Irodalom

10. évfolyam

 

 

1.  Mit tudsz a felvilágosodásról?

 
A felvilágosodás a polgári társadalom megteremtését előkészítő eszmerendszer.
 
Polgár: a társadalom olyan egyede,
-    aki saját vagyonnal bír /van vesztenivalója/
-    művelt /tájékozottságon alapuló saját véleménye van/
-    közösségi ember /egyéni érdekeit összehangolja a közösség érdekeivel/
 
A felvilágosult ember a józan ész segítségével próbálja megérteni önmagát és az őt körülvevő világot.

 

2.   Mutasd be a felvilágosodás eszmerendszerének forrásait, kutatási módszereit!

 
A felvilágosodás eszmerendszerének egyik forrása az angol filozófia. Bacon és Locke ismeretelméleti felfogása az empirizmus, mely szerint ismereteink végső forrása a tapasztalat, az érzékelés.
 
Módszere az indukció: az egyes adatokból a tudományos általánosításhoz való eljutás.
 
A felvilágosodás másik kiindulópontja a racionalizmus. A francia Descartes azt hirdette, hogy az értelem, a ráció ismereteink végső forrása („Cogito, ergo sum.” - „Gondolkodom, tehát vagyok.”)
 
Módszere a dedukció: az általánostól kell eljutni az egyes, az egyedi megismeréséhez.

 

3.  Mi a deizmus?

 

A felvilágosodás vallási felfogása a deizmus, miszerint Isten megteremtette ugyan a világot, de tovább nem avatkozik be a világ fejlődésébe; működését a természetbe rejtett törvényekre bízta, s az emberi elme kötelessége ezeknek a törvényeknek a felderítése.

 

4.   Mi jellemzi a felvilágosodás társadalomképét!

 

A felvilágosult gondolkodók a társadalom működésében igen nagy hangsúlyt helyeztek a szabadság, egyenlőség, testvériség (liberté – egalité – fraternité)  régóta követelt értékeinek érvényesülésére. Azt vallották, hogy az igazságos társadalom csak e három törvényszerűség egyidejű érvényesülése esetén képzelhető el. (Illúzió!)

 

E gondolkodás mentén alakultak ki a ma is érvényesülő pártstruktúrák is:

 
 
 

 

5.  Mit tudsz az Enciklopédiáról?

 

A francia tudósok, gondolkodók, művészek egy csoportjának szellemi vállalkozása az Enciklopédia, mely az új világnézet, a felvilágosodás tudományos megalapozója; a 18. század ismeretanyagának összefoglalása (A mű alcíme: A tudományok, a művészetek és a mesterségek értelmező szótára).

 

Magában foglalja a kor tudományainak eredményeit, a legújabb művészeti irányzatait, eszmei áramlatait; azaz a legelvontabb filozófiai kérdésektől kezdve a mezőgazdaságig és az egyes mesterségekig az akkori emberi tudás szinte teljességét összegezte.

 

Az Enciklopédia 1751 és 1772 között 28 kötetben jelent meg (17 kötet szöveg és 11 kötet ábra); 1777-ben ehhez járult még 5 kötet függelék, majd 2 ábrakötet.

 

A kiadványt Denis Diderot (döni didro) szerkesztette, egy ideig társszerkesztőként dolgozott mellette D'Alambert (dalamber).

A mű ár megjelenésének éveiben hatalmas politikai és világnézeti viták középpontjába került; szerkesztőit többször börtönbe is vetették.

 

6.  Ismertesd a klasszicizmus legfőbb sajátosságait!

 

A felvilágosodás egyben művelődéstörténeti korszak is volt. Uralkodó stílusirányzata a KLASSZICIZMUS, mely az antik görög és római művészetet tekintette mintának, s céljául e műalkotások utánzását tartotta. Közel két évszázadon át, 1630 és 1830 között volt Európa legfontosabb művészeti irányzata. Stílustörténeti értelemben a barokk és a romantika között foglalt helyet.
A klasszicisták racionalisták voltak: szentül hittek abban, hogy a józan ész az antik remekművek elemzése útján képes elvonni a tökéletes műalkotások létrehozásának szabályait, s a művészeknek, íróknak csupán e szigorúan kötelező szabályok pontos megtartása, alkalmazása a feladatuk. Célul tűzték ki, hogy a művészeteknek gyönyörködtetni és egyúttal használni, tanítani kell, s valamely nemes erkölcsi célt is kell szolgálnia. Azaz a művésznek, a költőnek társadalmi hivatása embertársai nevelése, jóra oktatása, az általános emberi és erkölcsi értékek kifejezése, a felvilágosult eszmék terjesztése.
A klasszicizmus művészetelmélete az utánzás érdekében merev művészi szabályokat, dogmákat alkotott. Ilyen előírás volt, pl. a francia klasszicista drámaírásban, a „hármas egység” törvénye, melyet Boileau dolgozott ki. [Hármas egység törvénye: téma, hely és idő egysége ("Történjen egy dolog, egy helyen, egy napon, s mindvégig ezt lássuk a szinpadon!)]
A klasszicizmus legfőbb műfajai: az eposz, a tragédia, az óda és az epigramma, a didaktikus (tanító) irodalom különböző műfajai is, pl. a tanmese, a tanköltemény, a nevelési regény, az államregény, a szatíra és az episztola.
A klasszicizmus irodalma a német klasszikában, Goethe és Schiller művészetében érte el csúcspontját.

 

7.  Ismertesd a szentimentalizmus legfőbb sajátosságait!

 

A SZENTIMENTALIZMUS az empirizmusra épült, és főleg az érzelmeket, a tapasztalatok által kiváltott lelki folyamatokat vizsgálja, elemzi és állítja az irodalmi alkotások középpontjába. A szentimentalizmus irodalmának tipikus szereplői azok a szenvedélyes szerelmesek, akik különböző okok, gyakran társadalmi-vagyoni különbségek miatt nem lehetnek egymáséi, bár érzelmeikben rendkívül gazdagok, valójában cselekvésképtelenek, csak szenvedni, gyötrődni, lemondani tudnak s bánatukkal rendszerint a természet magányába menekülnek.
A szentimentalizmusnak az érzelmessége a műnemek közül a lírát helyezi előtérbe, a műfajok közül pedig az elégiát. (Valóságos divattá lesz az ún. temetői költészet.) Jellegzetes műfaja még a napló- és a levélregény. A művek stílusa is oldottabb, érzelmektől átitatott, zeneibb, s a regények hangnemét szelíd mélabú járja át. Ilyen típusú nevezetes regények: Rousseau: Új Héloise; Goethe: Az ifjú Werther szenvedései; Kármán József: Fanni hagyományai

 

8.  Hogyan jelentkezik a klasszicizmus a különböző művészeti ágakban!

 

A klasszicista művészetekben az antikvitás a minta.
 
Az építészetben a nemes egyszerűség és az antik építészetben olyannyira kedvelt oszloprendek alkalmazása a jellemző. (Pollack Mihály: Magyar Nemzeti Múzeum; Hild József: Esztergomi Bazilika; Egri Bazilika, Debreceni Református Nagytemplom)
 
A szobrászatban is az antik szobrok voltak a példaképek, és a festészetben is a leegyszerűsített, érzelmektől mentes kompozíció lett az uralkodó.
 
A klasszicista zenét is az arányosság, a formálás szimmetriája, a világosság és a mértéktartás jellemzi. Legjelentősebb képviselői: Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven

  

9.  Mikor és hogyan születik meg a modern regény?

 

A 18. század első felében Angliában születik meg a modern regény azáltal, hogy a felvilágosodás korának kiemelkedő gondolkodói filozófiai, politikai, erkölcsi nézeteiket szépirodalmi formában adják közre. Az angol regény elsőként dolgozta ki azokat a regényforma-változatokat, melyek nagy tömegérdeklődésre tartottak számot.
 
 

  

10.  Ismertesd Daniel Defoe életpályáját!

 

Daniel Defoe Londonban született kispolgári családban 1660(?)-ban egy gyertyaöntő, majd mészárosmester gyermekeként, aki a fiát a puritán felekezet szigorúan vallásos szellemében nevelte. Iskolái elvégzése után kereskedő lett, majd vállalkozásokba kezdett, de nem igazán volt eredményes, így aztán abbahagyta az üzleti tevékenységet, és írni kezdett.
Eleinte főleg vallási, politikai vita- és gúnyiratokat adott ki, s ő alapította az első angol irodalmi folyóiratot. Bekapcsolódott a politikai életbe is, a különböző pártok titkos ügynöke lett, s közben ontotta a gyilkos iróniájú pamfletteket, röpiratokat, amik miatt kétszer is börtönbe került.

1714 után hátat fordított a közéletnek, s haláláig - 1731 -csendesen, visszavonultan élt feleségével és hét gyermekével, de eközben is fáradhatatlanul írt.

Regényeiben alkotta a legmaradandóbbat, jóllehet ezeket a műveket csak erkölcsi célzatú "igaz történeteknek" nevezte.

 

11.  Mutasd be Daniel Defoe két legismertebb művét!

 
Daniel fefoe legismertebb műve a Robinson Crusoe élete és különösen meglepő kalandjai.
 
A mű témája: a főhős hajótörést szenved; egy lakatlan szigetre kerül, ahol a körülmények hatására megváltozik, átalakul belső, lelki élete, és istenfélő, vallásos, jámbor emberré válik, azaz a puritanizmus szellemében alakítja át életét.
 
 
Másik jelentős műve Moll Flanders örömei és viszontagságai. Főszereplője egy sok mindent megélt, bűnözővé lett utcalány, aki maga meséli el kalandos életét és jó útra térésének történetét.

 

12.  Ismertesd Jonathan Swift életpályáját!

 
Dublinban született 1667-ben angol család gyermekeként.
Apja kisebb hivatali tisztségeket töltött be, de fia születését már nem érte meg. Az ifjú Jonathant apja testvéreinek segítségével édesanyja nevelte. A dublini Trinity College-ban tanult. 1688-ban a Dublinban is végigsöprő angolellenes terrorakciók miatt elhagyja Dublint, az 1689-es év már Angliában találja.
Sir William Temple, egy volt angol politikus házában élt, ő volt emlékiratainak és esszéinek a szerkesztője, itt megismerkedett a kor számos fontos közéleti személyiségével is.
Az itt eltöltött tíz esztendő döntő jelentőségű későbbi munkásságában, ekkor írta nagyszabású szatíráit, ekkor lépett papi pályára, és ekkor ismerkedett meg élete egyik nagy szerelmével, Stellával. 1699-től Temple halála után, bár a nevét mind az angol és ír irodalmi körök ismerik, politikai és egyházi érvényesülési kísérletei sikertelenek maradtak. A spanyol örökösödési háború a toryk sikerét hozta, és bár Swift whig-meggyőződésű volt, a tory kormány szolgálatába szegődött. Mindenáron karriert akart csinálni, magas egyházi méltóságra vágyott.
1714-ben megbukott a tory kormány, Swift ekkor elhagyta Angliát, és élete végéig Írországban maradt.
    A szatirikus ábrázolás nagymestere volt, keserűségét és iróniáját megmagyarázzák életének körülményei. "Gyűlölöm és megvetem az embernek nevezett állatot", írta Pope-hoz intézett egyik levelében. Világnézetének legfőbb vonása a mélységes pesszimizmus. Nem hitt az ember megjavíthatóságában; az ő világképében az emberiség a degenerálódás, az önpusztítás felé halad.
Az angol klasszicizmus egyik legkiemelkedőbb alakja, és egyben legsajátosabb szatirikusa. Benne találkozott talán a legteljesebben az imponáló műveltség, és a felvilágosodásra oly jellemző cinikus látásmód. Kedvelt műfaj a szatirikus parabola, melyben korának minden hibáját kíméletlen cinizmussal állítja pellengérre.
Életének utolsó éveire gyermekkorában kezdődött és ekkora elhatalmasodó szédüléssel és időszakos süketséggel járó betegsége vetett árnyékot. Dublinban halt meg 1745-ben. Vagyonát egy őrültekházára hagyta.

 

 13.  Mutasd be röviden Swift Gulliver utazásai című művét!

 
Jonathan Swift legismertebb műve a Gulliver utazásai. A regény 4 része 4 képzeletbeli utazás története. A főhős, Lemuel Gulliver hajóorvos utazásai során különös, meghökkentő adottságokkal rendelkező társadalmakba kerül.
 
Az első könyvben a főhős hatalmas óriás a törpék országában (Gulliver Lilliputban), míg a második könyvben törpe az óriások között (Gulliver az óriások országában). A harmadik könyvben Laputába, a repülő szigetre, a filozófusok hazájába kerül (Gulliver Laputában), míg utolsó útja a Nyihahák (lovak) országába vezet (Gulliver a nyihahák országában).
 
Az első két könyv az angol társadalom szatirikus karikatúrája, a harmadik és negyedik könyv az ember szellemi és erkölcsi értékeit kérdőjelezi meg.

 

14.  Ismertesd Voltaire életpályáját!

 
Eredeti neve Francois-Marie Arouet, egy közjegyző ötödik gyermekeként született Párizsban, tanulmányait a jezsuiták iskolájában, a Collége de Clermont-ban végezte. Szabados és csípős nyelve miatt hamarosan népszerű lett, alkalmi versei miatt száműzték, majd két, tévesen neki tulajdonított röpirat miatt 1717-ben, egy évre a Bastille-ba zárták. Itt kezdte írni Oidipusz című tragédiáját, melynek bemutatása rögtön híressé tette. Anyagi gondjai soha sem voltak, mert az írás mellett mindig sikerrel foglalkozott az üzlettel is. Ekkor vette fel a Voltaire nevet, mely feltehetően családi nevének anagrammája. 1725-ben egy arisztokrata aranyifjú, egy színházi vita miatt lakájával az utcán megbotoztatta, Voltaire sértettségében párbajra hívta ki a herceget, Voltaire-t elfogták, és immáron másodszor zárták a Bastille-ba, elkobozták a vagyonát, és Párizst is el kellett hagynia.
1726-1729 között Londonban élt, és az ott töltött három év meghatározó volt számára. Ez alatt a három év alatt alakult ki az, amit voltaire-i szellemnek nevezünk, egyrészt egyfajta életművészet, melynek az aktivitás az alapja, másrészt a hit a haladásban, az ész, az értelem erejében, harc a zsarnokság a fanatizmus és a dogmatikus gondolkodás ellen. Mind az angol arisztokrácia, mind a polgárság egyaránt befogadta, megtanulta a nyelvet, nagy hatással volt rá Locke ismeretelmélete, Newton fizikája.
Az angliai élmények mind hozzájárultak elméletének, társadalombírálatának kialakulásához, melynek középpontjában az állampolgári szabadság és a vallási türelem állt.
1734-ben írta honfitársai okulására a Filozófia levelek című művét, melyet Párizsban elégették, s pár éves békés párizsi tartózkodás után újra el kellett hagynia a fővárost.
Kelet-Franciaországban, Cirey-ben, Chatalet márkiné házában talált menedéket, és itt töltött tizenöt évet "az isteni Emilie" mellett. Newton fizikáját tanulmányozta, későbbi történeti munkáihoz gyűjtött anyagot, és nagy vágya volt, hogy megújítsa a francia tragédiát, hiszen élete egyik legnagyobb szenvedélye a színház volt.
Ez idő alatt többször járt Párizsban, ahol már egy volt iskolatársa, d'Argenson gróf volt a miniszter, és a fontenoy-i győzelmet dicsőítő éneke, meg ügyes diplomáciai közvetítései a porosz udvarral megnyitották előtte a rég várt tisztségek útját, 1746-ban a Francia Akadémia tagja lett, a király pedig történészévé és kamarásává nevezte ki.
Voltaire azonban mégsem érezte biztonságban magát, és Emilie halála után elfogadta II. Frigyes porosz király meghívását, akivel már 1736 óta levelezett. 1750-1753 között vendégeskedett a porosz király híres potsdami Sanssouci kastélyában. Miután összekülönbözött II. Frigyessel, nem ment vissza Párizsba, hanem különböző svájci városokban és vidéken élt.
1758-tól Voltaire Ferney-ben, a svájci-francia határon vásárolt birtokot és itt élt, amely a 60-as évektől a felvilágosodás központja, Európa alkotó szellemeinek a zarándokhelye lett. Valóságos udvartartása volt itt, s mint a szellem fejedelme fogadta a hozzá sereglő nagyurak hódolatát. Nemcsak az Enciklopédiát támogatta pénzével, cikkeivel, befolyásával, hanem szinte elárasztotta Európát hosszabb-rövidebb filozófiai írásaival, pamfletjeivel, amelyeket nagyrészt álnéven adott ki. Kis "birodalmában" jó példával járt elöl, könnyített jobbágyai terhein, tanítót fogadott, órásmesterségre taníttatta őket.
1778-ban meghívták Párizsba, Iréne című darabjának egyik előadásán Párizs önfeledten ünnepelte a szerzőt, aki mielőtt elindult volna a fővárosba, így búcsúzott: "Elindulok Párizsba és az örökkévalóságba". Két hónap, múlva 1778. május 30-án hunyt el.
Vallásellenessége miatt Párizs érseke megtagadta az eltemetését, így holttestét egy vidéki apátságban helyezték el.
Csak 1791-ben - a forradalom után - került a párizsi Pantheonba.

 

15.  Értelmezd röviden Voltaire Candide avagy az optimizmus című művét!

 

 Voltaire mindenféle műfajban alkotott: írt eposzokat, klasszicista drámákat, regényeket, tankölteményeket, politikai röpiratokat, filozófiai műveket, történelmi tanulmányokat és sokat levelezett. Nevét mégis inkább cinikus megjegyzései, alkalmi gúnyoros rögtönzései őrizték meg.
 
Egyik legismertebb műve a Candide vagy az optimizmus című tézisregénye. Voltaire ebben a kisregényében Leibnitz német filozófus és matematikus egyik alaptételét – ez a világ minden világok legjobbika – állítja ironikus vizsgálódásának fókuszába. Eszmei mondanivalója: dolgozni kell, nem elmélkedni, mert a munka távol tartja a három nagy bajt: az unalmat, a bűnt és a szükséget.
 
 
 
 

16.  Mutasd be Jean-Jacques Rousseau életét és munkásságát?

 
A francia felvilágosodás másik kiemelkedő alakja, Voltaire nagy ellenfele Genfben született. Apja, a szegény órásmester tanította írni, olvasni. Vésnökinasként dolgozott 16 éves koráig, majd megszökött Genfből, és Warrensné szárnyai alatt élt 1740-ig.
1742-ben Párizsba ment, s barátságot kötött a későbbi enciklopédistákkal. 38 évesen kezdett filozófiával foglalkozni.
 
1750-ben megírta első Értekezését a tudományokról és a művészetekről a dijoni akadémia kérdésére: a tudományok és a művészetek fejlődése javította-e az emberi erkölcsöket? (Tagadó választ ad: > vissza a természetbe!)
 
Második pályázata az Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól (1755). A magántulajdon megjelenése az oka minden önkényuralomnak – vallja.
 
A társadalmi berendezkedéssel, az államhatalom mibenlétével foglalkozik a Társadalmi szerződés (1762) című tanulmánya. Arra a kérdésre keresi a választ, hogyan nyerheti vissza az ember régi szabadságát a fejlett társadalomban. Hirdeti, hogy a társadalmi rend szerződés, megállapodás eredménye, tehát a nép korlátozhatja az uralkodói hatalmat, fel is bonthatja az uralkodóval kötött szerződést, ha azt az nem tartja be.
 
