Áprily lajos

HOLLÓ-ÉNEK

Lomb aranylik lenge ágon,

pók ezüstöz holt mezőket.

Holló-hangok hamvas égen -

holló-párom, hallod őket?

Felleg-úton itt vonulnak,

fellebegnek, visszahullnak.

Pár a párral, csak magukban,

szél előttük, tél nyomukban.

Pár a párral, soha hadban,

rikácsoló nagy csapatban.

Éjszakázva dúlt berekben,

rom-falukban rengetegben,

s új birokra kelve reggel

köddel, faggyal, fergeteggel.

Pók ezüstöz holt mezőket,

holló tart a kormos éjnek.

Holló párom, zeng fölötted,

zeng fölöttem, sorsos ének:

Csak magamban, csak magadban,

virradatban, alkonyatban,

soha csacska csóka-hadban,

rikácsoló vad csapatban.

Messze szállnánk - visszaszállunk:

visszavár a sziklaszálunk.

Durva fészken vadfa ringat,

ott neveljük fiainkat.

Sírdombjáról kurta nyárnak

egyszer ők is útra szállnak.

Észak útján, soha délnek

- zeng fölöttük sorsos ének -

soha hadban, csak magukban,

szél előttük, hó nyomukban,

éjszakázva rom-berekben,

dúlt falukban, rengetegben.

Jaj, magányos, kósza fajta,

árvaságnak átka rajta.

Napsugárban, felleg-árban,

tél-szakában jár magában -

úgy vesz el az Éjszakában.