Székely János

FELJEGYZÉSEK "FORRADALOMBAN"

/ részletek /

Úgy látszott, egyedül én szenvedek, megyek tönkre, esem kétségbe a kommunista diktatúrától. Egymagam választom inkább a magányt. Most aztán kitűnik: mindenki így volt vele.

* * *

A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának tudománya, illetve gyakorlata. A politikai szervezetek (pártok): összeesküvések a hatalom megszerzésére, illetve megtartására. A politikus azért politikus, mert a hatalmat akarja. A pártember azért pártember, mert hatalmat akar.

Az ideológia (pártprogram) a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának ürügye.

Nincs olyan hülye ürügy, hogy erre a célra meg ne felelne.

* * *

Mindazonáltal, ha rajtam múlna, sohasem tiltanám be a Román Komminista Pártot. Ha már pártok (hatalomra törő érdekszövetségek) vannak, jogos, hogy hárommillió ambiciózus embernek szintén meglehessen a politikai szervezete. (Még akkor is, ha hatalomátvételük megint irreverzibilis lenne.) Inkább a kilépést kellene betiltani.

* * *

Hallom, sok párttag máris pártonkívülinek nyilvánítja magát. Meg kellene kérdezni a pártonkívüliek óriási pártját, vajon befogadják-e őket?

* * *

A hatalomnak mindig szüksége van kiszolgálókra. A köpönyegforgatás ősi reflexe mindig beválik. Hiszen ez voltaképp nem más, mint formális meghódolás az új dominánsnak. Mondhatni törvényszerű.

* * *

A kommunista gyakorlat szükségképp vezet diktatúrára. "Emberarcú szocializmus" nem lehetséges.

* * *

A ma létező demokrácia gazdag államok privilégiuma. Elmaradt, szegény társadalmakban működő demokrácia nem lehetséges. Sőt, amíg a társadalom szervező elve a dominanciaelv, demokrácia egyáltalán nem lehetséges.

* * *

A kapitalizmus éppolyan képmutató és gyalázatos rendszer, mint a kommunizmus.

De legalább funkcionál.

* * *

[ . . . ]

Ezeknek a feljegyzéseknek címében utólag idézőjelbe tettem a forradalom szót.

Most, pár hónap múltán, már jobban áttekinthető, megérthető, mi történt tulajdonképpen 1989-ben Romániában.

A kommunista diktatúra ellen kirobbant (ki tudja, mennyire spontán) tömegfelkelést olyan módon nyergelték meg szintén kommunista önjelöltek, hogy mindjárt a legelső lendülettel, mondhatni még ugyanazzal a "dobbantással" visszavezették a restaurációba. A vezérhím feláldozása árán leszerelték, ahogy mostanság mondjuk, "ellopták", puszta vezércserévé redukálták a "forradalmat" - érintetlenül hagyva a társadalom gazdasági-politikai szerkezetét. A megőrzött utópisztikus gazdasági struktúra azonban - mint világszerte bebizonyosodott - továbbra sem lesz működőképes. A kommunista restaurációnak tehát nem lehet hosszú jövőt jósolni - talán nemzeti alapon, fasiszta uralomként él majd tovább. Erre sok jel mutat máris.

Mindennek az értelme (a finalitása) pedig az volt, hogy miközben a hatalom csúcsán új aspiránsok instaurálnak, a "cselekvés emberei" (a dominánsok) azért megőrizhessék pozicióikat a társadalmi hierarchiában. Hogy - néhány "feláldozott" kivételével - a megbomlott egyensúly ellenére is fenntartsák a nekik kedvező hatalmi állapotot. Miután ez sikerült, végeredményben megint "köztulajdonban", gyakorlatilag egypártrendszerben, egyazon (éppen csak átkeresztelt) érdekszövetség uralma alatt élünk. Labilis diktatúrában ugyan, de mégiscsak diktatúrában.

A társadalmi mozgást kizárólag a dominanciaelv alapján lehet megérteni. Miért? Mert ez a társadalom szervező elve. Maguk a természeti törvények hatnak ily módon az organikus, funkcionális, szelektív struktúrákban.

/1990. szeptember/