Júlia vagy Új Héloise (1761) című művében egy közismert középkori szerelmi történetet dolgoz fel (Pierre Abelard és Heloise). Rousseau levélformában írt regényében a társadalmi előítéletek és a vagyoni különbségek teszik lehetetlenné a szerelmi boldogság beteljesülését.
 
Pedagógiai „regénye”, az Emil vagy a nevelésről (1762) szorosan kapcsolódik tanulmányaiban leszögezett alapelveihez. Az ember születésénél fogva jó, káros tulajdonságokat, negatív, bűnös vonásokat a megromlott társadalom plántál az emberi lélekbe, ezért a gyermeket távol kell tartani a civilizáció rontó hatásától.
 
Ez utóbbi műve miatt elítélik, ezért előbb Svájcba, majd Angliába menekül, s csak 1770-ben térhetett vissza Párizsba. Egyre magányosabb, és üldözési mániában szenved. Élete utolsó másfél évtizedében önéletrajzi írásain dolgozott. 
 
A Vallomásokat 1765 és 1770 között írta, de csak halála után jelent meg. Ebben a művében arra törekedett, hogy cselekedetei mögött teljes mélységében feltárulkozzon legsajátosabb, legegyénibb énje, gondolatainak, érzelmeinek igazi valósága.
 
1778 májusától Ermenonville-ben, egy régi tisztelője Párizs környéki birtokán élt.
 
Július 2-án halt meg. Hamvait 1794-ben a Pantheonban helyezték Voltaire sírja mellé.

 

17.  Ismertesd Johann Wolfgang Goethe életpályáját!

 
Frankfurt am Mainban született 1749-ben a világirodalom egyik legnagyobb egyénisége, a német klasszika megteremtője. Írt verset, regényt, drámai költeményt. Művei önéletrajzi ihletésűek, munkásságában a költészet és az élet elválaszthatatlan egységbe ötvöződött.

Jómódú polgárcsalád gyermeke volt, a család vagyonát szabó nagyapja szerezte meg, apja szenvedélyének, a műgyűjtésnek élő ember volt. Jogot tanult a lipcsei egyetemen, majd tanulmányait 1770-1771 között Strassbourgban folytatta. Ez döntő fontosságú állomása volt életének, hiszen itt találkozott Herderrel, és itt ismerte meg a Sturm und Drang mozgalmát.
 
[Sturm und Drang (viharos előretörés): a német irodalmi forradalom, mely az ésszerűséggel szemben az ösztönök és a szenvedélyek elsődlegesség hirdette. Eszményképe a szabályokat megvető zseni volt. Vallották, hogy az igazi művészet csak a népművészetből fakadhat.]
 
Itt találkozott először a szerelemmel, a sesenheimi lelkész lányának, Friderike von Brion személyében, de hamarosan rájött, hogy életterét nem szűkítheti le a lányéhoz. Elhagyta, de a fájdalmas szakítás emléke még nagyon sokáig megmaradt benne. Ennek a tartózkodásnak a legfontosabb emléke az 1773-ban készült lovagdrámája, a Götz von Berlichingen, mely óriási hatást tett az irodalomra, egész műfaj és egy egész világhangulat, a lovagromantika őse lett.
   
Miután megszerezte ügyvédi oklevelét, egy kis időre Frankfurtban telepedett le, és néhány hónapot a wetzlari kamarai bíróságon dolgozott, itt élte át a reménytelen szerelem oly sok kínját, amikor szerelmes lett barátja mennyasszonyába, Charlotte Buffba. A következő években Frankfurt, Darmstadt és Wetzlar között hányódott. Charlotte iránt érzett reménytelen szerelem a világhírnevet jelentő művének, Az ifjú Werther szenvedéseinek alapja, amely a szentimentális irodalom egyik legnagyobb remeke. A levélregény kiváló keretet ad a lenyűgöző lélekábrázolásnak, Werther után szinte öngyilkossági hullám söpört végig szerte Európán.
   
1775-ben eljegyezte Lili Schönemannt, egy bankár lányát, de az eljegyzést hamar felbontotta, és Svájcba utazott. Hazatérte után 1776-ban Karl August herceg meghívására a weimari udvarba kerül, majd itt telepedett le, és kis megszakításokkal haláláig itt élt.
   
Különböző hivatalokat és pozíciókat töltött be a kormányban, végül titkos tanácsos és a legfelsőbb pénzügyi hatóság vezetője lett. Mintaállamot szeretett volna a kis hercegségből létrehozni, amely minden polgára jólétét szolgálja, tervét azonban nem sikerült megvalósítania. Nemcsak közéleti dolgai nem sikerültek, de magánélete is válságba került, Charlotte Von Steinhez való viszonya is tisztázást sürgetett, alkotói munkája is válságba került, hiszen túlságosan lefoglalták a közügyek.
 
1786-ig, olaszországi utazásáig nem is nagyon alkotott. Itália kék ege már valóban a sorsdöntő fordulatot jelentette számára. A kétéves itáliai utazásból alkotó erőben megújulva tér vissza. Megtalálta élete társát is Christiana Vulpiusban, egy egyszerű virágkötő lányban, akit 1807-ben feleségül vett. Olaszországban ért meg a klasszikus költő két csodálatos versdrámája, az Iphigénia Taurisban /1787/, és a Torquato Tasso /1790/, mindkét mű a fegyelem és a rend költeménye. Bennük látjuk legvilágosabban a goethei humanitás mibenlétét: az embert a benne levő vadság az agresszív tettek felé hajtja, ettől csak a humánus ember szabadulhat meg, aki legyőzi önmagát.
 
1788-ban találkozott először Schillerrrel, barátságuk és együttműködésük 1794-ben kezdődött. 1791-1817 között a weimari udvari színház igazgatója volt, mindent elért, amit alkotó ember életében elérhetett. Költők, tudósok, uralkodók, hadvezérek keresték fel otthonában, 1808-ban találkozott Napóleonnal, 1812-ben Beethovennel. 1818-tól nyaranként Karlsbadban, majd Marienbadban tartózkodott, itt ismerkedett meg a 19 éves Ulrike von Levetzowval, élete utolsó nagy szerelmével.
 
1823-tól visszavonultan élt Eckermann társaságában, aki feljegyezte a vele folytatott beszélgetéseket, és közben élete fő művén, a Faust II. részén dolgozott.
 
1830-ban kapta August fia halálhírét Rómából, ezt a megrázkódtatást már soha nem heverte ki. Szeptemberben még felkereste azt az ilmenaui vadászkunyhót, melynek falára a Vándor éji dala című versét felvéste.

 

1832-ben, Weimarban érte a halál a művészfejedelmet

 

18.  Melyek Johann Wolfgang Goethe legismertebb művei?

 
Az ifjú Werther szenvedései (levélregény; az ifjú főhős a tevékeny életből kiszakadva szerelmi szenvedélyének foglya lesz, s meghasonlásában csak egyetlen megoldást talál: az öngyilkosságot.)
 
Wilhelm Meister tanulóévei és Wilhelm Meister vándorévei (fejlődésregény; főhőse cselekvő hős, aki keresi élete értelmét; megpróbál kitörni a német valóság által rákényszerített hely-zetből. Orvos lesz, s élete értelmét mások szenvedésének enyhítésében találja meg.)
 
Faust (kétrészes drámai költemény. Főhőse célja - az élet értelmének megtalálása – érdekében szövetséget köt az ördöggel, ám a mű végére a világ titkainak kutatása, az elérhetetlen célok kergetése helyett Faust is a közösségért végzett alkotó munkában találja meg az élet értelmét.)

 

 

19.  Mutasd be Friedrich Schiller életpályáját és munkásságát!

 

Friedrich Schiller 1759-ben született a württembergi hercegség Marbach nevű városában.
Apja felcser, majd katonatiszt volt a württembergi herceg hadseregében, Schiller - kedve ellenére - a herceg parancsára az általa alapított stuttgarti katonai akadémián nevelkedett, a főiskolát nyolc évig nem hagyhatta el. A főiskola színvonalas képzést biztosított a jövendő hivatalnokoknak, katonáknak, de minden a zsarnok és szeszélyes uralkodó parancsára történt benne. Ez a bezártságot és fegyelmet Schiller nagyon nehezen viselte. Először jogot tanult, majd átváltott az orvosi studiumra - miközben szabadidejében filozófiát és történelmet tanult -; 1780. december 15-én mint végzett katonaorvos "kiszabaduhatott" a főiskola bezártságából. Az iskolában megismerhette kora német irodalmát, első verse a Schwabisches Magazinban Az este címmel 1776 őszén meg is jelent.
Első darabját, a Haramiákat a főiskolán írta és már mint ezredorvos 1781 nyarán műve név nélkül meg is jelentette. Az ősbemutató 1782. január 15-én volt Mannheimben, és óriási siker volt, a herceg azonban minden költői tevékenységet megtiltott neki és kaszárnyafogságra ítélte.
    A zsarnokság elöl elszökött Würtembergből, és végül 1782. nov. 30-án Bauerbachban von Wozogen asszony házában talált menedéket. Itt fejezte be Ármány és szerelem című polgári szomorújátékát.

1783-1784 között a mannheimi nemzeti színház szerződtetett drámaírója lett. Miután szerződése lejárt, a soha pénzzel gazdálkodni nem tudó költő igen rossz anyagi helyzetbe került. Különféle próbálkozásai, hogy pénzhez jusson sikertelenek, és a megélhetésért folytatott küzdelemben időről időre egy-egy pártfogója vendégeként pihent meg.
    
1785 szeptemberében Drezdába ment, és itt kötött életre szóló barátságot Cristina Körperrel. Itt született Az örömhöz című verse is, mely a szeretet, a testvériség és a barátság nagyszabású himnusza, melyet Beethoven IX. szinfóniájának 4. tételében dolgozott fel, és amely ma az Európai Unió himnusza.
 
1787 nyarán Weimarba utazott, itt került kapcsolatba az akkori német irodalom vezető egyéniségeivel: Wielanddal, Herderrel. Göethe ekkor Itáliában volt még, vele először 1788. szeptember 7-én találkozott. Itt írja meg a Don Carlost.
   
1789-ben a jénai egyetemre nevezték ki mindenféle járandóság nélkül történelem professzornak. 1787 végén találkozott Rudolfstadtban Charlotte von Legenfelddel, akit 1790-ben feleségül vett. Ebben az időszakban rengeteget dolgozott, hogy családját el tudja tartani. 1791 januárjában tüdőbajt kapott, amely élete végéig sok szenvedést okozott neki, és halálát is ez okozta.
 
1795-ben alapította a Horák című folyóiratot, és munkatársnak megnyerte Goethét is, akivel 1794-től haláláig szorosan együttműködtek. 
 
1799-ben telepedett le Weimarba, ahol közreműködött saját eddigre már klasszikussá vált darabjainak bemutatásában is. (Wallenstein, Stuart Mária, Tell Vilmos)
 
Egyre romló egészségi állapotában sem kímélte magát, szakadatlanul dolgozott, és 1805-ben munka közben halt meg.

 

20.  Mi jellemzi a magyar felvilágosodást?

 

Kelet-Európában – s így nálunk is, Magyarországon – a társadalmi megkésettség s a polgárosodás hiánya miatt az új eszmék csak viszonylag későn, a 18. század harmadik harmadában s bizonyos mértékig átalakulva, új célkitűzéseket teremtve terjedtek el.
 
A felvilágosodás magyar hívei az új gondolatokból leginkább az elmaradottság leküzdését, a kulturális haladás elodázhatatlan igényét vették át, s a magyar nyelv művelésének feladatát sürgették.
 
A felvilágosodás irodalmának első szakaszát 1772-től 1795-ig szokás számítani.
 
Az új eszmék terjedését nagymértékben elősegítette Mária Terézia vidéki magyar nemesifjakból 1760-ban Bécsben felállított testőrsége. A szolgálat ideje alatt az ifjak művelődtek, látókörük kitágult. Céljaik érdekében megszervezték az első magyar írói társaságot; Vezetőjük Bessenyei György lett.
 
II. József, a „kalapos király” reformintézkedései felgyorsították a felvilágosodás eszméinek elterjedését (jobbágyok szabad költözködése, szabad pályaválasztás, türelmi rendelet, minden faluban plébános stb.) A nemesség megadóztatása, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása és a német nyelv kötelező államnyelvvé tételének terve azonban népszerűtlenné tették intézkedéseit, és megosztotta a magyar értelmiséget:
 
- „jozefinisták”: szívvel-lélekkel támogatták az uralkodó felvilágosodott szellemű törekvéseit,
 
- a nemesi ellenállás hívei: harcoltak a németesítő szándék ellen, védelmükbe vették a hagyományokat, divatba hozták a magyaros öltözködést, a magyar ételeket, és síkraszálltak a magyar nyelv ügyéért.
 
A francia forradalom után a 90-es években az értelmiség egy kis része radikalizálódott (Martinovics-féle összeesküvés); 1795-ben kivégezték az szervezőket, sokakat börtönbüntetésre ítéltek.
 
A magyar felvilágosodás második szakasza 1795-től a reformkor megindulásáig, 1825-ig tart a látszólag apolitikus nyelvújítási mozgalom örve alatt. Vezető egyénisége a börtönből 1801 nyarán szabaduló Kazinczy Ferenc.

 

21.   Milyen fontos események jellemzik a felvilágosodás irodalmi életét!

 
A 18. század 70-es, 80-as éveiben eleven, pezsgő irodalmi-szellemi élet bontakozott ki.
1777-ben Nagyszombatról Budára, majd 1784-ben Pestre helyezték a Pázmány Péter által alapított egyetemet.
1790-ben Kelemen László irányításával Budán megalakult az első magyar színjátszó társulat.
1791-ben a pesti egyetemen magyar nyelvi tanszéket állítottak fel, s az ország gimnáziumaiban bevezették a magyar nyelv tanítását.
 
Egyre több író alkotott, írói társaságok alakultak, számtalan folyóiratot alapítottak: Magyar Museum (Kassa), Mindenes Gyűjtemény (Komárom), Orpheus (Kassa), Uránia (Pest).
 
Megjelennek a legjellemzőbb korstílusok (klasszicizmus, szentimentalizmus), regényátdolgozások, regénymagyarítások sora keletkezik, és sokan önálló alkotásokkal jelentkeznek.
Ennek a változatos, pezsgő szellemi életnek a megindítója, első programadója Bessenyei György.

 

22.  Mit tudsz Bessenyi György életéről és munkásságáról?

 

A magyar felvilágosodás és egyben újkori irodalmunk kezdete 1772, Bessenyei György írói fellépésének esztendeje. Ebben az évben jelent meg az Ágis tragédiája című drámai alkotása, mely az első – klasszikus értelemben vett – szabályos magyar dráma. De készen volt ekkor már a Buda tragédiája és Hunyadi című eposza is.
 
Bessenyei György a Szabolcs megyei Bercelen (ma Tiszabercel) született 1746-ban vagy 1747-ben tehetős köznemesi családban. Öt évig a sárospataki református kollégiumban tanult, majd otthon gazdálkodik, mígnem 1765-től Mária Terézia testőre lesz Bécsben. Itt ismerkedik meg a felvilágosodás eszméivel; nyelveket tanul, műveli magát, testőrtársaiból önképzőkört szervez
 
1773-ban egészségi okok miatt kilépett, és a Magyar Ref. Egyház ügyvivője lett az udvarnál. 1779-ben áttért a katolikus hitre, hogy könyvtáros lehessen jelentős jövedelemért, de 1782-ben II. József megvonta évdíját, ezért el kell hagynia Bécset. 1787-től Pusztakovácsiban gazdálkodott („bihari remete”), de nem lett hűtlen az irodalomhoz. Itt írt, kéziratban maradt művei A természet világa című tízezer soros filozófiai költeménye, A bihari remete című értekezése, és az 1804-ben készült Tariménes utazása című öt könyvre osztott államregénye, mely csak 1930-ban látott napvilágot.
 
Kulturális programját röpirataiban fejtette ki. 1778-ban, Bécsben jelent meg a Magyarság című röpirata, 1779-ben a Magyar néző, 1781-ben az Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék, míg 1779-ben A holmi.
 
Röpirataiból bontakozik ki kulturális programja: a távoli és a legfőbb cél a „közboldogság”, ám elérésének legnagyobb akadálya a tudatlanság, a nép műveletlensége, melyet csak úgy lehet felszámolni, ha elterjesztjük a modern tudományokat. Ám ezt a tudományterjesztést csakis egy-egy nép anyanyelvén lehet megoldani, ezért a legsürgősebb feladat a nyelv művelése, tökéletesítése, melynek leghatásosabb eszköze a szépirodalom (még nem egyértelműen eredeti művekre gondolt, hanem műfordításokra is). Bessenyei legfőbb követelése tehát a magyar nyelvűség.
 
A Magyarság című értekezés Bessenyei kulturális terveinek nyelvi vonatkozásait bontja ki szenvedélyesen vitázó hangon (a nyelvújítás gondolata is megjelenik benne), míg a Jámbor Szándékban egy akadémia felállításának fontosságát és működésének szabályait taglalja. A Magyar nézőben az új, világi magyar irodalom megteremtését sürgette.
Visszatérő vonás tanulmányaiban az a követelés, hogy az irodalom hasznos legyen, tanítson, műveltséget terjesszen. A klasszicista követelmények szépirodalmi munkáira is rányomják bélyegüket; tragédiáiban szigorúan betartja a „hármas egység” szabályát (még legremekebb vígjátékában, A filozófusban (1777) is ez uralkodik).
 
1811. február 24-én halt meg Pusztakovácsiban. Egyházi szertartás nélkül temették el kertjében.

 

23.  Mutasd be röviden Batsányi János életpályáját!

 
1763-ban született Tapolcán. Iskoláit Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban és Pesten végezte. Orczy Lőrinc fiának nevelője, majd a kassai kamaránál kap állást, ahol Kazinczyval és Baróti Szabó Dáviddal megalapította Magyar Museumot (1788). A nemesi ellenállás oldalán áll, ezért szembekerül Kazinczyval. 1793-ban forradalmi versei miatt elbocsátották állásából, 1794 szeptemberében Martinovics vallomása nyomán letartóztatták; egyévi várfogságra ítélték (Kufstein). 1796-ban szabadult, Bécsben telepedett le, 1805-ben feleségül vette Baumberg Gabriellát. 1809-ben Napóleon kiáltványát nyelvileg lektorálta, amiért majd 1815-ben Párizsban letartóztatták, és Linzbe száműzték. Itt halt meg 1845. május 12-én. A Magyar Akadémia 1843-ban választotta levelező tagjává.

 

24.  Értelmezd Batsányi János A franciaországi változásokra című versét; térj ki egyéb műveire is!

