Iskolai hagyományok...

A TANKÖTELEZETTSÉG

A XXI. század egyre divatosabb „szlogenje” az élethosszig való tanulás igénye és lehetősége. Nem volt ez másképp évszázadokkal ezelőtt sem, csupán akkor az a szólás járta: „a jó pap is holtig tanul”. A tanulás igényét, lehetőségét és a kötelezettségét azonban nem szabad egymással összetéveszteni, azonos fogalmakként, elvárásokként kezelni.

A szervezett iskolai oktatás kötelezővé tétele, azaz a tankötelezettség hazánkban Mária Terézia nevéhez fűződik. Híres rendeletében, az 1777-es datálású Ratio Educationisban kimondta, hogy az Osztrák Birodalomban hattól tizenkét éves korukig kötelesek a gyermekek iskolába járni. A szülők kötelezettsége ezt biztosítani, az állam pedig a feltételeket (iskola, tanító) adja hozzá. (Egyébként a világon elsőként 1717-ben Frigyes Vilmos porosz uralkodó vezette be a tankötelezettséget). Azóta nagyot változott a világ, Európa; így a tankötelezettségi elvárások is különböző, vegyes képet mutatnak.

Hazánkban az 1996-os törvénymódosítás során emelkedett a tankötelezettség felső korhatára az addigi 16 éves korról 18 évre. Magyarország - jelenleg - azon országok közé tartozik, ahol európai viszonylatban a legtovább tart a tankötelezettség: a 18 év, mint felső korhatár Európában csupán Belgiumra, Hollandiára és Németországra jellemző. A környező országok közül Horvátországban 14, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Szerbiában, Szlovéniában 15 éves korig kötelező iskolába járni, Romániában és Szlovákiában 16, Ukrajnában pedig 17 éves korig szól a törvényi kötelezettség.

A gyakorló pedagógusokban és a szülőkben egyaránt felvetődik a kérdés, vajon melyik a legideálisabb szám, ill. kell-e életkorhoz kötni a kötelező iskolába járás/járatás törvényét. Alapvető megközelítésként az iskola, az oktató-nevelőmunka célját kell tisztáznunk.

Ha az iskola csupán „gyermekmegőrző intézmény”, a társadalom gazdasági és morális problémáinak az elkendőzésére, a feladatok időbeni elhúzását szolgáló kisegítő struktúra, akkor érvelhetünk a minél magasabb szám mellett.

Épen és felelősséggel gondolkodó pedagógus, szülő az iskolától az alapműveltség megadásán túl elvár egyfajta értékrend közvetítést, a különböző életkoroknak megfelelő magatartási formák elsajátíttatását, önfegyelemre, munkára való nevelést. A mindenkori iskola feladata, hogy az ismereteken túl kialakítsa, majd rögzítse azokat a követelményeket, amelyek az értékes, értelmes élet megalapozásához szükségesek.

A középiskola (legyen az gimnázium vagy szakközépiskola) tantervében már az ismeretek átadása a domináns, hisz a kellő szintű érettségi vizsgára, majd a továbbtanulásra készíti fel az odajáró diákokat. A nevelés továbbra is rendkívül fontos, de itt már magasabb szinten, minőségi elvárásokkal valósul meg mindez a tanítás-tanulás folyamatában.

Minden gyakorló pedagógus tisztában van vele, hogy a gyermekek nem egyforma képességűek, még csak nem is nevelhetők, oktathatók egyformán. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem töltött egyetlen napot sem katedrán, de szülőként sem volt őszinte még magához sem! Természetes, hogy minden nemzet célja, hogy  állampolgárai „kiművelt fők” legyenek, de az is célja, hogy a kiadott iskolai bizonyítványok mögött megszerzett tudás, kellő emberi tartás is legyen. Hogyan érhető ez el? Mennyi ebben az ún. közoktatás feladata?

A hazánkban ma kialakult oktatási rendszert némileg célszerű ennek tükrében felülvizsgálni.

Az általános iskola szerepét, tekintélyét meg kell erősíteni, hisz a biztos alapismereteket itt kell megszereznie minden diáknak (készség szintű olvasás, szövegértés, helyesírás, matematikai alapműveletekben való jártasság).

Az alapvető együttélési követelményeket, a szocializációs normákat, az illem, az etikett alapjait is itt kell kialakítani, egyértelmű igénnyé tenni. Ez a 6-tól 14 éves korig terjedő időszak. Nem kétséges, hogy a XXI. századi Magyarországon elvárható, hogy minden állampolgára végezze el az általános iskola nyolc osztályát, ott tegyen eleget - különböző szinten természetesen - ezeknek az elvárásoknak. A „különböző szint” a meghatározó elgondolásunkban, hisz azt is jól tudjuk, hogy az ötfokú skálán az általános iskolai diákok is meglehetősen vegyesen teljesítenek.

Korrekt felkészítés után e teljesítmények alapján már dönthet a pedagógus tanácsára a szülő és a gyermek a továbbtanulás céljáról, módjáról, formájáról.

Így nem a tankötelezettség évszámáról kellene rendelkeznie a törvénynek, hanem arról, hogy „de iure” és „de facto” az általános iskola nyolc évfolyamának sikeres elvégzése kötelező minden magyar gyermek, későbbi állampolgár számára. Mielőtt megrettennénk egy ilyen törvény szigorától, gondoljuk meg a mai 18 éves korhatár észszerűségét vagy éppen annak ellenkezőjét!

A középiskola (gimnázium és szakközépiskola) követelményei teljesítésének elvárása minden diáktól irreális gondolat – valljuk be! El kell fogadnunk a tényt, hogy az alapképzés utáni szakmunkásképzés jobban illik a tanulók különböző érdeklődési köréhez, tanulási gyakorlatához, az életben való boldogulásához. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyformák a képességeink, a szocializációnk.

Éppen a különbözőségünket, az egyedi igényeket figyelembe véve lenne célszerű hazánkban is 16 éves kornál meghúzni a tankötelezettséget. Ez természetesen nem jelenti az oktatásból, az iskolából való kirekesztést. Sokkal inkább jelenti a minőségi oktató-nevelőmunkát mindazon diákok számára, akik ismereteik gyarapítására, a tanulásra törekszenek már 14 éves korukban is. Ugyanakkor megengedi a korábbi szakmaválasztást, a munka világának gyakorlati megismerését.

Pedagógiai tapasztalatom és hitem szerint döntő lépés lehetne ezen elvárás törvényi kötelezettsége a minőségi, a XXI. századi társadalmi, gazdasági elvárásoknak is megfelelő oktatásban.

/ZE/