Az
ablak
Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon
kórteremben. Egyikük mindennap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy
ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi
volt. A másik beteg égész nap csak feküdt az ágyában a plafont bámulva.
Beszélgettek családról, feleségről, gyerekekről
katonakorukról, nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember,
aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötté az időt,
hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A
másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók
tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az
életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített
parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak
rajta távirányítós játékhajóikkal. Szerelmespárok üldögéltek a színes
virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti
beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő
behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak
melletti ember egy parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton
fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga élé képzelte őket a másik érzékletes
leírása alapján.
A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket
fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában:
az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy
kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon
fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített,
kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól
gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy
tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az
eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta még a falat sem.
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta
a férfinak.
/Forrás:
Érted vagyok,
2002. április /