 

1789-ben a francia forradalom hírére jelent meg a kassai Magyar Museumban A franciaországi változásokra című epigrammája. Az egész epigramma a maga nyolc sorával egyetlen körmondat.
Forradalmi hevületű vers; királyellenesség izzik benne. Két címzettje, megszólítottja van a versnek: az elnyomott nemzetek és országok, és a „felszentelt hóhérok”, azaz a királyok, akik elnyomják a „jobbágyokat” – ebben az értelemben az alattvalókat. A két megszólítás után következik a felszólítás az utolsó két sorban, s ezek közül is a leghatásosabb a csattanó szerepét betöltő záró mondat: „Vigyázó szemetek Párisra vessétek!” A sor sajátos hatását, szállóigévé vált feledhetetlenségét az adja, hogy ugyanaz a mondat egyszerre hordoz egymással ellentétes, egymást kizáró érzelmeket, s ez a kettősség különös vibrálást, feszültséget kelt.
 
Letartóztatása előtt írt utolsó jelentős verse A látó (1791) – A címben szereplő szó „váteszt”, „jövőbe látót”, „prófétát” jelent. Ugyanaz a zsarnokgyűlölet és remény munkál ebben is, mint az előzőben, de bőbeszédűbben, részletezőbben, retorikusabban fejti ki hasonló gondolatait. Újszerű – és egyben meglepő – a közeljövőbe vetett optimizmusa.
 
Kufsteini raboskodása alatt írta a Kufsteini elégiák című művét (Toldy Ferenc adta neki a címet). Költői eszközei, versformái költészetének gazdagodását, átalakulását mutatják, s a szabadság utáni vágyódás egy oldottabb, szentimentális hangot kezd uralkodóvá tenni verseiben. Közülük a legszebbek: Tünődés, A rab és a madár, Gyötrődés.

 

25.  Mutasd be röviden Kazinczy Ferenc életpályáját!

 
Bessenyei korai visszavonulása, s Batsányi idegenbe sodródása után Kazinczy Ferenc lett irodalmi életünk legtekintélyesebb vezéregyénisége. A 19. század első két évtizedében az ő szervező tehetsége nyomán született meg az igazán modern magyar szépirodalom.
1759 októberében született Érsemlyénben kelet-magyarországi református nemesi család gyermekeként. Gyermekéveit hétéves koráig anyai nagyapja házában töltötte Alsóregmecen, ahol latint és németet tanult, majd Sárospatakon tanult. A középiskola elvégzése után filozófiát, jogot és teológiát hallgatott. Kassán, Eperjesen és Pesten végzett joggyakorlatot, majd zempléni, később abaúji aljegyző lett.
Pesti évei idején – 1782-83 - vált „jozefinistává”; 1784-ben szabadkőművessé. 1786-tól 1790-ig Kassán állami iskolák felügyelője. Itt került kapcsolatba Batsányival, és lett a Magyar Museum társszerkesztője, majd Orpheus címmel (ez volt szabadkőműves neve) önálló újságot indít (nyolc számot jelentetett meg).
1791-ben elbocsátották hivatalából; ekkor kezdett el építkezni Bányácskán. 1791-ben csatlakozott a Martinovics-mozgalomhoz, s terjesztette ismetősei között a Reformátorok Titkos Társaságának kátéját. 1794 decemberében letartóztatták, pallos általi halálra ítélték, de királyi kegyelem révén bizonytalan idejű börtönre változtatták (Spielberg, Kufstein, Munkács). Börtönévei alatt állandóan írt – olykor saját vérét használva tintaként.
1801-ben szabadult. Anyagilag tönkrement, családja elidegenedett tőle. 1804-ben – 45 éves korában - feleségül vette Török Sophie-t, a nála 20 évvel fiatalabb szegény grófkisasszonyt; 1806-ban költöztek Bányácskára (Széphalom), ami innentől kezdve a magyar irodalom központja lett (23 kötet levelezés). Dicsért és bírált, meghonosítani igyekezett a „fentebb stílt”, miközben diadalra vitte a nyelvújítást. (Minden jövedelmét az irodalomra fordította, szinte koldussá lett.)
 
Az Akadémia 1830-ban tagjai közé választotta. 1831. augusztus 23-án halt meg kolerában. A háza előtti kertben temették el.

 

26.  Ismertesd Kazinczy Ferenc irodalmi és közéleti tevékenységét!

 

Legfőbb műveinek a fordításokat tartotta; első műfordításai, átdolgozásai még a szentimentalizmus irányába tett lépéseit jelzik. E műveivel az ízlést kívánta csiszolni, a társalgási nyelvet finomítani, választékossá tenni. Később drámákat fordított; lelkesedett a színházért, mert a színjátszásban nemcsak az új eszmék terjesztését, hanem a nyelv- és ízlésművelés szolgálatát is látta.
 
Börtönévei alatt a klasszicizmus felé fordult. A klasszikus minták átültetése, követése azonban megkövetelte a nyelv, a stílus alkalmassá formálását is. Kazinczy tehát szépirodalmi szempontú stílus- és ízlésreformot követelt, s ennek szolgálatába állította a nyelvújítást, a szókincs bővítését – akár új szavak létrehozásával is. Ez a program egyúttal egy fejlettebb, modernebb polgári ízlés meggyökereztetését is célozta.
 
1811-ben robbantotta ki a nyelvújítási harcot; két, hadüzenetnek szánt munkája jelent meg ekkor: a Tövisek és virágok című kis kötet, mely 43 verset tartalmazott s a Poétai episztola Vitkovics Mihály úrhoz. (Az ortológusok azt vallották, hogy a nyelvben a legfőbb törvény a szokás, tehát tilos a nyelvbe, a nyelvfejlődésbe erőszakosan beavatkozni, új szavakat gyártani és meghonosítani;  a neológusok ezzel szemben azt hirdették, hogy éppen a nyelv elmaradottsága, szókészletének szegénysége miatt és esztétikai célok érdekében nemcsak lehet, de szükséges is változtatni a nyelven.)
 
Ellenfelei, az ortológusok Mondolat címmel 1813-ban megjelentettek egy gúnyiratot, melyben a nyelvújítókat – de főként Kazinczyt – gúnyolták ki, mire válaszul Kölcsey Ferenc és Szemere Pál megjelentette a Felelet a Mondolatra című pamfletjüket. A vita olyannyira elmérgesedett, hogy Kazinczy is belátta, hogy jobb a békesség, és lezárta a nyelvújítási harcot azzal, hogy békejobbot nyújtott az ortológusoknak. Az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmányában kiegyenlítődést sürget: „jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával…” A nyelvvel azt lehet tenni, „amit a minden nyelvek ideálja megkíván, a magyar nyelv természete világosan nem tilt, a régi és újabb klasszikusok által nevelt ízlés még javasol is, s a szükség múlhatatlanul parancsol.”
 
A nyelvújító mozgalom kb. 10 000 új szót alkotott. A szókészlet bővítésének sokféle módjával éltek: elavult szavak felújítása (aggastyán, hon, folyam stb.), tájszavak általánosítása (betyár, bitó, bojtár, páholy stb.); idegen szavak lefordítása (előítélet, hangverseny, rokonszenv, pincér stb.); szavak összerántása (cső+orr=csőr, híg+anyag=higany, könnyű+elméjű=könnyelmű, rovátkolt+barom=rovar, levegő+ég=lég, tanítás+árasztó=tanár, csípő+eszköz=csipesz stb.) stb.
 
Kazinczy pályája vége felé eredeti munkákat is írt. Jelentős ezek közül az önéletrajzból emlékirattá és korrajzzá nőtt Pályám emlékezete. Hasonlóan kitűnő alkotás a Fogságom naplója, melyben börtönéveinek élményei elevenednek meg.
Legnagyobb jelentősége azonban abban áll, hogy az új, romantikus írónemzedék tagjai már a megújított magyar nyelven alkothatták meg műveiket.

 

27.  Mutasd be Csokonai Vitéz Mihály életpályáját!

 

Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben született 1773. november 17-én. Apja, Csokonai József - egy református lelkész fia - borbély és sebészorvos volt, de korán meghalt. Az édesanyja kosztos diákok tartásával tudta csak biztosítani megélhetésüket.
 
Csokonait Debrecen nevelte fel, mely akkor az ország legnagyobb magyar városa volt, s a 16. század elején alapított református kollégium (együtt volt itt az elemi iskola, a gimnázium és a főiskola) professzorai és diákjainak jelesebbjei rendszeresen megfordultak Nyugat-Európa művelt országaiban, s így a kollégium és annak hatalmas könyvtára egyben a legmodernebb eszmei áramlatok központjává is lehetett.
 
1780-tól a kollégium tanulója; 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, „önképzőkört” szervezett. Tanárai már-már a jövendő professzort látták benne; 1794-ben a gimnáziumi poétaosztály vezetésével bízták meg. Műveltségéről, olvasottságáról legendák keringtek. 1795-ben derékba tört nagy reményekkel kecsegtető életpályája: kizárták a kollégiumból. Debrecenből Sárospatakra ment jogot tanulni, de 1796-ban abbahagyta tanulmányait, s ezzel lezárult diákélete. Hátat fordítván Sárospataknak, megkezdte négyéves dunántúli „tudós koldulását”. 1796 őszén Pozsonyba ment, egyszemélyes verses hetilapot indított Diétai Magyar Múzsa címmel. Vállalkozása eleve kudarcra volt ítélve, s csak Széchényi Ferenc gróf segítségének köszönhette, hogy megszabadult börtönnel fenyegető kiadójától.
 
1797 tavaszán Komáromba ment a franciák ellen készülő nemesi bandériumok zászlóavató ünnepségére, s itt is verses folyóirat kiadását tervezte Nyájas Múzsa címmel, de ebből nem lett semmi. Igazi mecénásokra itt sem lelt, de itt ismerkedett meg Vajda Juliannával – Lillával -, egy jómódú kereskedő lányával. Csokonai a házasság alapjaként megpróbált biztos polgári állást szerezni; a keszthelyi Georgikonban szeretett volna professzor lenni, s az új csurgói gimnáziumba is pályázott tanárnak. Egyik terve sem sikerült, s Lillát szülei 1798 márciusában férjhez adták egy gazdag dunaalmási kereskedőhöz.
 
Komárom után néhány évig a Dunántúlon bolyongott; barátoknál, ismerősöknél vendégeskedett. 1799 májusától 1800 februárjáig helyettes tanár a csurgói gimnáziumban. Lelkesen vágott bele a pedagógiai munkába, jegyzeteket készített tanítványai számára, színdarabjait (Cultura; Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak) iskolai előadás formájában előadták diákjai, s Csurgón született legkitűnőbb epikai alkotása, a Dorottya. Mikor helyettesítési ideje lejárt gyalog nekivágott, hogy hazatérjen Debrecenbe. Nagy tervei voltak, de semmi sem sikerült neki. A debreceni tűzvész idején házuk nagy része leégett, tüdőbaja is egyre súlyosbodott, így nem csoda, hogy kedélyállapota végleg elkomorult, s korábbi rousseauizmusa emberkerüléssé fokozódott. 1804. április 15-én, Nagyváradon Rhédey Lajos gróf feleségének templomi temetésén felolvasta nagy filozófiai költeményét, a Halotti verseket. A hűvös időben megfázott, tüdőgyulladást kapott, és 1805. január 28-án Debrecenben harminckét éves korában befejezte fiatal életét.

 

28.  Miben áll Csokonai költészetének sokszínűsége!

 
Költészete, poétai ízlése rendkívül széles skálán mozog: verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti törekvése. A különböző stílusirányok nem egységbe forrasztva, hanem egymás mellett és után élnek nála, s ez teszi költészetét oly kedvesen bájossá, zseniálisan sokszínűvé. Barokkos hagyományból indult el, magába szívta a klasszicizmus iskolás változatát, felhasználta költészetében a manierizmus bizonyos elemeit is. De ott él költészetében az olasz irodalomból ellesett rokokó a maga kellemvilágával, kecses, miniatűr formáival és sajátos örömkultuszával. Élete vége felé hangot kap költészetében a rousseau-i szentimentalizmus.
„Versificátorrá” az iskola tette, ahol a poétaosztályokban meg lehetett és meg kellett tanulni a verscsinálás mesterségét. Az iskolai „dolgozatoknak” két fő típusuk volt: a sentencia (szentencia): az antik költők bölcs mondásainak, tanításainak részletező kifejtése, s a pictura (piktúra): természet, tájak, évszakok, emberek leírása.

 

29.  Értelmezd röviden Csokonai Az estve című versét!

 
Kiemelkedő alkotásai e témakörben a Konstancinápoly és Az estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli. A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, Az estve pedig Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet, a természetes állapot idilli harmóniáját hirdeti.
Az estve vonzó természetleírás és keserű társadalombírálat: Rousseau nyomán a természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom romlottságával. A nappali világosság és az éjszakai sötétség közti napszak, az alkony, az „estve” tündérien szép leírásával indul a költemény. Romlatlan, idilli harmónia uralkodik a természetben, az alkonyi erdőben. Ide ebbe az ideálvilágba menekül a költő, a sebzett ember-vigasztalásért, lelki enyhülésért. A „setét éj” a megromlott, az értelem nélküli társadalom, az elviselhetetlen emberi világ ijesztő képévé is tágul. A szépséget elpusztította a durvaság, a közönségesség, az erkölcsi-társadalmi rút, a harmóniából diszharmónia lett. Ezért az állapotért a „bódult emberi nem” a felelős. A további eszmefuttatásban a közismert rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A befejezés tulajdonképpen keserű, rezignált sóhaj. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.

 

30.  Hogyan jelenik meg a rokokó Csokonai költészetében?

 

A rokokó, a barokknak ez a kései, monumentalitását elvesztő változata. Csokonai számára a szépség s a boldogság világát jelentette, felülemelkedést a köznapi élet szféráján. Legfőbb tárgyköre az epekedő, enyelgő, boldog szerelem, olykor a finom erotika. Nem eszméket hirdetnek ezek a versikék: csupán játékos, fortélyos ötletek. Nem tudjuk pontosan, kikhez írhatta korai szerelmes verseit. Később besorolta a Lilla címen halála előtt kötetbe gyűjtött „érzékeny dalok” közé. Ilyen Lillára átköltött dal a Tartózkodó kérelem. Miniatűr remekmű. A vers alapja egy metafora: "a szerelem tűz". A költő játékosan kibontja és továbbfejleszti ezt. Ha a szerelem tűz, akkor égő sebet ejt, melyre gyógyír csak a szeretett leány lehet.
 
Kettős hangszerelésű a ritmikája: sorait egyszerre lehet ütemhangsúlyosan és időmértékesen is lehet skandálni (szimultán verselés). Kétütemű nyolcasok (4/4) és hetesek (4/3) váltakozásából épül fel egy-egy versszak keresztrímekkel összefűzve. Az uralkodó versláb az ionicus a minore: u u - - , ezt a lábat Csokonai honosította meg a magyar költészetben. A kétféle ritmuselv egymásra játszása gazdagítja a verses szöveg zeneiségét, és létrehoz egyfajta sajátos belső feszültséget is.

 

31.  Hogyan jelenik meg a szentimentalizmus Csokonai költészetében?

 
Lilla szerelme – néhány hónapra – boldogságba ringatta Csokonait, elfeledtette vele csalódottságát. Ám elvesztése szétzúzta a víg poéta ábrándjait, visszavetette a komor életbe. Kevesebb verset írt, de ezek az alkotásai a legnagyobbak: a poétai játék helyébe a mélyen átérzett, megszenvedett, sablontalan eredetiségű költemények lépnek.
 
Különös hatású verse A Reményhez. A teljes lemondást, a reménytelenséget és halálvágyat csengő-bongó, a rokokó könnyedségét megőrző forma fejezi ki, s így az érzelmi-gondolati tartalom – látszatra – ellentétbe kerül a külső formával. Tudatosan átgondolt, szinte kiszámítottan logikus a vers szerkezete is. A költő egy elvont fogalomhoz fordul, a megszemélyesített Reményt szólítja meg. Párbeszéd nem alakulhat ki, így a költemény fájdalmas monológ. A vers megejtő szépsége, csilingelő verszenéje, formájának a grammatikai mondanivalóval szembeforduló önálló élete arról vall, hogy a remekmű megszületése közben oldódott is a fájdalom, a „rettenet” művészetté formálása fölébe kerekedett a gyászos tartalomnak.
 
A tihanyi Ekhóhoz című vers is egy korábbinak az átdolgozása: csak később került a Lilla-dalok közé. (Eredeti címe: A füredi parton) Az elégia megszólítottja a visszhang, az Ekhó. Az 1-2. versszakban a költő (a versben beszélő) saját élethelyzetét mutatja be: a füredi parton, kirekesztve az emberi közösségből, a sorsüldözött, hányatott sorsú ember segítségül hívja az Ekhót.
 
A második szerkezeti egység a 3-6. versszakokat foglalja magába; ebben a költő a Nimfa lakhelyét szólítja meg. A „szegény boldogtalan” a maga jajait csak a természetre bízhatja, tőle várhat együttérző rokonszenvet. (Az öreg Rousseau keserű gondolatait visszhangozzák ezek a strófák.) A 7-10. strófák új emberi tartalmakat tárnak fel: az őt bántó világon való felülemelkedés önérzetével vonja le végső következtetéseit. A magányba kíván menekülni, erémi (remete) szállást keres, barlangot. Csokonai költői s emberi méltóságának öntudata jelentkezik abban, hogy magát Rousseau mellé emeli.
 
A Magánossághoz című elégiko-ódáját 1798-ban írta Kisasszondon. Ihletforrásai között szerepet játszott a Sárközy István kúriáját körülölelő őspark vonzó szépsége, lelki fájdalmakat zsongító magánya. A vers legelső és legutolsó sora szó szerint megegyezik ugyan – „Áldott Magánosság, jövel!” -, tartalmi-érzelmi jelentésük más. A tíz versszak tartalmazza a jelentésváltozásig vezető eszmélkedés-elmélkedés ellentéteken átívelő folyamatát. A megszemélyesített magány itt „kedves Istenasszony.” A költemény első versszakában megszólítja és hívja a Magánosságot. Kéri, ne hagyja el, hiszen végre reá talált. Két szakaszon keresztül (2-3.) varázslatos tájfestésével ejt rabul, de nem pusztán leírásról van itt sem szó: a kép mély filozófiai mondanivalóval is megtelik; a kultúra, a művészetek – köztük az irodalom – nagy ajándékáról van itt szó. A 4-5. szakaszok azt a világot ábrázolják, mely az előző részben bemutatottnak mindenestül az ellentéte. A 6-7. versszakban újra szemléletváltás következik, most a magány áldásait, jótéteményeit emeli ki a vers. A magány itt a „virtus” (erény) szülője, a bölcsesség forrása, a művész, a poéta számára az alkotó, teremtő ihlet lehetősége. A 10-11. versszakokban még egyszer felsír a költeményben a társadalmi megbántottság panasza: a létezés utáni végetlen álomban el lehet felejteni a világi szenvedéseket. Az utolsó versszakban háromszor hangzik el újra az „áldott Magánosság” megszólítása, hívása, de ez a vers végén már nem a természet idilljének vágyott vigaszát jelenti, hanem a végső magánosságot, az elmúlás óhajtását és siettetését.

 

32.  Hogyan jelenik meg a népiesség Csokonai költészetében?

 
1799-ben, somogyi tartózkodása idején írta meg Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon című komikus eposzát. A mű cselekményének időtartama 24 óra; színhelye Esterházy herceg kaposvári kastélya. Csokonai egy kisszerű és nevetséges történetet ad elő – a vígeposzok hagyományait követve – a hősköltemények modorában, az antik eposzok kellékeit is felvonultatva. Egy farsangi bál a mese kerete. Az 1799-i „kurta farsang” miatt sok ifjú és idősebb leány maradt pártában, s ezért harcot indítanak a házasságra nem hajlandó férfiak ellen. A komikum áthatja a műnek minden részletét.
 
