Micsoda bátorság kellett ehhez! Kikövetelni a függetlenséget, az elszakadást Bécstől! A külpolitikai csillagállás is kedvező volt, így egy hét hezitálás után a királyi leirat elfogadta a törvényt, gróf Batthyány Lajos kormányt alakíthatott.

 Sokszor hallhattuk - de nem elégszer - ezeknek a komoly, a hazájukat halálukig mélységesen szerető, de a jogot, a közgazdaságtant és a hadviselést is remekül ismerő államférfiaknak a nevét. Sorolja őket az áprilisi emlékezet:

Szemere Bertalan belügyminiszter, Borsod megye követe; hadügyminiszter Mészáros Lázár huszárezredes; pénzügyminiszter Kossuth Lajos, Pest megye követe; igazságügy miniszter Deák Ferenc, Zala megyei követ. A közmunka- és közlekedésügy minisztere Széchenyi István gróf, Moson megye követe lett. Klauzál Gábor a földművelés és az iparügyek minisztériumának vezetője az első felelős kormányban, Csongrád megyét is képviselve. Báró Eötvös József író a vallás- és közoktatásügyi tárcát irányította. A király személye körüli miniszteri tisztséget Esterházy Pál herceg látta el, valójában felvállalva a külügyek intézését.

 Munkájukat nem ekkor kezdték, hisz április 7-i kinevezésük után négy nappal(!),  április 11-én az uralkodó szentesítette  az általuk összeállított, ún. „Áprilisi törvényeket”. Március 15-e óta alig egy szűk hónap telt el, és készen volt Magyarország - és a korabeli Európa egyik legjelentősebb - törvénykönyve. Nem az idő, hanem az odaadás, a tettre kész tudás és főképp a honszeretet határozott a lázas törvényalkotásban.

A 31 törvénycikkelyből álló alapdokumentumból emeljük ki az V. törvénycikket, a híres választójogi törvényt, amely nem csupán a saját korában számított a leghaladóbbnak, de a ma emberének, választópolgárának is üzen, továbbgondolásra késztet.

Nézzük, milyen feltételekhez kötötték a választójogot 163 évvel ezelőtt hazánkban!

 „a) Kik szabad királyi városokban, vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 300e. ft. értékű házat vagy földet, egyéb községekben pedig eddigi úrbéri értelemben vett 1/4 telket, vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot, kizáró tulajdonul, vagy hitveseikkel, s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak.

b) Kik, mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhellyel vagy kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak, s ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel dolgoznak.

c) Kik, habár a fentebbi osztályokba nem esnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüst forint évenkénti állandó s biztos jövedelmet kimutatni képesek.

 d) Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, academiai művészek, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskolatanítók, azon választó kerületben, melyben állandó lakásuk van.

e) Kik eddig városi polgárok voltak, ha a fentebbi pontokban leirt, képességgel nem bírnak is.”

Eddig szólnak azok a kitételek, amelyek alapján cenzusos választójogi törvénynek szokás nevezni az 1848. évi magyar cikkelyt.

Vagyis bizonyos értelmiségi szakmákat kivéve a szavazáshoz bizonyos vagyonnal vagy állandó jövedelemmel kellett rendelkezni. Ez összhangban volt a korabeli európai gyakorlattal. A korabeli Európában a választási törvények többféle cenzusa létezett; a leggyakoribb a vagyoni és a műveltségi cenzus volt. 

A törvény alapján a magyarországi felnőtt férfi népesség kb. 5 százaléka, a nemesség 10 százaléka, más vélemények szerint az ország összlakosságának 10 százaléka volt választásra jogosult, ami a kor viszonylatában elfogadható. Angliában például a Reform Bill a felnőtt férfi lakosság kb. csak 4,8 százalékát juttatta szavazathoz.

Nagy lépés volt ez a maga idejében, hisz a statisztika is mutatja, hogy a reformjairól és szabadságáról híres Angliát is meghaladta gondolkodásban. A mai ember hajlamos a hátrányait látni - a vagyon meglétét -, de nézzük sokkal inkább az iskolai végzettség feltételét!

Az áprilisi törvények alkotói merték felvállalni és írásba, törvénybe foglalni, hogy a többlettudás, a műveltség, a magasabb iskolai végzettség egyenrangú az anyagi vagyonnal.

Ha a XXI. századi társadalmak jogalkotói – nem csupán a választójogra utalva, hanem számos törvényben, intézkedésben - e premisszából indulnának ki, minőségi közösségeket, társadalmakat alakíthatnának ki. (Németh László pontosan vázolta ezt A minőség forradalma című írásában).

Az üzenet tehát egyértelmű: kiművelt, iskolázott, gondolkodó főkre, igazi értelmiségre van szükség a fontos kérdések meghozatalában.

Bármely közösség akkor lehet sikeres, akkor működhet jól, ha a döntő ügyekben hozzáértő, iskolázott polgárai döntenek. Csak reménykedhetünk, hogy újra eljön az az idő Magyarországon is, amikor a műveltség és az igazolt szakmai tudás lesz a meghatározó az élet minden területén. Ám ez csak akkor következhet be, ha megváltozik hazánkban a gondolkodásmód, az értékrend, s a regnáló közhatalom visszaadja a tudás becsületét, rangját, anyagi megbecsültségét, elősegítvén ezzel is a közjó gyarapodását.

Hitem szerint ehhez példaként szolgálhatnak az 1848. évi törvényalkotók ma is aktuális gondolatai.

/ ZE /