Húsvét

„Ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek!

Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt.”

/Máté 28:5-6/

       A győztesek, a hadvezérek egy-egy győztes csata után mindig diadalmenetet tartottak. Elől mentek a poros és véres, de hős katonák, utánuk a legyőzött ellenfél hadvezérei, a láncravert seregek légiói, s végül maga a hős, a győztes hadvezér. Amerre elvonult a menet, mindenütt megmozdultak az utcák, a falvak, a városok. Odatóduló embertömegek lepték el az utat, s csodálták a hőst, a vezért, aki elvonult előttük.

       Aztán a diadalmenet véget ért, és az uralkodónak hatalma teljében többé már nem volt fontos az őt ünneplő nép, sőt inkább nyűgként, megvetendő csőcselékként kezelte egyre inkább. Amíg aztán a megvetett nép le nem taszította trónjáról.

       Ám Krisztus győzelme, az Ő hatalma nem ilyen volt. Húsvét hajnalán néhány asszony kereste meg a sírját, és szó sem volt itt semmiféle győzelmi menetről. Sőt, amikor ezek az asszonyok, de később még a tanítványok is a „győzelem” - a feltámadás – hírét veszik, el sem akarják hinni, és egyszerűen megrettennek már a ténytől is, hogy ez megtörténhetett.

       „Ne féljetek! Nincsen itt, mert feltámadott. – hangzik a bátorítás.

Nem furcsa, hogy Jézus születésekor is ezt mondják az angyalok a pásztoroknak, és a feltámadás reggelén is így szólítja meg a sírt felkereső asszonyokat az angyal.

       Igen, mi emberek hajlamosak vagyunk mindig félni, mert mindig elfelejtjük a legfontosabbat: Isten Nagypénteken keresztre feszített fia azért halt meg és támadt fel harmadnapon, hogy nekünk, embereknek ne kelljen félnünk immár soha többé, mert Krisztus a bűneinkkel együtt a félelmeinket is magára vette, és a feltámadásában azt is örökre legyőzte.

       Ez a győztes ugyanaz a Jézus, akit Nagypénteken megaláztak, megostoroztak, és keresztre feszítettek. És ennek ellenére – vagy talán éppen ezért - nem volt még név, személy vagy gondolat, amely az emberiségre mélyebb hatást tett volna, mint Ő. Szelíd és alázatos szívű, csupa jóság, vigasztalás, szánalom és szent szomorúság; mégis életünknek és halálunknak Ő a legfőbb bírája, mértékegysége. Nincs rajta semmi feltűnő, semmi királyi. Mégis mióta e földön művészet létezik, nem volt senki, kinek tiszteletére ékesebb templomokat, csodálatosabb képeket, felségesebb ódákat és költeményeket, mélyebb bölcselmeket alkottak volna. Egyedül járt a földön és olyan elhagyatott volt... -, s ma neki van legtöbb katonája, mártírjainak száma légiónyi, és a világ minden táján neve induló, lelke program és a béke záloga.

       Ez ám az igazi diadalmenet, és ez napjainkban is tart. A legnagyobb harcban győzött a mi Urunk, és e győzelem minden gyümölcsét nekünk adta és adja ma is. Ez a húsvét-hajnal igazi üzenete.

       A kérdés csak az, hogy tudunk-e élni ezzel a mérhetetlen ajándékkal mi, a XXI. század gyermekei?

/PPL/