 1799-ben írta Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című versét. A népi vonás a tehetséges parasztgyerekek elkallódása miatt érzett aggodalomban és keserűségben jelentkezik. A népdalokat is gyűjtő Csokonai írt olyan költeményeket is, amelyekben már a magyar parasztdalok nyelve, ízlése is jelen van. Népies helyzetdalaiban, életképeiben (Parasztdal, Szegény Zsuzsi a táborozáskor; Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz) már Petőfi elé készíti az utat.

 

33.  Mutasd be Berzsenyi Dániel életpályáját!

 

Berzsenyi Dániel 1776. május 7-én született a dunántúli Kemenesalja egyik falucskájában, a Vas megyei Hetyén (ma: Egyházashetye) régi középbirtokos nemesi család egyetlen gyermekeként. Édesapja jogvégzett ember volt, de leginkább csak gazdálkodott. A gyermek Berzsenyi – apja nevelési elvei nyomán – 1788 őszén 13. életévében került a soproni evangélikus líceum előkészítő osztályába, s kisebb megszakításokkal közel hét esztendőt töltött ott. Túlkorosként nehezen alkalmazkodott az iskolai fegyelemhez, igyekezett függetleníteni magát a líceumi rendtől; 1793-ban meg is szökött Sopronból, beállt katonának, de hamarosan a katonaságtól is elmenekült. Középiskolai tanulmányait nem fejezte be, de a soproni évek mégis mély nyomot hagytak benne: sokat olvasott, kitűnően elsajátította a latin nyelvet, s nagyon jól megtanult németül. Megismerte az antik görög-római mitológiát, költő mintaképe a klasszikusok között Horatius volt.
 
Miután apja elítélte tanulmányai abbahagyását, nem tért haza Hetyére, hanem nagybátyjánál, Niklán húzta meg magát. Később néhány évre visszatért Hetyére, de viszonya apjával anyja halála után különösen megromlott. Négy évig bírta, aztán a házasságba menekült az apai szigor elől. 1799 májusában feleségül vette a vagyonos és nagyon fiatal rokonlányt Dukai Takács Zsuzsannát, és Sömjénben telepedett le. 1804-ben a somogyi Niklára költöztek, s az ekkor még csak titokban írogató költő gazdag nagybirtokosként élte a falun megrekedt földesurak szokványos életét.
 
1803-ban Kis János evangélikus lelkész, a kor egyik jeles költője felfedezte benne a költőt, és három költeményét elküldte Kazinczynak, aki biztatta az ifjú költőt. 1808-ban már egy teljes kötettel jelentkezik Kazinczynál, aki újra támogatja – most már személyes levélben -, de a kötet csak 1913-ban jelenhetett meg gyűjtésből szerzett pénzen.
 
Nem volt termékeny költő: élete végéig összesen 137 verset írt. Második kötete 1816 júliusában látott napvilágot: tartalma az elsőhöz képest 10 új verssel gyarapodott.
 
Niklát, száműzetése helyét csak ritkán hagyta el, nem szívesen mozdult ki otthonról. Pesten – az első időkben – csak két ízben járt: 1810 márciusában és 1813 májusának végén. Első útja alkalmával találkozott Kazinczy pesti író barátaival – Szemere Pállal, Kölcsey Ferenccel, Vitkovics Mihállyal és Horvát Istvánnal – kölcsönös idegenkedést ébresztve magukban egymás iránt.
 
A gazdálkodó élet sok gondja-baja, családi nehézségek, rokoni perpatvarok és más megpróbáltatások is okai lehetnek viszonylagos költői terméketlenségének. Vidéki földesúri életformája és nagyra törő költői becsvágya tragikus ellentmondásba került egymással. Mindehhez hozzájárult elszigetelt magánya, búskomorságra hajló kedélye, ingatag egészségi állapota. Ebben a testi-lelki állapotban érte Kölcsey kemény, olykor igaztalan recenziója (bírálata), mely a Tudományos Gyűjtemény 1817. júliusi számában jelent meg. A kritikát megalázónak, meg nem érdemeltnek érezte, személyes támadásnak fogta fel, s Kazinczyt gyanította mögötte, így kapcsolatuk elhidegült.
 
Berzsenyiben ezután elhallgatott a költő, s a következő években a tudományos munkálkodás, az esztétikai-irodalmi tanulmányokban való elmerülés foglalta el, lázas sietséggel igyekezett pótolni műveltségbeli hiányait. A „méltó” válasz Észrevételek Kölcsey recensiójára címmel 1825-ben jelent meg a Tudományos Gyűjtemény szeptemberi számában. Ebben Kölcseynek a klasszicista esztétika alapelveire épített legfőbb kifogásait már a romantika nevében utasította vissza.
 
Életét most már főként a tudományoknak szentelte, s ezt jelzik egymás után elkészült tanulmányai. A versformákról címűt a Tudományos Gyűjtemény publikálta 1826-ban. 1829 és 1834 között Kritikai leveleket írt. 1830-ban az Akadémia filozófiai osztályán első vidéki rendes taggá választották Akadémiai székfoglalója Poetai Harmonistica (harmonisztika) címen jelent meg 1833-ban, Ebben a tanulmányában a romantikával szemben a klasszicizmus esztétikájának tételeit hirdette: a világ legfőbb törvényszerűsége a harmónia. Ugyancsak 1833-ban írta A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul című értekezését.
 
Utolsó éveiben sokat betegeskedett. Mint akadémikus többször részt vett a Tudós Társaság ülésein, sőt azt is tervezte, hogy a fővárosba költözik; ebből azonban semmi sem lett. 1836. február 24-én halt meg Niklán. Kölcsey híres engesztelő emlékbeszédét Helmeczy Mihály olvasta fel az Akadémián.

 

34.  Értelmezd Berzsenyi Dániel ódaköltészetét!

 
A nemzeti eszmélkedés, a függetlenségi gondolat Közép- és Kelet-Európában az egyes (idegen uralom alatt élő) népek romantikus irodalmának központi magvává, éltetőjévé lett, s ez bizonyos oktató, erkölcsnemesítő társadalmi szerepet rótt a költőkre, írókra. Berzsenyi is – Horatius útmutatását elfogadva, a klasszicizmus parancsát is követve – vállalta ezt a küldetést: a nemzet megmentésére mozgósított, a lelkeket kívánta művelni, nemzetének akart szolgálni költészetével, elsősorban hazafias ódáival.
Ezek közül a legnevezetesebb, a legtöbbször idézett A magyarokhoz (I.) című verse. Valószínűleg ez egyik legkorábbi, de mindenképpen leghosszabb ideig csiszolgatott költeménye: 1796 körül keletkezhetett, de a végleges szöveg csak 1810-ben látott napvilágot.
 
A magyarokhoz (I.) izgatott, zaklatott menetű, nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. A romlott jelen és a hajdani erő, az egykori feddhetetlenség kiáltó kontrasztjának képei töltik ki a 14 szakaszos vers 12 strófáját, s az egészet áthatja a nemzet jövőjéért érzett önostorozó aggodalom, a szorongó fájdalom. A költemény pátoszát a reménytelenség hevíti, mely nemigen lát semmi reményt a romlás folyamatának megállítására. Az óda kulcsszava az erkölcs: ama régi, múltbeli „tiszta” és vele szemben a „mostani veszni tért” erkölcs. Ez az oka a nemzet hanyatlásának, sőt menthetetlen pusztulásának.
A költemény sodró lendülete váltakozva és egyre táguló méretekben villantja össze a kétféle időt; a múltat és a jelent: a múlt dicső nagyságát, erejét s a jelen romlását, erkölcsi züllöttségét. Az 1. strófa megszólításában (1. sor) már megjelenik a vers szerkesztő elvét alkotó éles szembeállítás, mely egyúttal erkölcsi ítélet is („romlásnak indult hajdan erős magyar”). Az indítás számonkérő, indulatos kérdései a felháborodó megdöbbenés hangján ostorozzák a jelen elfajulását. A 2. versszak a múlt kemény helytállását idézi. Ez a múlt nem idilli aranykor volt: „vérzivatarok” és testvérviszályok dúlták az országot. Buda vára a nemzeti lét, a függetlenség jelképekként szerepel. Ezt a várat „szórja” most el, rombolja le a veszni tért erkölcs s az „undok vipera-fajzatok”(3. vsz.). Ezt követően három szakaszon át (4-6. vsz.) ismét a múlt bizonyító tényei sorakoznak, majd a 7-10. versszakban tovább tágul a fájdalmas önostorozás. A jelen bűneinek itt olvashatjuk a legbővebb felsorolását: a „lassú halál” okozója a belső szétzüllés, „a tiszta erkölcs” eltűnése, mely úgy pusztította el valaha Rómát, mint ahogy a benne termő férgek őrlik meg az „északi szélvészt” kiálló „kevély tölgy” gyökereit. Ebben a rendkívüli sodrású költeményben ez az egyetlen részletesen kibontott hasonlat: a lassú halált, az észrevétlen pusztulást kívánja érzékeltetni. A romlásba döntő vétkek: a gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás. A 11-12. versszakok felkiáltó mondataiban újra a dicső múlt nagysága zeng. Az utolsó két strófában (13-14. vsz.) hangváltás következik: a múlt nagy példáinak patetikus felsorolását és a bűnöket szenvedélyesen ostorozó keménységet, az ódai hangot az elégikus váltja fel. A költő lemondó sóhajjal összegzi fájdalmas tapasztalatait: játékszerek vagyunk csupán az örökké változó sors, a „tündér szerencse” kezében; a hajdani nagy és erős birodalmak példája pedig történelmi szükségszerűséggé emeli a pusztulást. A vers összhatását tovább erősíti a költő dübörgő nyelvének romantikája, zengő akusztikája.
 
A magyarokhoz (II.) című ódájában a kezdeti riadalom a jövőbe vetett szilárd, optimista hitbe vált át. 1807-ben keletkezett a vers; történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása, de az alkalmi események, ihletforrások fölé nőve minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. Szerkezete kiegyensúlyozott, harmonikus: hat versszak, mely világosan két 3-3 szakaszra tagolódik. Az első egység (1-3. strófa) uralkodó érzelme a rémület, a megdöbbenés, a riadalom. Az első strófában felidézett háborús rémület a következő kettőben az egész világot felfordulással fenyegető véres zűrzavar látomásába csap át. A sorokat megterhelő – a mai olvasó számára már nehezen azonosítható – földrajzi tulajdonnevek észak és dél, kelet és nyugat szélső pontjait jelölve az egész földkerekség képzetét keltik. A legdöntőbb élmény az, hogy az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott: államhatárok, törvények, erkölcsök változnak meg napról-napja. Ám ebből a megrendítő élményből nem kétségbeesés és reményvesztettség, hanem ábránd és merész hit sugárzik: nemzetünk, hazánk nem fog elpusztulni, mert a „lélek és szabad nép” erkölcsi-fizikai fölénye „csuda dolgokra” is képes. Ez a költemény is világtörténelmi példákkal zárul, de az egész vers felfelé ívelő menetét követően optimista tanulsággal: az ősi, tiszta erkölcsök tették naggyá Rómát, Marathónt és Buda várát. Mindezek a példák a hősi lélek magasabbrendűségét hirdetik a nyers erővel s tömeggel szemben. A versforma itt is alkaioszi strófaszerkezet. (Reményt, bíztatást, a lelkek ébresztését jelentette ez a költemény nemcsak a maga korában, de a későbbi évtizedekben is. Kodály Zoltán 1936-ban ezért is készített belőle hatásos kórusművet.)

 

35.  Hogyan jelentkezik a horatiusi életszemlélet Berzsenyi Dániel költészetében?

 
A falusi földesúri életforma és teremtett költői ideálvilágának kiáltó ellentéte nemcsak verseinek volt egyik ihlető forrása, hanem egész életének legsúlyosabb, feloldhatatlan problémája is lett. Horatius költészete s az ún. horatiusi életfilozófia: a végletes érzelmektől való óvakodás, az „arany középszer” életelvvé emelése, a sztoikusan bölcs megelégedés, belenyugvás a neki rendelt sorsba látszólag meghatározta életét és költészetét, de az ókori poéta világszemléletének magára erőltetése nem sikerülhetett. Az antik versmértékek és formák mögött éppen nem a klasszikus egyensúly, az áhított harmónia fedezhető fel, hanem az utánuk való eredménytelen sóvárgás, rezignált melankólia s örökös nyugtalanság.Berzsenyi nemcsak azért kapta a „magyar Horatius” nevet, mert témában, versformában sok ösztönzést kapott és vett át az antik mintaképtől, hanem azért is, mert megpróbálta magáévá tenni, mintegy magára erőszakolni annak sajátos, kétezer évvel korábbi életfilozófiáját is. Ebből az életbölcsességből mindenekelőtt a megelégedésre, a megelégedettség illúziójára volt legnagyobb szüksége. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség tragikus érzését szerette volna kárpótolni a „megelégedettséggel”: elfogadni az elfogadhatatlant, belenyugodni a neki rendelt sorsba, „osztályrészébe”.
 
Osztályrészem (1799) című elégikus ódájában a „megelégedéssel” viaskodik: az antik költő filozófiájával próbál fölébe emelkedni kisszerű életformájából fakadó tragikus életérzésének. Versformája, a szapphói strófaszerkezet azonos a mintaként szeme előtt lebegő horatiusi ódáéval. Témája a megérkezés, a partra szállás a békés kikötőben. Az élet viharain szerencsésen túljutott „heves ifjú” élete fordulópontjához érkezett: felnőtté vált, a maga ura lett, lezárult egy szakasz életében. Az „elzárt hely” ugyan védettséget jelent, de a biztonság jóleső érzése mögött ott rejlik az ifjúságtól való búcsú rezignált fájdalma, a ráeszmélés az idő visszafordíthatatlanságára. A költőnek nagyon is szüksége van az önvigasztalásra, s a „boldog megelégedés” illúziójába ringatja magát. A vers horatiusi lezárása meghatott emelkedettséggel, őszinte rajongással zengi a költészetnek a legválságosabb helyzetekben is minden bajtól mentesítő csodáját: ha minden érték kihull is az emberi életből, ha „vadon tájékra” sodor is a sors, a művészet még mindig tartalmasabbá teheti a létet – erről is szól a költemény.

 

36.  Mutasd be Berzsenyi Dániel elégiaköltészetét!

 
Elégiáit 1804 után írta; kb. 8-10 verset sorolhatunk ehhez a műfajhoz, s valamennyinek alaptémája a mulandóság, az idő gyors múlása, minden élő elkerülhetetlen végzete.
 
Az utókor és a rostáló idő az egyik legsikerültebbnek A közelítő tél című versét ítélte (1804-1808 között). Eredeti címét, Az őszt Kazinczy változtatta meg: ezzel a statikus állókép helyére a lopva közeledő fenyegetés mozgalmassága került, s így maga a cím is riadalmat sugall.
 
Az első három strófában tagadásra fordított idill jelenik meg; a költői negatív festés (hat tagadószó, ill. tagadó ige fordul elő) kettős hatást ér el: nemcsak a jelen sivárságára döbbent rá, hanem nagy erővel tudatosítja a múlt értékeinek tragikus, visszahozhatatlan elvesztését is. Az első három szakaszban a természet festésével érzékelteti az idő kérlelhetetlen múlását.
 
A negyedik strófában a látványból filozófiai általánosítást von le: az idő észrevétlenül tovasiklik, minden az ég alatt csak „jelenés”, pillanatig tartó tünemény.
 
Az 5-6. versszakokban a költő saját életére vonatkoztatja az előbbi tételt. Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy észrevétlenül, kihasználatlanul örökre elmúlt ifjúsága. A lélek kiégettsége, halála miatti panasz sír az elégia lezárásában. Az egyetemes mulandóság megrendültsége, az emberi sors tragikumának fájdalma a vers dallamában, ritmikájában is jól észrevehető (formája az ún. aszklepiádészi versszak, mely három kis aszklepiádészi és egy glükoni sorból áll).
 
A közelítő tél párja a Levéltöredék barátnémhoz (1804-1808 között) című vers, mely episztolaként indul, de hamarosan elejti a levél címzettjét, s a költő figyelme önmagára irányul. A költő falusi elvonultságát, lelki társtalanságát, egész életének szomorúságát festi le, ezért létösszegző versnek is szokás nevezni.

 

37.  Mutasd be Berzsenyi Dániel episztola- és epigrammaköltészetét!

 
Berzsenyi költészetének 1808-tól egyre gyakrabban lesz témája a filozófiai töprengés, a halál utáni lét vagy nemlét kérdése (Életfilozófia, A temető stb.), s új bölcselkedő hajlamának s filozófiai fejtegetéseinek leginkább két klasszikus műfaj felel meg: az episztola (költői levél) és az epigramma.
 
Dukai Takács Judithoz küldött levele kései cáfolata a korábbi, a nők együgyűségéről vallott nézeteinek.
 
A Vitkovics Mihályhoz írt költői levelének eszmefuttatásai újra felvetik életének nagy dilemmáját, a felvilágosodott költőhöz méltatlan magányos földesúri lét kötöttségét, a szellemtársak hiányát és a városi életforma utáni vágyat.
 
Az 1813-as kötetének kiadását anyagilag is támogató pesti kispapok önképző köréhez, A Pesti Magyar Társasághoz címzett episztolája a felvilágosodás eszmerendszerének magasztalása; az ész isteni mindenhatóságáról himnikus hangon szóló vallomás.
 
A felvilágosodott, széles látókörű költő az emberiség nevében hirdet világtörténelmi ítéletet Napóleonhoz (1814) című ódai emelkedettségű epigrammájában a császár bukásakor. Napóleonra hárítja a felelőséget, amiért visszaélt a kor lelkével, a szabadsággal, s az egész emberiség ügyének elárulásával vádolja.
 
Berzsenyi utolsónak tartott, rendkívül tömör, elég nehezen érthető versének, A poézis hajdan és most címűnek sokszor idézett „két varázsos hangulatú sora” a végleges lemondást, költészetének végét jelzi: „A szent poézis néma hattyú, / S hallgat örökre hideg vizekben.”

 

38.  Mutasd be az európai romantika jellemző sajátosságait!

 

A romantika a klasszicizmust felváltó stílusirányzat. Kezdeti szakaszában együtt fejlődött a realizmussal. Közvetlen elődje a Sturm und Drang és a szentimentalizmus. A klasszicizmus ellenében jött létre. Neve a „regény” jelentésű román szóból ered. (A középkorban így hívták a latin nyelvű irodalommal szemben az anyanyelven írt elbeszélő műveket.)
 
A romantika az irodalomból fejlődött ki, s innen terjedt át más művészeti ágakra. Forrása az a társadalmi méretekben kibontakozó illúzióvesztés és kiábrándulás volt, mely a francia forradalom után fogta el Nyugat-Európa népeit. Az emberek csalódtak a felvilágosodásban, mivel megingatta a korábbi értékekbe vetett hitet, de nem adott helyébe semmit.
 
A romantika első hullámai Angliából és Németországból indultak ki, a francia forradalom ugyanis a legnagyobb kiábrándulást ezekben az országokban okozta. Ezekben az országokban nem igazán gyökerezett meg a klasszicizmus sem. A klasszicizmus dogmákká merevült szabályai s az antik minták szigorú követése ellen lázadt végül is a romantika – meghirdetve a művész teljes szabadságát, az egyéniség kultuszát.
 
A korlátlan művészi szabadság értelmében az alkotói munka legfőbb ihletforrása a képzelőerő és a szárnyaló fantázia lett. A romantika tűzte ki első ízben követelményül az eredetiséget, s a jelennel szemben sokkal értékesebbnek tartotta a régit, a múltat. A romantikusok felfedezték saját nemzeti múltjukat; lelkesedtek a középkorért, a lovagvilágért. Fölfedezték a népi kultúrát, a népi művészetet is (Herder!). A saját kortól való lázongó menekülés egy sajátos útja volt az orientalizmus vagy egzotizmus.
 
A romantika meghirdette a művészetek egységét, s ennek jegyében igyekezett elmosni a hagyományos műnemek és műfajok határait; keverék műfajokat hozott létre (verses regény, ballada, drámai költemény, stb.), és az összes műfajt lirizálta. Előszeretettel ábrázoltak szélsőséges jellemeket, s általában a felfokozott pátosz, az ünnepélyesség, a költői ékesszólás, a zeneiség és a festőiség jellemzi a romantikus műalkotásokat.

 

39.  Hogyan jelenik meg a romantika más művészeti ágakban?

 

Építészet: az antik formák helyett inkább a középkori stílusirányok a kedveltek  > neo-stílusok (neoromán, neogót, neoreneszánsz). E motívumok mellett gyakran felhasználták a bizánci és a mór építészet formáit is.
 
Szobrászat: a szobrok az élet közvetlenségét árasztják; érzelmeket, indulatokat fejeznek ki. Megjelenik a historizmus; a történelmi témák kedvelése a tárgyválasztásban (költők, tudósok, államférfiak szobrai készülnek sorra). Szobrok készülnek a népiesség jegyében is (Izsó Miklós: Búsuló juhász).
 
Festészet: erőteljes fény-árnyék hatás, élénk színek, szenvedélyek, felfokozott érzelmek, indulatok ábrázolása a jellemző. A magyar romantikus festészetre a historizmus nyomta rá bélyegét: a festők többsége a nemzeti múlt dicsőségét, ill. történelmünk tragikus eseményeit igyekezett felmutatni képein (Madarász Viktor: Hunyadi László a ravatalon; Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja; Gyárfás Jenő: Tetemrehívás; id. Markó Károly: Magyar alföldi táj gémeskúttal). Jelentős festők még: Székely Bertalan, Than Mór, Lotz Károly, Barabás Miklós.
 
Zeneművészet: gazdag fantázia, erős érzelemvilág és az én belső világának kivetítése jellemzi. Témáit sokszor a múltból meríti. Jelentős romantikus zeneszerzők: Carl Maria von Weber, Gioacchino Rossini, Franz Schubert, Gaetano Donizetti, Hector Berlioz (Rákóczi induló!), Frederic Chopin, Robert Schumann, Felix Mendelssohn, Richard Wagner, Giuseppe Verdi.
A magyar zene legnagyobb romantikus mestere Erkel Ferenc (Himnusz, Hunyadi László, Bánk bán) és Liszt Ferenc.

 

40.  Mutasd be Robert Burns életét és költészetét!

 
A skótok Robbie Burns-e 1759. január 25-én született Ayr városában egy igen szegény kertész legidősebb fiaként. (Ez a nap azóta is a skótok egyik nemzeti ünnepe.) Apja, William Burnes, vagy Burness. Annak ellenére, hogy Burns-ék különösen szegények voltak, Robbie-nak igyekeztek minden lehetőséget megadni arra, hogy tanulhasson és kiemelkedhessen saját helyzetéből. A kis kunyhó is hűen tükrözi, milyen körülmények között élt a család. Egy fedél alatt laktak az állatokkal, az egyik lakószoba közvetlen szomszédságában egy tehén és néhány szárnyas húzta meg magát.
 
A költő igyekezett tisztességesen kihasználni az apja nyújtotta szerény lehetőségeket, előbb három évig egy szomszédos faluban tanult, majd később hosszabb-rövidebb ideig három másik környékbeli intézményben nevelkedett. Egészen kiválóra fejlesztette angol nyelvtudását, de megismerkedett a francia nyelv szépségeivel is, olvasni állítólag ezen a nyelven is szinte folyékonyan tudott. Már ekkor megmutatkozott irodalmi vénája, folyamatosan a könyveket bújta, az akkori angol irodalom kis szakértője és rajongója lett.
 
Robert apja 1784-ben meghal, a fiúk egyedül maradnak. Robbie és Gilbert nevű fivére gazdálkodásba fognak. De ahogyan eddig is minden, amibe Burns-ék belekezdtek, a farmergazdálkodás is kudarcot vallott.
 
Üzleti kudarcai miatt Robert úgy döntött, hogy elhagyja az országot. Egy ilyen utazáshoz azonban nem kevés pénz kell, Burns-nek pedig nem volt egy vasa sem. Hogy valami pénzhez jusson, 1786-ban, Kilmarnockban kiadja addig elkészült verseit. A kötet nem várt sikert aratott, és Robert az év irodalmi híressége lett Skóciában, így ahelyett, hogy emigrált volna, felköltözött Edinburgh-ba, a kultúra egyik fellegvárába.
 
Egy évvel később bővített kiadást jelentet meg, amely szintén nagy sikert arat. Sikerét pénzre váltva anyagilag is támogatni tudta Mossgiel-ben rekedt bátyját és saját magának is vett egy farmot.
 
1791-ben egészsége megromlott és a kedvét is elvesztette. Végérvényesen belátta, hogy a vidéki élet, a gazdálkodás nem neki való. Elköltözött Dumfries-be, ahol el tudott helyezkedni a kincstárban, de munkáját elkedvetlenítőnek, monotonnak és lehangolónak vélte. Egészsége is folyamatosan romlott, harmincnyolc éves korában örökre feladta a küzdelmet.
 
Burns költészetét a skót költészet évszázados hagyományaiból merítette. Énekeit ismert skót költemények dallamára szerezte. Mintegy összefoglalta mindazt, ami a skót hagyományban szép és költői volt. Egyszerűségük varázsához hozzájárult a nyelv is; Burns jó verseit nem az angol irodalmi nyelven írta, hanem skót nyelvjárásban, ez a nagy balladák nyelve. És még egy titka van Burns varázsának, a személyes hang. Az első költő, akinek költészete tiszta élmény-líra. Verseiben nem tagadja meg az északi, kissé nyers és kétségbeesett, sör- és pálinkaszagú önmagát. Folyton szerelmes; az olvasó elveszti fejét a versekben szereplő rengeteg női név között.
 
Humora semmivel sem kisebb, mint érzelmi kifejezőképessége. Megénekli a falusi udvarlást, kihallgatja két kutya, egy gazdag meg egy szegény beszélgetését, elmulat a túlságosan jó embereken.  Tapasztalatból ismerte osztályának nyomorát és szenvedését a sivár, rosszul termő skót talajon, hideg telek és még hidegebb nagybirtokok súlya alatt, nem voltak misztikus vigasztalásai, nagyon is tudta, mit akar. Nekünk talán azért oly otthonos költészete, mert annyira hasonlít minden tekintetben Petőfire.
 
Legismertebb versei: John Anderson, szívem, John; Korai még a konty nekem, Falusi randevú

 

41.  Mutasd be Victor Hugo életét és munkásságát!!

 
Victor-Marie Hugo Besançonban született 1802. február 26-án. Francia költő, regény- és drámaíró volt.
 
Édesapja, Joseph Leopold Sigisburg Hugo (1773 – 1828) Napóleon seregében szolgált, a tábornoki rangot szerezte meg. Ősei földművesek és iparosok voltak. Édesanyja, Sophie Trébuchet (1772 – 1821) korán árvaságra jutott, felmenői közt tengerészek és ügyvédek szerepeltek. A katonatiszt apát sűrűn helyezték át egyik városból a másikba, így a gyermek Hugónak ifjúkora szüntelen vándorlással telt Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban, végül visszatértek Párizsba. 1814-ben szülei elváltak, két bátyjával – Joseph Abellel (1798 – 1855) és Eugène-nel (1800 – 1837) – anyjával maradt.
1822-ben feleségül vette Adéle Foucher-t, négy gyermeke született. 1833-ban megismerte életre szóló szerelmét: Juliette Drouet-t.
1848-ban a Köztársaság szószólója volt, Bonaparte államcsínye után emigrált (Brüsszel, Guernsey sziget). Csak 1870-ben tért haza, a republikanizmus híve volt, a szabadság és levert forradalmak jelképévé vált, hozzá zarándokoltak a haladás hívei.
Barátja volt Honoré de Balzacnak, akit rendkívül nagyra becsült és a temetésén is beszédet mondott.
1885. május 22-én halt meg Párizsban.
 
Victor Hugo regényeiben foglalta össze leglényegesebb mondanivalóit, és ha úgy esik, hogy semmi mást nem ír, csak A párizsi Notre-Dame-ot, a Nyomorultakat, A tenger munkásait, a Nevető embert és élete alkonyán az 1793-at, akkor mindössze azt kellene mondanunk róla, hogy ő volt a világhatású francia romantika legnagyobb regényírója.
Már ifjan a romantikusok vezére volt. Romantikusnak lenni Franciaországban az 1820-as években nemcsak egy stílusirány hívét jelentette, hanem egyben liberalizmust, királyellenességet, a forradalom hagyományának hordozóját. A romantikus szertelenségek az irodalomban egyben politikai tüntetést hordoztak magukban. Ezért kellett olyan véres botránynak kitörnie az Hernani bemutatóján, hiszen még az újfajta verselés is politikai tüntetést jelentett.
Hugo nagy költő is volt, és zengő költői nyelven, színes látomásként idézte fel a középkori Párizst.
A párizsi Notre-Dame a legromantikusabb regénye ma is él, ma is borzongatva hat, és mindenkinek feledhetetlen ismerőse marad Quasimodo, a púpos, sánta, süket harangozó, akiben sajátosan egyesül minden testi csúnyaság és minden lelki szépség.
A regény azonnal világsiker lett, és utána szerzője sokáig nem írt regényt. Nem ért rá. Költőnek kellett lennie, drámákat várt tőle a színházi világ. Csak száműzetésének közel két évtizedében tért vissza a prózai nagyepikához.
 
Egy angol szigeten írta meg a Nyomorultakat, a világirodalom mindmáig egyik legtöbbet olvasott regényét. Most már nem a múltat idézi - ez a francia polgár világa, és a polgári világon belül a méltatlanul megalázottaké: a nyomorultaké.
Eszmei mondanivalója szerint vádirat a nyomor, az igazságtalanság, a méltatlan kijátszottság ellen: a francia közviszonyok megbélyegzése. Témája szerint sokszálú, mozgalmas, fordulatos eseményáradat, amelynek hőseit soha többé el nem felejti az olvasó. Az emberi lélek legtisztább eszményei ütköznek össze alantas indulatokkal. Angyalok és ördögök harca, mint általában a legjobb romantikában, ahol a nagyon szemléletesen ábrázolt alakok az erények és bűnök jelképeivé válnak. De nemcsak jelképekké, hanem példaképekké is. Tisztább lelkű szerelmesek, tisztább lelkű forradalmárok, tisztább lelkű kisemberek sem az életben, sem az irodalomban el nem képzelhetők, mint akik személyes ismerőseinkké válnak itt. De sötétebb gonosztevőket, sötétebb számítókat, sötétebb üldözőket sem találhatunk sem az életben, sem az irodalomban. A nagy pártosság ott rejlik, hogy a megalázott mindig tiszta lelkű, akkor is, ha volt gályarab, akkor is, ha az utcasarokra kényszerítette az éhség és az anyai szeretet éhező kislánya iránt. És van ebben a regényben egy kíméletlen rendőr, aki egyszer csak felismeri, hogy gonosz államapparátust szolgált oly híven, derék üldözöttek ellen. S nem talál más utat, mint az öngyilkosságot.
 
A tenger munkásai a nehéz munkát végző emberek dicsőítése. A Nevető ember megint múltban játszódó regény: egy eltorzított testű ember társadalmon kívüliségének tragédiája. Mindkettőben jellegzetes romantikus szélsőségek vegyülnek a valóság szemléletes képeivel. Végső regénye - az 1793 - pedig a francia forradalom rémületes esztendejét, a guillotine korszakát idézi, amikor jövő és múlt kíméletlenül vívja egymás ellen életharcát, úgy is mondhatnók, hogy példázat a forradalmi erkölcsről.

 

42.  Mutasd be Alekszandr Szergejevics Puskin életét és költészetét!

 
Az orosz irodalom első világirodalmi rangú nagy írója Alekszandr Szergejevics Puskin Moszkvában született 1799. május 26-án régi orosz főnemesi család gyermekeként (abesszin származás). Neveltetésével nem sokat törődtek, ezért nem is igazán ragaszkodott szüleihez. 1811-től a carszkoje szelói líceum tanulója. A kolostori fegyelmű intézet nevelte költővé. 1817-ben –tanulmányai befejezése után – Péterváron állami szolgálatba lépett: a Külügyi Kollégiumba lett titkár. Felszabadult, bohém életet élt, tagja lett a Zöld lámpa elnevezésű irodalmi társaságnak; politikai hangadó lett, ami felkeltette a politikai rendőrség figyelmét is.  Pétervári korszakának legfőbb műve a Ruszlán és Ludmilla.
Lázító versei miatt Dél-Oroszországba száműzik. Nehezen jut el  Kisinyovba, ahol a Közjó Szövetség tagja lesz. Kaukázusi és fekete-tengeri, krími élményei ihlették A kaukázusi fogoly (1821), A bahcsiszeráji szökőkút (1823) , A cigányok című alkotásait, és itt kezdte el írni a Jevgenyij Anyegint is. Itt vált igazán ismertté.
A család közbenjárására 1824-ben visszahelyezik északra; kényszerlakhelyének Mihajlovszkét, anyja birtokát jelölik ki. Itt a népélet, a népművészet bűvkörében élt. Magányában befejezte A cigányokat, és megírta a Borisz Godunov című színművét, elkészült az Anyegin néhány fejezete, és több tucat lírai költemény került ki a tolla alól.
1825-ben meghalt Sándor cár; és I. Miklós már igyekezett megnyerni az ismert költőt magának, így megszüntette száműzetését és Pétervárra vitette.
1831-ben megházasodott és Péterváron telepedett le. A költekező (13 évvel fiatalabb) feleség miatt kénytelen elfogadni a „cár apródja” címet (35 évesen!).
Utolsó éveiben megfáradva a legaktívabb a költészete. Ekkor születtek legjelentősebb lírai költeményei és olyan kiemelkedő alkotásai, mint a Dubrovszkij (1833), A pikk dáma (1833), az Egyiptomi éjszakák (1835) és A kapitány lánya (1836) című történelmi regénye.
A felesége miatti kényszerpárbaj során halálos lövést kap, és 1837. január 29-én meghal.

 

43.  Értelmezd Puskin Jevgenyíj Anyegin című művét!

 

A Jevgenyij Anyegin Puskin fő műve; hét éven át írta (1823-ban kezdte Kisinyovban, és 1823-ban fejezte be Bolgyinóban).
25 énekre tervezte, később már csak 12 énekről beszél, ami előbb kilencre zsugorodik, majd – miután elveti az Anyegin utazásáról szóló fejezetet – végül nyolc fejezet lesz. Részletekben adta ki: 1825-ben külön kis kötetben az első részt, 1828-ban az első hat éneket, majd a teljes művet 1833-ban.
 
Műfaja: verses regény (az összetevő két műnembeli jelleg, a lírai és az epikai egyenrangú és elválaszthatatlan; egymást fokozó kölcsönhatásuk nélkülözhetetlen; lényeges jellemző, hogy az író személyes érzelmei és reflexiói közvetlenül is megjelennek a műben).
 
Két főhőse van: az egyik maga az elbeszélő, a másik pedig a címadó szereplő. Az író rendre újra meg újra elejti az epikus meseszövést, és önmaga lép előtérbe, és olykor lírai vallomásokat, máskor tudós kommentárokat fűz a történethez. Hőseiben bőven vannak romantikus vonások, de már a realizmus hősei is ők; alapvetően szomorú sorsú, szánalomra méltó emberek, akik nem oda érkeznek meg, ahová elindultak, sorsuk boldogtalanságba, meghasonlottságba torkollik. Puskin a regény végén elbúcsúzik kész munkájától, olvasóitól. Fajdalmas-elégikus hangulatú a mű befejezése, mint ahogy fájdalmasan zárul a főhősök életsorsa is.
Anyegin az orosz irodalomban a „felesleges embernek” az első jelentkezése.
A regény 14 soros strófákból áll. Az ún. Anyegin-versszak 9 és 8 szótagú jambikus lejtésű sorokból épül fel. Rímelhelyezésében keresztrím, páros rím, ölelkező rím és ismét páros rím követi egymást. Rímképlete: abab ccdd effe gg.

 

44.  Mi jellemzi a közép- és kelet-európai romantikát?

 

A lényeges művészi jegyek egyezése ellenére a romantika koronként, nemzetenként, sőt nagyobb földrajzi egységenként is más és más.
 
Közép- és Kelet-Európában a nemzeti együvé tartozás egyetlen ismérve a közös, beszélt nyelv. Ezért a kor legjellemzőbb mozgalma a nyelvújítás, az irodalmi nyelv kidolgozása volt. Ez egyben a nemzeti eszmélkedést, a nemzeti öntudatra ébredést is jelentette. Európának ezen a részén – az orosz irodalmat kivéve – a nemzeti függetlenség volt a legfőbb kérdés, s az egyes nemzetek romantikus irodalmát a nemzeti eszme éltette leginkább.
 
Az idegen elnyomás ellen s a nemzeti nyelvért vívott harc a romantika korában az írókra egy bizonyos társadalmi szerepet erőszakolt rá: a közvélemény megkövetelte tőlük, hogy kizárólag magas erkölcsi törekvésű műveket alkossanak. A költő a társadalmi-politikai fellendülések idején a szabadságküzdelmeket irányító népvezér, apostol, lángoszlop volt, vagy vállalta a nép, a haza pusztulását elsirató Osszián szerepét. Egybefonódtak a politika és a művészet célkitűzései.
 
A népet vezérlő lángoszlop szerepével is összefügg a népiesség új történelmi értelmezése. Amellett, hogy fölfedezték és nagyra értékelték a népművészet alkotásait, a „népi hős” a nemzeti szellem letéteményese lett, a nemzeti géniusz megtestesítője, múltbeli értékek őrzője és birtokosa, s a nép akarata Isten akaratává nemesült (lengyel messianizmus, orosz szlavofilizmus).

 

45.  Mik jellemezték a magyar reformkor irodalmi életét?

 

Reformkor: 1825 (az első reformkori országgyűlés) – 1848/49 (forradalom és szabadságharc)
 
1819 májusában a Pesten szereplő székesfehérvári színészek bemutatták Kisfaludy Károlynak még 1809-ben elkészült darabját, A tatárok Magyarországon címűt. A mű – bár alapvetően igen gyengécske volt - hatalmas sikert aratott, mert erősítette az ébredező nemzeti önérzetet, idézte az ősi dicsőséget. A nagy színpadi sikerek Pestet és Kisfaludyt helyezték az irodalmi élet középpontjába.
Kisfaludy – már mint irodalmi vezér – 1821-ben Aurora címmel évenként megjelenő zsebkönyvet indított (ellenzsebköny a Bécsben megjelenő, Igaz Sámuel által szerkesztett Hébe)
 
A kor progresszív célkitűzéseinek vezető ereje a művelt, nemzeti-liberális köznemesség. Jellegzetes képviselője Széchenyi István (Akadémia, Lánchíd, dunai gőzhajózás, Duna-szabályozás, lótenyésztés; Hitel, Világ, Stádium, A Kelet Népe)
 
Meghatározó az írók jelenléte a közéletben. Kisfaludy után az ún. romantikus triász (Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc) kezébe kerül minden hatalom az irodalmi életben.
 
1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia.
 
1837-ben nyitotta meg kapuit a Pesti Magyar Színház; első igazgatója Bajza József volt. Az Auróra-kör tagjai alapították meg mesterük emlékérre a Kisfaludy Társaságot. Vörösmarty asztaltársaságából alakult meg a Nemzeti Kör (1846-tól Ellenzéki Kör).
 
A kor jelentős folyóiratai: Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi melléklete, a Koszorú; Kritikai Lapok, Athenaeum, Figyelmező, Országgyűlési Tudósítások (Kossuth kéziratos újságja), Pesti Hírlap (1841-től Kossuth lapja).
 
Ezen időszak jellegzetes politikai nézetvitája a Kossuth-Széchenyi vita (előbb szabadok legyünk-e vagy gazdagok). E vitában közbülső szerepet foglaltak el a centralisták (erős központi hatalmat akartak): Eötvös József, Szalay László, Trefort Ágoston és Csengery Antal.
 
A 40-es évek közepére a reformpolitika kezd kifulladni; a forradalmi megoldás kerül mindinkább előtérbe (pl. Vörösmarty helyett már Petőfi a népszerűbb). Az irodalmi életben is új folyóirattípus lett kedveltté, az ún. divatlap.
 
Az 1848. március 15-i pesti forradalom hírére és hatására iktatta törvénybe az utolsó rendi országgyűlés a jobbágyfelszabadítást, a sajtószabadságot, a közteherviselést, a népképviseletet és a törvény előtti egyenlőséget. Ezzel ért véget a reformkor.

 

46.  Mi jellemzi a magyar színjátszás kezdeteit?

 

Már a középkorban léteztek ún. liturgikus drámák és játékok, amelyeket vallási ünnepek alkalmával adtak elő. Legkorábbi „drámai” emlékeink a 16. századból való hitvitázó drámák, de ebből a korból való Bornemisza Péter Szophoklész-fordítása, az első ismert magyar tragédia: Tragédia magyar nyelven az Szophoklész Elektrájából (1558) és Balassi Bálint Szép magyar komédia című pásztorjátéka (1558 vagy 59).
A 17. és 18. századból már tömegével maradtak fenn ún. iskoladrámák latin és magyar nyelven. Ezeket katolikus szerzetes tanárok és református iskolamesterek írták diákjaik számára.
 
A színjátszás és a drámairodalom fellendítésére irányuló tudatos szándék először Bessenyei György programjában fogalmazódott meg, de Csokonai is alkotott színműveket. A ma már kevésbé ismert, de saját korukban jelentős írók – Dugonics András, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc – is kísérletet tettek drámaírásra.
 
Magyarországon rendszeresek voltak a német nyelvű eladások, de az első magyar színtársulat csak 1790-ben alakult meg Budán Kelemen László igazgató vezetésével, majd az ún. második (pesti) magyar színésztársaság 1807 májusától 1815 júliusáig játszott a fővárosban (ezek a színészek a kolozsvári társulat tagjai voltak, és vendégjátékra jöttek át Pestre). A Rondellában játszottak. Legtöbbször maguk a színészek fordították (magyarították) a műveket a pesti egyetemi ifjúság segítségével. 1815 után a magyar színészetnek vidéki városok adtak otthont (Kassa, Miskolc, Kolozsvár, Székesfehérvár). A magyar színészet a fővárosban csak akkor talált végleges otthonra, mikor 1837-ben megnyílt - előbb Pesti Magyar Színház néven – a Nemzeti Színház.

 

47.   Mutasd be nemzeti drámánk megteremtőjét, Katona Józsefet!

 
1791. november 11-én született Kecskeméten, apja elszegényedő takácsmester. A kecskeméti katolikus elemi iskola befejezése után középiskolai tanulmányait a nagy hírű pesti piarista gimnáziumban kezdte, de végül szülővárosában fejezte be. 1810 és 13 között jogot tanul Pesten, de a színház sokkal jobban érdekli. Színész és műfordító. Titokban beleszeret Dérynébe. A zárkózott fiatalember nem találja a helyét a színházvilágban, szerelmét is csak levélben tudatja, neve kezdőbetűivel aláírva.
 
1814-ben az Erdélyi Múzeum pályázatára írja meg a Bánk bánt, mely történelmi dráma a Kolozsvárott megnyíló magyar nyelvű színház számára. Választ nem kap.
 
Katona 1815 decemberében ügyvédi vizsgát tesz és 1820-ig ügyvédként működött Pesten.
1820-ban visszamegy Kecskemétre. Ügyész lesz. Irodalommal nem foglalkozik. Drámaírói pályájának keserű tanulságait egy tanulmányban foglalta össze ezzel a hosszadalmasnak tűnő címmel: Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?
 
Tíz évet élt még Kecskeméten; szerette volna még a város történetét megírni, de csak részletek készültek el belőle.
1830-ban hirtelen meghal.

 

48.  Mutasd be Katona József Bánk bán című drámáját!

 

A Bánk bánt 1815-ben írta meg az Erdélyi Múzeum drámapályázatára, de választ sem kapott rá. Ezután átdolgozta, és mivel előadását a cenzúra nem engedélyezte, 1820-ban 1821-es évszámmal könyvben megjelentette.
Színházi bemutatóját nem érhette meg. 1833-ban Kassán mutatták be Udvarhelyi Miklós jutalomjátékaként, majd 1834-ben bemutatták Kolozsvárott, 1835-ben Budán és 1836-ban Debrecenben is. 1848. március 15-én a Nemzeti Színházban díszelőadásával ünnepelnek. Ez az első cenzúrázatlan előadás. 1861-ben Erkel Ferenc megzenésítésében Egressy Béni szövegével mutatják be operaváltozatát.
 
A Bánk bán témája az 1213-as nemesi összeesküvés. Mondanivalója: a nemzeti függetlenséget csak összefogással, érdekegyesítéssel lehet kivívni. Az egyéni tett bukásra van ítélve. Érződik a Shakespeare és a divatos német drámák hatása. A dráma két alapvető rétege a magánéletből és a közéletből bontakozik ki. Bánk egyszerre akar hű maradni királyához, és bosszút állni a királynén. A drámai középpont Bánk és Gertrudis kettős alakja.
 
Tudjuk, hogy Katona ismerte Schiller és Shakespeare műveit, s ezeknek a hatása érződik is a Bánk bánon. Nemzeti drámánk témájául, a magyar történelem egy XIII. századi eseményét, II. Endre király feleségének meggyilkolását választja témául. Számára a múlt olyan forrás, amelyből merítve saját kora problémáira keresheti a választ, ezért művészi igazság kedvéért túllép a történelmi igazságon.
A Bánk bán hagyományos szerkezetű tragédia, elemeit viszont többféleképpen lehet kezelni, s Katona művészi erejét bizonyítja, hogy egyéni módon építi fel ezekből művét.
 
Az expozíció hosszabb, mint ahogy az más drámákban megfigyelhető: magában foglalja az egész első felvonást. A műre az jellemző, hogy fokozatosan adja az információkat, ezért a darab kezdetén az olvasó-néző nehezen érti az eseményeket, de aztán egyre inkább magával ragadja a cselekmény lendülete.
Az országjáró körútjáról titokban visszaérkező főhős megdöbbenve értesül a békétlen főurak panaszairól, s tanúja lesz annak, hogy feleségét Ottó, a királyné öccse megkörnyékezi. Eleve felzaklatott lélekkel érkezik haza, hiszen az országban jajt s bánatot talált. Nem akar elhamarkodottan cselekedni, először meg akarja ismerni a körülményeket. Nem sejtheti, hogy késlekedése hozzájárul személyes tragédiájához.
 
A bonyodalom néha egyetlen esemény, néha azonban – mint a Bánk bánban is – egy folyamat eredménye. Katona drámájában kettős bonyodalom jön létre, mely próbára teszi az olvasó-néző figyelmét. Bánknak politikusként fel kell vennie a harcot – az ország érdekében – Gertrudisszal, s magánemberként – családi élete tisztaságának védelmében – Ottó herceggel.
 
A cselekmény kibontakozása mindig a legterjedelmesebb. Vannak a feszültséget növelő és vannak késleltető mozzanatok, de végül is az események egyre közelebb visznek a végső összecsapáshoz. Bánknak a békétlenek gyűlésén sorolja el Petúr a nemesség sérelmeit, a megaláztatásokért, s Tiborc panaszából döbben rá a jobbágyok mérhetetlen nyomorára. Tragédiáját sietteti, hogy Melinda elcsábításának körülményeit nem ismeri, és indulataitól vezérelve igazságtalanul dönt felesége sorsáról.
 
A tetőpont-ban a szembenálló erők eljutnak a végső összecsapás pillanatáig. Bánkban egyre inkább tudatosul Gertrudisz bűnössége, s mikor a negyedik felvonás végén szembefordulnak egymással, összecsapásuk elkerülhetetlen. Katona mesterien építi fel ezt a jelenetet, élve a fokozás eszközeivel. A királyné kezdetben dölyfösen válaszol Bánk szavaira, majd dühödten hazugnak nevezi őt. Mikor a férfi női hiúságában sérti, átkozódásba fordulnak szavai. Az asszony akkor ragad tőrt, amikor Bánk ezt kiáltja Ottónak: „örökre átkozott légy, átkozott, és átkozott a hely, melyben megszülettél!”. A hazafias érzéseiben is megbántott királyné megölné a nagyurat, de az kicsavarja kezéből a tőrt és végez vele.
A végkifejlet a cselekményt lezáró esemény, amelyben rohamosan csökken a tetőpontig ívelő feszültség, s csökkennek az indulatok. Ez általában rövid terjedelmű, Katonánál viszont egy egész felvonásnyi. De nemcsak terjedelme miatt szokatlan ez a rész, hanem azért is, mert a klasszikus drámákkal ellentétben, itt a főhős életben marad. A tragédia azonban így is kiteljesedik, mer hiába szolgáltat igazságot II. Endre király, a szeretet láncait nem sikerül elszakítania. Bánk csupán lelkileg halott, erkölcsileg nem bukott el.
A Bánk bán tragikumának értelme: magányos harc a világ gonoszsága ellen.

 

49.  Jellemezd röviden a Bánk bán szereplőit!

 
Bánk bán az ország nádora, a király után az első. A királyhoz hű, becsületes. Leszereli a békétleneket. Tiborc panasza és Melinda elcsábítása érleli meg benne a gondolatot, hogy Gertrudistól számon kérje tetteit. Nem gyilkos szándékkal lép be. Hazáját és becsületét félti.
 
Petur bán és társainak hiúságukat sérti, hogy II.Endre felesége udvarából kiszorultak, ezért szerveznek összeesküvést. Számukra a magyarság problémája másodlagos kérdés.
 
Katona eszményített hőse a jó király, akit a műben II. Endre testesít meg, aki a magyarság érdekeit mindennél fontosabbnak tartja. Bizonyítja ezt kegyelme és utolsó mondatai.
 
Gertrudis felemás viselkedése zsarnoki jellemet takar. Férfiasan kemény, de laza erkölcsű, hatalomra éhes asszony. Ottóval szembeni engedékenysége sodorja bajba. Ottó gyámoltalansága és aljassága okozza halálát. Ezért mondja rá Gertrudis, hogy „gyilkosom”.
Ottó és Biberach a gonoszság oldalán állnak, régi bűn köti össze, s társadalmi különbség választja el őket.
 
Petur bán a békétlenek vezére, indulatosságában hasonlít Bánkra, de sokkal szűkebb látókörű. A nemesi hazafiasság jellemző rá. A dráma eseményeinek egyik kezdeményezője és áldozata.
 
Melinda Bánknál jóval fiatalabb, házasságkötésükben a hála is szerepet játszott. Hűsége szilárd. Az őrületből a halál váltja meg. Testvérei, Mikhál és Simon csak szemlélői az eseményeknek.
 
Tiborc felszabadult jobbágy, régi kapcsolat fűzi Bánkhoz. Személyében az elnyomottak osztálya jelenik meg. Nemcsak az idegen elnyomást panaszolja, hanem a fennálló rendszert is. Támadja a feudalizmus alapjait, az egyházat, a kiváltságot, az egyenlőtlenséget. Bánk hű szolgája. Viszonyuk családias. Panasza Bánk révén szerepet kap az urak között.

 

50.  Ismertesd Kölcsey Ferenc életpályáját!

  

Kölcsey Ferenc a reformkorban kialakult, önösségtől mentes emberideál és tiszta, eszményi hazafiság legtökéletesebb megvalósítója 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren. Édesapja, Kölcsey Péter a Bihar megyei Álmosd községben gazdálkodó, nemesi származású földesúr volt. A költő gyönge testalkatú s visszahúzódó, zárkózott termé­zetű gyermek volt. Ennek egyik oka lehetett testi fogyatkozása is: kiskorában himlő követ­keztében elvesztette bal szemét. Hatéves, mikor édesapját elveszítette, tizenkettő, mikor édesanyja meghalt. Ez a magány állandósult egész életében.
1796-tól a debreceni kollégiumban tanult 1809-ig. A magányos, emberkerülő, társai között igen nehezen oldódó gyermek a könyvek világába menekült. Megtanult görögül és franciául; németül azonban csak jóval később. A korabeli magyar írók közül nagyra becsülte Csokonait, és érdeklődéssel forgatta Kisfaludy Sándort. Kazinczyt – aki szívébe zárta, bátorította őt - Csokonai temetésén látta először.
Legelső költeményét tizenhárom éves korában írta; 1805 és 1807 között „sok verset firkált”, Kazinczy hatására ezeket később mind megsemmisítette.
Miután 1809 őszén befejezte jogi tanulmányait Debrecenben, 1810 januárjának végén Pestre utazott joggyakorlatra. Ügyvédi vizsgát ugyan nem tett, de ez alatt a bő fél év alatt bekapcsolódott a Pesten szerveződő irodalmi életbe. Megismerkedett Kazinczy „triászával” (Horvát István, Szemere Pál, Vitkovics Mihály), találkozott Virág Benedekkel, Kis Jánossal, Berzsenyivel. Egy életre szóló barátságot kötött Szemere Pállal, akinél Pécelen az elkövetkező években gyakran – hosszabb időn át is – vendégeskedett.
1810 augusztusának végén betegen hagyta el Pestet, s hol Sződemeteren, hol Debrecenben tartózkodott. 1812 tavaszán költözött Álmosdra, s 1814 májusáig maradt itt öccse (Sámuel) házasságáig. 1815-ben másik öccsével, Ádámmal együtt Csekén telepedett le. A városi élet vonzotta, művelt emberek közé vágyódott, ámde birtokainak csekély jövedelme ezt nem tette lehetővé. Emiatt súlyos lelki válságba zuhant. Ezzel a sötét hangulattal is összefüggésbe hozható Kazinczytól való elfordulása, levelezésük megszakadása. Öccse, Ádám 1823-ban megházasodott, s Kölcsey most azt tervezte, hogy a birtokot Ádámra hagyja, ő pedig ennek fejében majd a fővárosban egyedül az irodalomnak, a tudománynak fogja szentelni életét. Annál is inkább szerette volna ezt, mert 1826-tól Szemerével együtt szerkesztette az első magyar esztétikai folyóiratot, az Élet és Literaturát. Itt közölte tudós tanulmányait, pl. a híres Nemzeti hagyományokat és az Iliász-pörrel kapcsolatos írásokat. 1827-ben azonban Ádám meghalt, s ez a Pestre költözés tervét végképp megsemmisítette: Kölcsey tudta, hogy öccse özvegyét és unokaöccsét nem hagyhatja támasz nélkül.
Az 1825 óta felpezsdült politikai közélet őt is magával ragadta. 1829 júliusában Szatmár megye adminisztrátora aljegyzővé nevezte ki, 1832-ben pedig főjegyzővé választották. A megyei közgyűlésen Nagykárolyban kitűnt fontos beszédeivel (pl. A szatmári adózó nép állapotáról; A sorsvonás tárgyában). Széchenyi István Hitel című műve rendkívüli hatással volt rá: még inkább megerősítette azt a szándékát, hogy politikai tettekkel is segítse a reformok ügyét. Ezért is fogadta el az országgyűlési követté választását 1832 novemberében. 1832. december 11-én érkezett meg szekéren Pozsonyba, s még aznap elkezdte írni műfaji szempontból is egyedülálló remekművét, az Országgyűlési naplót. Pozsonyban is folytatódott Kölcsey Nagykárolyban megkezdett kiemelkedő szónoki pályafutása. Terjedelemben egyik leghosszabb s kitűnően felépített szónoklata Az örökös megváltás ügyében, melyben a jobbágyfelszabadítás sürgeti. 1834 novemberében a Szatmár megyei közgyűlés olyan új utasításokat adott követeinek, hogy tagadják meg eddig követett elveiket, s forduljanak szembe a jobbágyfelszabadítással. Ekkor Kölcsey - és követtársa Eötvös Mihály - lemondott képviselői megbízatásáról. 1835. február 9-én mondta el a Búcsú az Országos Rendektől című nagyhatású beszédét, s ebben hangzott el a már szinte szállóigévé vált kifejezés: „Jelszavaink valának: haza és haladás.” (Pozsonyból való távozásakor az országgyűlés felfüggesztette tanácskozását, Kossuth az Országgyűlési Tudósításokat gyászkeretben jelentette meg, a búcsúbanketten Széchenyi is köszöntötte Kölcseyt, az ifjúság pedig bérkocsikon kísérte a vá­rosból kivezető úton) Kölcseyt lesújtotta a politikai fordulat. Megtartotta szatmári főjegyzőségét, és az országgyűlést követő politikai perekben vállalt ügyvédi szerepet. Élete utolsó hónapjaiban a perbe fogott Wesselényi Miklós védelmén dolgozott. Csekén a gazdálkodás mellett nagy gondot fordított unokaöccse, Kölcsey Kálmán nevelésére
Halála hirtelen és váratlanul következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt, s egyheti betegeskedés után, 1838. augusztus 24-én meg­halt. Halálhírére Wesselényi így sóhajtott fel: „Nem közülünk való volt.” Az Akadémián Eötvös József tartott felette gyászbeszédet.

 

51.  Milyen volt Kölcsey Ferenc korai költészetének hangulatvilága?

 

Kölcsey – a szó mindennapi értelmét tekintve – sohasem volt „boldog” ember: szenvedésre volt teremtve. Korai verseinek hangja panaszos, érzelmes volt. Lírai költészetét – különösen fiatalabb éveiben – egyrészt a megfoghatatlan, elvont ideálokért való rajongó sóvárgás, másrészt ennek következményeképpen az elégedetlenség, a belső meghasonlás, a céljainak elérhetetlenségéből fakadó fásult közöny jellemzi.
A vágy és a valóság, az ideál és a realitás ellentmondásai között vergődő lélek az önmagát sebző pátoszig emelkedik egyik korai versében, az Elfojtódásban (1814). A vágyott állapotnak, a boldogságnak a megsejtése és ennek rögtöni s végleges elenyészése érzetében szakad fel benne a kiáltás. De megszólal a kínzó fájdalom oldódását jelentő sírás lehetetlenségének a felismerése is, s ez csak elmélyíti a kétségbeesés lélekállapotának gyötrelmét.
Ilyen hangulat szülötte a Vanitatum vanitas (1823). A vers latin címének jelentése: „hiúságok hiúsága”, „hiábavalóságok hiábavalósága”. Az „írás”, melyet forgatni kell, a Szentírás, azon belül a Prédikátor könyve. Központi kérdése a gondviseléshit és a valóságos emberi tapasztalatok közötti feszültség; állandó visszatérő tanulsága: a földön minden hiábavaló. (A vers jellegzetes stilisztikai sajátossága az oximoron: kizáró ellentét jelző és jelzett szó között.)

 

52.  Értelmezd Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét!

 

A Vanitatum vanitas keserűsége, pesszimizmusa hatja át a valamivel korábban írt Himnusz (1823. január 22. – A Magyar Kultúra Napja) című versét is, de ebbe az imádságba azért némi reményt sző az isten kért és feltételezett áldása, illetve szánalma. Kölcsey visszahelyezi költeményét a múltba, a „zivataros századokba” (ahogy ezt a vers alcíme is jelzi), a török hódoltság korába, s beleéli magát egy akkori protestáns prédikátorköltő helyzetébe. Ez a lélekbeli visszahelyezkedés érteti meg a költemény mélyen vallásos jellegét, bűntudatát, imaformáját, nyelvének biblikus ódonságát, sajátos történelemszemléletét. A vers legelején és az utolsó strófában megszólított Isten ugyanis a történelem irányítója, az események mozgatója: tőle kaptuk mintegy ajándékba a „szép hazát”, de bűneink miatt jogosan sújt a balsors százados szenvedéseivel. A 16-17. századi siralmas énekek, az ún. jeremiádok történelemlátása ez.
A Himnusz Istene nemcsak szuverén ura a világnak, hanem kérlelhető, befolyásolható is az emberi erőtől. Ezt bizonyítja az imaforma: a könyörgés az áldásért, jókedvért, bőségért, védelemért stb. Isten igazságos, bűneink miatt gyúlt harag keblében, ugyanakkor szigorúságát túlzottnak is tartja a pesszimista költő, hiszen ez a nép már megbűnhődte, levezekelte a még el sem követett bűnöket is.
Kölcsey verse követi a jeremiádok szerkezetét. A 2. és a 3. versszakban Isten ajándékait sorolja fel, míg a 4. és a 6. szakasz a balsors évszázadainak ijesztő, nagyerejű, romantikus képeit halmozza egymásra. A bűnök végzetes következményei között említi a belső viszályt, a testvérháborúkat s az üldözöttek, a hazátlan bujdosók sorsát. A vers érzelmi-hangulati tetőpontja az 5-6. versszak: komor indulatokat, feszültséggel teli, izgatott lelkiállapotot sejtet az 5. strófa első négy sorának erőteljes inverziója, a két azonos névmással („Hányszor”) kezdődő felkiáltó mondat, és a 6. szakasz paradoxona („nem lelé honját a hazában”).
A 7. versszak szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a jelen sivárságába, reménytelenségébe. Az országos pusztulás láttán az utolsó szakaszban már csak Isten szánalmáért rimánkodik a bujdosó költő. A strófa, mely az imaformulával keretbe zárja a költeményt, nem egyszerű megismétlése az elsőnek: képei a múlt sorscsapásainak s a jelen sivárságának láttán sötétebb színezetűek, komorabbak, ezért mondjuk, hogy a vers hangulati lejtése ereszkedő.
 
Versformája: nyolc 7, illetve 6 szótagos trocheusi sorokból álló, keresztrímes strófa­szerkezet; az időmértékes sorokba belehallatszik a 4/3, illetve a 3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallam. Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen, s ebben is követni kívánja a 16-17. századi költemények kezdetlegesebb rímtechnikáját: elég gyakoriak a ragrímek, s többször előfordulnak tompított csengésű asszonáncok (pl. miatt – villámidat).
 
A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára, s így lett a magyar nemzet himnuszává.

 

53.  Mutasd be Kölcsey Ferenc hazafias költészetét!

 

A Himnusz után költészetének legjobb darabjai a hazafias líra köréhez kapcsolódnak.
Az első reformországgyűlés elcsüggesztő megtorpanása elmélyítették Kölcsey tragikus borúlátását. A Zrínyi dala (1830) a hazafiúi keserűség és indulatos vád egyik leghatásosabb költeménye. Lírai dialógus ez, de a valóságos párbeszéd helyére a belső dialógus lép. A költemény tárgya a múlt és a jelen szembeállítása, mintegy a Himnusz 7. szakaszának részletesebb kifejtése. A Vándor egy messze földről ide vetődött idegen, aki a magyarságot csak régi nagyságának, dicső hőstetteinek híréből ismeri, s most szeretné azonosítani a lelkében elképzelteket a valósággal. A felcsigázott érdeklődés izgatottságát fejezik ki nyelvileg a kérdező szakaszok feltűnő inverziói különösen az első három-három sorban; a legkifejezőbb ez a legelső strófában. A Vándor keresi a régiek legendás honszerelmét, de a válaszok kiábrándítóak; különösen az utolsó versszak összegzése megborzongató: a dicső nép halott, „névben él csak, többé nincs jelen”.
 
Nemcsak Kölcseyre, hanem más költőkre s a gondolkodó közvéleményre is rendkívüli hatással volt Széchenyi István Hitel című művének megjelenése 1830-ban. Ennek is köszönhető világnézeti átalakulása, ami elsősorban epigrammáiban érzékelhető. Legfontosabb kötelességének most a tettre kész, munkás, cselekvő hazafiság hirdetését tartotta. Az egyik legelső s legismertebb darabja ebben a műfajban a Huszt (Cseke, 1831. december 29.), melynek szigora a már szállóigévé lett parancsban összegződik: „Hass, alkoss, gyarapíts; s a haza fényre derül!”. De itt kell megemlíteni a feledhetetlen Emléklapra (Pozsony, 1833. június 14.) címűt is a maga „négy szócskájával”: „A haza minden előtt.”
 
Az 1832-36-os országgyűlés kudarca sötét, komor, remény nélküli pesszimizmusba sodorta Kölcseyt. Úgy érezte, hogy a történelem adta utolsó lehetőségét játszotta el a nemzet a nagy sorskérdések megoldására. Utolsó nagy költeménye, a Zrinyi második éneke 1838-ból, halála évéből való. A legpesszimistább műve ez a költőnek. A cím utal a korábbi Zrínyi-versre, a Zrínyi dalára, s ugyanúgy, mint amaz, ez is lírai dialógus: Zrínyi és a Sors vitája. A költő meghasonlott tépettségét, ellentmondások között hányódó érzelmeit vetíti ki a párbeszéd két „szereplőjébe”: egyaránt belehelyezkedik Zrínyi és a Sors szerepébe. A Himnusz kérő, esdeklő hangján fordul ugyan Kölcsey-Zrínyi a Sorshoz, itt mégsem az irgalmas, vezekléssel kiengesztelhető, a megbocsátó Isten a megszólított, hanem a görög-római mitológiából ismert végzet. Ennek döntései megfellebbezhetetlenek. A könyörgésben mégis ott bujkál a remény, hiszen az első strófa fohásszal indul, és fohásszal végződik. Ebbe a keretbe helyezi a költő a szenvedő haza megszemélyesített képét. A végveszélyt a halmozott metaforák („kánya, kígyó, féreg”) nem konkretizálják, csak a szenvedés mértéktelen kínját érzékeltetik. A Sors válasza megerősíti a külső veszély, az idegen támadás képzetét.
A harmadik versszak a szánalomkérés indoklásában visszautal a második strófa kezdő sorára. A „kánya, kígyó, féreg” metaforák mindeddig homályban maradt jelentése megvilágosodik: „S a vad csoport, mely rá dühödve támad, / Kiket nevelt, öngyermeki.” Azaz a haza fiai azért képtelenek a haza védelmére, mert épp ők a haza, az édesanya ádáz ellenségei. Az emiatti mélységes felháborodás érteti meg a bibliai átkozódást s a bűnös és gyáva nemzedék elpusztításának követelését.
A negyedik versszak elsöpör mindenféle reménykedést: a törvény beteljesedik, a bűnökért bűnhődni kell, a büntetés megérdemelt. A Sors végső döntése könyörtelen: a hazának meg kell halnia; mégis a záró szakasz annyi megrendült meghatottságot, gyöngéd szeretetet és szépséget sugároz, hogy a vers befejezése valóságos lírai rekviemmé válik.
 
A Rebellis vers gondolatvilága, indulatos hangneme megegyezik a Zrínyi második énekével. Nyolc rövid sorban hangzik el ingerülten az elmulasztott történelmi lehetőségek miatti keserű szemrehányás, a nemzet jövőjéért érzett rettegő aggodalom. Ezt az ostorozó-átkozó hangot Ady magyarság-verseiben fogjuk újra hallani.

 

54.   Mi a Parainesis legfőbb tanítása?

 
Utolsó éveinek legkiválóbb alkotása, a magyar próza klasszikus remeke a Parinesis („intelem”, „buzdítás”), amelyet unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak írt. Az alig 40 lapos könyvecske legfőbb tanítása, hogy az ember a közösségé, nem önmagáé. Kölcsey unokaöccsét (s a magyar ifjúságot) a közösség szolgálatára kívánja felkészíteni. Azt vallja, hogy a közéleti szereplés nélkülözhetetlen feltétele a szónoklat, és a szónok leglényegesebb eszköze az anyanyelv tökéletes ismerete. Vallja, hogy a műveltség legfőbb forrásai a könyvek, melyekből megtanulhatók, hogy miképpen kell tisztelni Istent, embert, és miképpen kell jól szolgálni a hazát: „Fáradj a hazáért, s nem tenmagadért; így nem leszen okod panaszkodni. Ki magáért fárad, gyakran csalatkozik; ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei előbb-utóbb sikerrel koronáztatnak meg; s a siker felől az emberiség elismert haladása biztosít.”

 

55.  Ismertesd Vörösmarty Mihály életpályáját!

 
1800. december 1-jén született Fejér megye egyik kis falujában, Pusztanyéken, köznemesi családból. Apja gazdatiszt volt egy grófi uradalomban. 1811-ig otthon tanult, azontúl a ciszterciek székesfehérvári, majd 1816-ban a kegyesrendiek pesti gimnáziumában. A következő évben súlyos csapás érte: apja meghalt. Az özvegy kilenc gyerekkel maradt egyedül. Vörösmarty Mihály a család eltartására nevelőséget vállal a Perczel családnál. Egyúttal, 1817 őszén beiratkozott a pesti egyetemre. Három év múlva tanítványaival a Perczel család börzsönyi birtokára költözött, s magán úton folytatta jogi tanulmányait. 1822 őszén lemondott állásáról, s Görbőre ment Tolna megye alispánjához, hogy megszerezze az ügyvédi oklevél megszerzéséhez szükséges jogi gyakorlatot. Ennek befejeztével ismét átvette a Perczel fiúk nevelését, velük együtt Pestre ment, felesküdött a királyi táblához. A reformkor politikai fellendülésének szellemében nevelte tanítványait (Perczel Mór honvédtábornok lett). A költő lelkivilágára mélyen hatottak a nevelői évek, mivel beleszeretett tanítványai nővérébe, Perczel Etelkába. Érzelmeit nem vallotta meg, mert társadalmi helyzetük annyira különbözött, hogy nem kérhette meg a gazdag és előkelő lány kezét. A versírással már kora ifjúságától foglalkozó Vörösmarty 1825-ben országos hírnévre tett szert Zalán futása című költeményével.
 
Vágyott a független életre, költői tervei visszariasztották az ügyvédi pályától. 1826-ban megvált korábbi pályájától, de tapasztalnia kellett, hogy Magyarországon még annak is nehéz megélnie az irodalomból, kit az ország első költőjeként tartanak számon. Folyóiratot szerkesztett, műfordításokat készített, bírálatokat írt, szótárkészítéssel foglalkozott, az 1837-ben megnyitott pesti színházát darabbal látta el. Anyagi nehézségeivel is magyarázható, hogy viszonylag későn nősült: 1843-ban vette feleségül Csajághy Laurát.
 
Az 1848-as polgári forradalom előkészítésében nem vett ugyan részt annyira közvetlenül, mint Petőfi, de eszméit magáévá tette, a szabadságharc leverése pedig összetörte lelkét. Mint legtöbb kortársa, ő is bujdosni kényszerült. Miután kegyelmet kap, gazdálkodásba fog a Fejér megyei, Baracska községben, majd szülőfalujában. Igen szűkösen él, kedélyállapota levert, s a betegség hamarosan leveri lábáról.
Pesten hal meg 1855. november 19-én. Temetése az önkényuralom elleni tüntetéssé vált: húszezren jelentek meg sírjánál. 

 

56.  Mi jellemzi Vörösmarty epikus költészetét?

 

 Mint a nagy romantikusok általában, Vörösmarty is kifejezetten lírai alkatú költő volt. A közvélemény szavának engedve megoldott ugyan tehetségének nem teljesen megfelelő feladatokat, hiszen a nemzeti öntudat fejlesztését és a polgárosodást saját ügyének vallotta. Ezeket az epikus műfajokat is a lírai hangnemnek rendelte alá.
 
Első nagy sikerét is egy ilyen epikus művel, a Zalán futásával aratta.  Ennek sikerén felbuzdulva alkotta meg kisepikai műveit: Cserhalom, Tündérvölgy, Széplak, Délsziget című kiseposzokkal új műfajt teremt.
 
A Zalán futása (1825) című művét szerzője honfoglalási eposznak szánta, de főleg lírai részek láncolata lett belőle. Ez a műfaji kettősség, a műnemek keveredése, ami egyébként jellegzetes romantikus vonás, a saját korában nem okozott semmiféle megütközést. Az olvasóközönség a XIX. sz. elején semmit sem óhajtott jobban, mint egy hősi eposzt, hogy az a nagyszerű múlt dicsőségét ragyogtassa fel a sivár jelen kárpótlásául. Vörösmarty műve ezt a felfokozott várakozást elégítette ki, s az irodalmi közvélemény lelkesen fogadta ezt a 10 énekes, hexameterekben írt alkotást. Ennek ellenére a maga korában csak kevesen olvasták. Nehéz olvasmány a Zalán futása: fárasztóvá teszik a részletes seregszemlék, az ismételten visszatérő csatajelenetek és párviadalok, Hadúr és Ármány küzdelmei (Vörösmartynak magyar mitológiát is kellett teremtenie a nagy világirodalmi eposzok mintájára). A főcselekmény szála igen szegényes; a költőnek egyetlen forrása az akkoriban népszerűvé vált Anonymus gesztája volt, de bővebb adatokat tőle sem kapott, saját képzeletére kellett támaszkodnia. Az eposz hazafiasságát nem is a cselekmény hordozza, hanem az epikát minduntalan felváltó líra. A hanyatlást e korban erkölcsi okokkal magyarázták, s ebben az érvelésben ott rejlett a titkolt remény is: ha a hősi példák követésre találnak, ha a jelenben feltámaszthatóak a régi erények, az elkorcsosodással szemben helyreállítható a tiszta erkölcs, akkor még visszatérhet a bujdokló ősi dicsőség, újra megteremthető a "nemzeti nagylét". Ez a hit éltette Vörösmartyt is. Az eposznak van egy mélyen személyes oldala is, a szerelem: a reménytelenül szerelmes, és a viszonzatlanságba bele is pusztuló délszaki tündér tragikus története párhuzamba állítható az Etelka szerelem teljes kiláthatatlanságával. Vörösmarty a Zalán futásában bizonyította a megújított magyar nyelv életképességét, a nyelvújítás diadalát.

 

57.  Mutasd be Vörösmarty Csongor és Tünde című drámai költeményét!

 

 Vörösmarty több mint húsz éven át írt drámákat. Ezek a drámák Shakespeare hatását tükrözték. Azonban sem történelmi (Zsigmond, Salamon, A bujdosók, Czillei és a Hunyadiak), sem szenvedélyeket rajzoló (Kincskeresők, Vérnász, Marót bán, Az áldozat) drámái nem érik el a Bánk bán magaslatait. Kiemelkedő remekmű csak egy akad köztük, a Csongor és Tünde (1830):
 
Nyomtatásban 1831-ben jelent meg Székesfehérváron. Megjelenésekor nem volt semmi különösebb visszhangja. A mű forrása egy XVI. sz-i magyar széphistória: História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról. Vörösmarty felhasználta e történet eseményeit, szereplőinek nagy részét, a mű mégsem pusztán dramatizált népmese. Egyrészt új szereplőket is felléptet az író, másrészt alakjait és cselekményét többrétegű szimbólumrendszer fűzi össze. A Csongor és Tünde méltán tekinthető az élet értelmét, célját kutató filozofikus műnek, kiemelkedő drámai költeménynek. A mese magva ősrégi: két szerelmes története, akik közül az egyik földöntúli lény, s akiket valami ármány elszakít egymástól. A tündér visszatér hazájába, a másik pedig keresi, s hosszas, küzdelmes kalandok után végre tökéletes boldogságban egyesülnek. A szerencsés vég, a keresett és végül meg is talált boldogság ellenére az egész művet valamiféle keserű mélabú lengi át, rá ereszkedik az Éj sötét gyászfátyola. A cselekmény időtartama egyetlen kozmikussá növesztett nap: éjféltől éjfélig tart a mesés történet.  A mű legfőbb szerkezeti törvénye a két ellentétes sík, élet és halál, súly és könnyűség, szenvedély és játék, gondolat és érzelem egymást pontosan kiegyensúlyozó válogatása.
A Csongor és Tündében a világ, a létezés céljára az Éj monológjában kapunk megrendítő választ. Csalódással végződik minden próbálkozás, az ember és a világ egész léte pusztulást ígér, alá van vetve a kezdet és a vég közötti időnek, a nagy törvényeknek. Ez nem a romantikus világfájdalom győzelme, hanem a kor tudományos szemléletének hatását mutatja. 

 

58. Értelmezd Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét!

 

Vörösmarty 1836-ban írta a Szózatot, mely a reformkori magyarság legjelentősebb hazafias költeménye lett, s megzenésítése után sokáig nemzeti himnuszként vagy Kölcsey Himnuszával felváltva énekelték.
 
A vers ún. skót balladaforma; félrímekkel ellátott nyolc és hat szótagos jambusi sorok váltakozásából felépülő négysoros strófaszerkezet. Ez a versforma, a versdallam már maga is zaklatottságot, erős belső feszültséget, egymásnak ellentmondó, egymással szemben ható tendenciákat rejt magában, s így természetes kerete a romantikában amúgy is kedvelt érzelmi-hangulati ellentétek, erős és végletes szenvedélyek kifejezésének. Ez a versforma a Szózat megszületése előtt már kedvelt s gyakran használt versképlete volt Vörösmartynak, 1835-36-ban egyszerre több költeményét is ebben a formában írta.
 
Témája: a múlt tragédiájából táplálkozó honszerelem, a végzettel dacosan szembeszegülő, bátor és győzelmes szabadságharc, mely képes megtörni végül is a múlt katasztrófasorozatát. A Szózat – felhívás, kiáltvány a magyar nemzethez, s ez a jellege alakítja ki a szónoki beszédre emlékeztető szerkezetét: a legfontosabb tétel, a felhívás lényege a mű kezdetén azonnal megjelenik, s az egyre erőteljesebb érvsorozat után, immár a múlt, a jelen és a jövő szemszögéből is igazolva, kétségtelenné téve nyomatékosabban, paranccsá erősödve ismét elhangzik a költemény végén.
 
Vörösmarty nagy költészetének ez a nyitánya az egész nemzethez szól. Az egész nemzethez, de úgy, hogy az egyes szám 2. személy használatával közvetlen, bensőséges kapcsolatot létesít az olvasóval, a rendületlen hűséget az egyes ember személyes, becsületbeli ügyévé avatja. Ellentmondást nem tűrő érvsorozatával ezt a megszólítottat kívánja meggyőzni mondanivalója igazságáról a költő, de közben maga is átéli, végigszenvedi a lehetséges ellenérvek elkeserítő vagy riasztó alternatíváját. Rejtőző félelmeket, bujkáló, fel-feltörő látomások rémét, az ezredévi szenvedésből logikusan levonható, keserű következtetéseket legyűrve, visszautasítva, önmagát legyőzve és meggyőzve szólaltatja meg újra a vers végén az indító gondolatot. Ez a belső vita, a reménytelenség és a remény, a hitetlenség és végül is a jövőbe, az életbe vetett hit megrendítő küzdelme adja meg a Szózat érvelésének igazi hitelét.
A hazához kapcsolt két főnévi metafora (bölcsőd – sírod), majd ennek szinonimájaként a két igei metafora (ápol – eltakar) a haza fogalmát van hivatva megmagyarázni, pontosítani: a haza az egyes ember számára a kezdet és a vég, életének egyetlen, értelmet adó kerete. A bölcső és a sír metaforák által jelzett haza már magában foglalja a következő versszak inkább fogalmi nyelven elhangzó parancsát, azt, hogy az egyes ember részére nincs a hazán kívül életlehetőség, a „nagyvilág” nem adhat otthont számára. A haza és a nagyvilág itt még szemben álló fogalmak; az egyik befogad, a másik kizár, s ebből fakad az újabb ellentéteket felvonultató kétsornyi megállapítás: „Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.”

 

A következő három versszak a magyar nép életében oly sokszor igazságtalan Sorssal szembeszálló hősies küzdelmet mutatja be, a korábbi bensőséges hazafogalmat kiegészítve az ezeréves múlt történelmi eseményeivel, tanulságaival.
 
A 7. versszaktól kezdve egy másik idősík, a jövő dominál a költeményben; a múlt és a jelen ezentúl már csak egy-két utalásban szerepel. A magát a Sorsnak meg nem adó, bukásaiból feltámadó nemzet küzdelmes múltja, ezredévi szenvedése jogán a népek hazájához, a nagyvilághoz fellebbez történelmi igazságszolgáltatásért. Folytatható-e tovább az ezredévi szenvedés? Volt-e, van-e értelme az áldozatoknak? Hogyan alakul a jövő? Ezek a kérdések kínozzák a költőt, akinek gondolatai már csak az élet és a halál ellenpontjai között vibrálnak elutasítva minden közbülső megoldást. A költő megállíthatatlan lendülettel tiltakozik a további szenvedések ellen, tiltakozásának azonban nincsenek érvei, csak indulatai: a versszakok kezdetén makacsul megismételt „Az nem lehet” tagadja csupán a múlt és a jelen küzdelmeinek, áldozatainak értelmetlenségét, s csak az aggályokat legyőző, a kételyeken felülemelkedő hit söpri el az átoksúly fenyegetését. S ha van vallásos, illetve valláshoz kötött motívuma a Szózatnak, az itt található: százezrek buzgó imádsága száll a jobb korért az Isten felé. Ezzel az áhított, de látni nem látott jobb korral szemben rögtön megjelenik az élet vagy halál alternatívájának negatív pólusa: a megsemmisülés nagyszabású romantikus képekben festett, nyolc sorra terjedő látomása. A Szózat nemzethalála azonban nem a lassú elkorcsosodásnak, az erkölcsi süllyedésnek szégyenletes utolsó stációja, mint Kölcsey vagy Berzsenyi verseiben, hanem a korábbi versszakokban felidézett múlt történelmi tapasztalataival összhangban a kiszámíthatatlan, igazságtalan végzettel szembeszálló, a jövőért áldozatokat is vállaló nemzet tragikus, de egyben elismerést kiváltó elbukása.
 
A nagy nemzeti gyászszertartás víziója után visszatér a vers a jelen feladataihoz, s felhangzik újra a verset indító két strófa néhány stiláris változtatással: az állítmány a szakasz élére kerül, s így a korábbi kérés, felszólítás nyomatékos paranccsá erősödik. De a változatlan szövegű utolsó versszak is lényegesen többet mond, mint a második, hiszen magába sűrítette mindazokat az érzelmeket és gondolatokat, melyek a vers folyamán megszólaltak, így a hazához ragaszkodó rendületlen hűség új értelmet nyer, most már magában foglalja a balszerencsés múlt után a jelen megpróbáltatásait s esetleg a nagyszerű halált is vállaló elkötelezettség parancsát is.
A Szózat erkölcsi és esztétikai értékét, szépségét az ellentétes végletek közt hányódó belső vívódásnak az az őszinte feltárása adja meg, mely a jobb kor, az emberibb jövő érdekében mozgósítva nem tagadja le a küzdelem kockázatát sem, hanem bátran szembenéz a bukás lehetőségével is. Ez a bátor őszinteség teszi végül is optimista kicsengésűvé a költeményt.

A verset Egressy Béni zenésítette meg.

 

59. Mutasd be Vörösmarty gondolati költészetét!

 

A Szózattól fogva - tíz éven át - Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője. A közösségi tematika uralkodik verseiben, s a lírikus Vörösmarty a negyvenes években jut el költészete csúcsára. Elsősorban az óda és az elégia lesznek meghatározó műfajai, de az óda klasszicista egyneműségét a belső nyugtalanság és az öngyötrő vívódás a rapszódia felé sodorja. 
 
Egyik legismertebb gondolati verse A Guttenberg-albumba (1839).
A vers epigrammának indul, majd hatalmas ódává mélyül. Alkalmi versnek készült: Németországban kiadtak egy díszes albumot a könyvnyomtatás feltalálójának, Guttenberg Jánosnak a tiszteletére. Ebben meg is jelent Vörösmarty verse magyarul és gyönge német fordításban. A vers egyetlen mesterien felépített körmondat: a négy előrevetett, egy-egy disztichonba sűrített feltételes mellékmondat párhuzamos fokozást tartalmaz. A versnek tulajdonképpen ünneprontó célzata van: a költő arról ír, hogy most még nem lehet ünnepelni Guttenberg emlékét és találmányát, hiszen nem valósult meg az eszményi világ, melyet a műveltség általános elterjedésétől vártak a kor gondolkodói. A versben leírt feltételek (majd ha...) teljesülése után jöhet létre a távoli jövőbe helyezett, utópikusan elképzelt tökéletes társadalmi rend. Ez lehet csak a méltó diadal, méltó emlékjel Guttenberg számára.
 
Másik legtöbbet idézett bölcseleti verse a Gondolatok a könyvtárban (1844).
A tökéletes társadalmi rend elérésének hite rendül meg ebben a hatalmas filozófiai elmélkedésében. A költemény egyetlen kínlódó monológ, tele kétséggel, tépettséggel, belső és önmarcangoló vívódással. A versben a reménytelen kétségbeesés hangja zokog fel: ezen a földön mindenki boldogtalan. A könyvektől, a tudománytól, a civilizációtól kéri számon a költő a "nagyobb rész" boldogságát. A vers első nagy kérdése: "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" A válasz elkeserítő, de a keserűség nem tarthatja vissza a hinni akaró bizakodást: a "számos milliók" nem egymás ellenségei, hanem egymás testvérei lesznek. Felülemelkedik csüggedésén, szembefordul pesszimizmusával, de hinni igazán nem tud. Kétszer hangzik el a versben a "Mi dolgunk a világon ?" kérdése, s mindkétszer a válasz: küzdeni, és kiemelni a nemzetet a mély süllyedésből. Ez a megoldása a Vörösmarty költészetében vissza-visszatérő boldogságkeresés motívumának.

 

 60.  Mi jellemzi Vörösmarty szerelmi költészetét?

 

Vörösmarty politikai lírájának zaklatott hangja belehangzik szerelmi költészetébe is. A titkolt Etelka-szerelem elsősorban áttételesen, epikus alkotásokban fejeződött ki, s lassanként halványodni kezdett, de még egyszer felizzott az iránta érzett forró szenvedély Késő vágy (1839) című költeményében. Ezeket a megbéklyózott szenvedélyeket szabadítja fel a Laura-szerelem. Későn született és kételyekkel, szorongásokkal teli ez az érzés, s a költeményekben nem is a boldogság, hanem a boldogságért rimánkodó ember könyörgése szólal meg. A költeményben egy 39 éves férfi megzavart nyugalma talál kifejezést. A kezdetben még nyugodt, majd mindezt megcáfolva fellobogó, végül elhalkuló érzelmi hullám adja az elégia feledhetetlen és felkavaró élményét. A vers elején a költő a lélek kiüresedését, az értékek fokozatos eltűnését fejezi ki, melyet fokoz a negatív értékű szavak gyakorisága. Ezután az újra fellángoló, eddig visszafojtott szenvedély elhatalmasodása következik. De végül visszatér a kiindulóponthoz, a szerelemről való végleges lemondás kényszerével. 
 
Az Ábránd (1843) című Laurához írt versben nincs részletezés, reflexió, töprengés; egyetlen indulat: a viszontszerelem heves vágya, s a mindent legyőző szenvedély önfelajánló gesztusa alakítja a vers szerkezetét. A kulcsszó a nyolcszor felsíró "Szerelmedért", mely elindítja és lezárja a négy strófát és így az egész költeményt is. A versszaknyitó és záró szavak között két-két hatalmas, a romantika ellentétkeresésére jellemző költői kép található: megannyi próbálkozás annak kifejezésére, miféle áldozatra lenne képes a gátakat szétzúzó szenvedély. 
 
A híres A merengőhöz (1843) című alkotás sokkal inkább filozófia, mint boldog vallomás: menyasszonyi ajándékul írta Laurának a költő. A 43 éves Vörösmarty Laura merengédeire is féltékenyen az álmok, az ábrándok ellen foglal állást, s ezzel mintegy saját költészetének éltető elemét kérdőjelezi meg: "Ábrándozás az élet megrontója,..."

 

61.  Melyik versek jellemzik Vörösmarty Világos utáni költészetét?

 

A testileg-lelkileg összetört költő élete utolsó éveiben már alig írt verset, de ekkor keletkezett művei kivételes művészi színvonalat képviselnek. 
 
Ilyen verse az Előszó (1850), mely a magyar irodalom gyöngyszemei közé tartozik. Világos katasztrófáját kozmikus tragédia látomásává emeli. A címet az magyarázza, hogy Vörösmarty kiadni készült az addig kiadatlan Három rege című, még 1845-ben írt költeményét. Ebben három allegória szólít fel mindenkit a hazafiúi hűségre és a haza iránti áldozatra. Az Előszó legelső sora erre a reformkori műre vonatkozik, és az 1849 előtti állapotokra utal. A Három rege 1851-ben meg is jelent, de az előszó nyomtatásban csak 1865-ben látott napvilágot.
A vers időkerete egyetlen hatalmassá növesztett esztendő: a boldog tavasztól a hazug áltavaszig ível a zaklatott látomás, melyben minden sor, szó áttételes, szimbolikus jelentést hordoz. Az első 10 sor a reformkor ünnepi tavaszát jeleníti meg, míg a következő 8 sor a várakozás reszkető türelmetlenségét, az emberüdvöt hírül adó "szent szózat" megszületését mutatja be. Aztán a vész kitör, és a véres harc megsemmisíti a reményeket, és a vész nyomában jön a pusztulás.

A vers csúcspontja a költő jelenének tragikus megjelenítése: "Most tél van és csend és hó és halál." A befejező nyolc sorban szétválik egymástól a társadalom és a természet párhuzama.. A föld új tavaszra ébred, de a meggyötört társadalom számára mindenféle újjáéledés csak szemfényvesztő hazugság lehet - hirdeti a nagy költemény válasz nélkül maradt záró kérdése.

 
Vörösmarty utolsó befejezett nagy költeménye, A vén cigány (1854).

A címben szereplő vén cigány az idős költő metaforája, így ez a vers egy önmegszólító költemény. Az egész első szakasz  és valamennyi refrén önfelszólítás, melyben a költő önmagát biztatja az alkotásra, egy utolsó nagy erőfeszítésre. A vers minden versszaka érvelés, önbiztatás, felkészülés erre az utolsó erőfeszítésre, mely az utolsó versszakban válik nyilvánvalóvá: "Lesz még egyszer ünnep a világon." A hit, a remény valós indoklása elmarad, de a kételyeket elsöpri a majdani öröm boldogsága. A utolsó versszakban megváltozik a refrén is: ebben az új világban érdemes majd újra felvenni a vonót, amikor a vén cigány már örömről énekelhet, s nem kell törődnie a világ gondjaival.

 

62.  Ismertesd Petőfi Sándor életpályáját!

 
Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Apja, Petrovics István szerb származású mészárosmester, aki magyarul jól beszélt és írt; anyja, Grúz Mária szlovák anyanyelvű; mielőtt férjhez ment cselédlány és mosónő volt. Alig két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött, s maga Petőfi ezt a várost jelölte meg születésének helyeként. A család jó körülmények között élt, s anyagi felemelkedésük éppen Félegyházán kezdődött. Petrovics István gyakran változtatta fia iskoláit: javuló anyagi helyzetének megfelelően minél színvonalasabb iskolába akarta járatni. Az 1838-as dunai árvíz és egy rokon anyagi csődje, akiért kezességet vállaltak, anyagi romlásba döntötte a családot.  A 15 éves ifjú kénytelen volt otthagyni a selmeci líciumot, s megismerkedett a nélkülözéssel, a nyomorral. Színházi "mindenes" Pesten, házitanító Ostffyasszonyfalván, majd katonának csap föl Sopronban. A csaknem másfél éves szolgálat életének talán leggyötredelmesebb időszaka: szenvedéseit csak tetézte, hogy társai és felettesei nem nézték jó szemmel, hogy az irodalom és a művészet iránt érdeklődik, s maga is írogat. A gyönge testalkatú közlegény megbetegedett, egy jóindulatú katonaorvos szolgálatképtelennek nyilvánította, és 1841 februárjában elbocsátották a hadseregből.
Leszerelése után nyugtalan vándorút következett. 1841 októberében felvették a pápai kollégiumba, ahol megismerkedett Jókai Mórral. 1842. május 22-én megjelent első költeménye az Atheneumban A borozó címmel, Petrovics Sándor név alatt. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban című versét már Petőfi néven ír alá. Petőfi azonban a színészetre érzett elhivatottságot, s 1842 novemberében vándorszíntársulathoz szegődött. Kecskeméten látta viszont Jókait, aki nagyra értékelte előadóművészetét. Ezután újabb hányattatások következtek. Pozsonyban az országgyűlési tudósítások másolásából tartotta fenn magát. 1843 júliusában jutott el ismét Pestre, ekkor került közelebbi ismeretségbe a radikális szellemű fiatal értelmiséggel. Naponta megfordult híres találkozási helyükön, a Pilvax kávéházban. Még egy utolsó és eredménytelen kísérletet tett, hogy a színészi pályán helyezkedjen el. Így került Debrecenbe, ahol szó szerint nyomorog. Életének e keserves időszakát később versben is (Egy telem Debrecenben) megörökítette. 1844 februárjában gyalog vág neki a pesti útnak, hogy műveinek kiadót találjon. 
Vörösmarty veszi pártfogásába, s az ő ajánlatára vállalja a Nemzeti Kör verseinek kiadását. Bajza és Vörösmarty közbenjárására Vahot Imre segédszerkesztőként maga mellé vette az 1844. július 1-jén meginduló Pesti Divatlaphoz. (A divatlap a kor egyik népszerű  folyóirattípusa volt.)
Petőfi költői pályája talán a legtermékenyebb időszakához érkezett. Még ki sem került a nyomdából első kötete Versek 1842-1844 címmel, már megírta és megjelentette A helység kalapácsa (1844 augusztus) című komikus eposzát, s hamarosan megjelent a János Vitéz  (1845 március) is. 
Petőfi megismerkedett Vahot egyik rokonával, a 15 esztendős Csapó Etelkával, aki váratlanul meghal. Az ébredező, de meg nem valósult szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyűjtötte össze Cipruslombok Etelka sírjáról címmel.
Petőfi sikere kezdetben osztatlan volt, melyben nem kis szerepe volt ebben szerkesztőjének, Vahot Imrének, aki üzleti megfontolásból mintegy sztárként kezelte és irányította Petőfit. Éles kritikát először A helység kalapácsa című művére kapott. A fiatal költő még magabiztosan utasítja vissza a támadásokat A természet vadvirága című versében. A túlzott hírverés és a súlyos kritikák miatt 1845 márciusában kilépett a laptól, de kötelezte magát, hogy verseit egyedül itt jelenteti meg.
1845 április 1-én indult el felvidéki körútjára, mely valóságos diadalmenet volt.
Egy újabb sikertelen szerelem következett életében: megismerte a szép gödöllői lányt, Mednyánszky Bertát, megkérte a kezét, de az lány apja hallani sem akart róla. A Berta szerelem verseit a Szerelem gyöngyei versciklusban adta ki 1845 októberében.
Nyugtalan volt, sokat utazgatott, valamiféle kedélybetegség, borúlátás uralkodott el rajta. Barátaival is nehezen tudott kijönni, s gyakran ellátogatott elszegényedett szüleihez Szalkszentmártonba.
1845. november 10-én megjelent második verseskötete Versek II. címmel. Kétségbeesett lelkiállapotának hű tükre az a 66 epigramma, amely könyv alakban 1846 áprilisában jelent meg Felhők címmel.
A Felhők válságkorszaka után cselekvésvágy fogja el. Márciusban visszatér Pestre, s türelmetlen tettvággyal veti bele magát az irodalmi-politikai életbe. A lapkiadók "zsarnoksága" ellen szervezni kezdte a Tízek Társaságát, tíz fiatal író érdekszövetségét. Egy folyóiratot akart indítani Pesti Füzetek néven. Tervei szerint a társaság tagjai csak itt publikáltak volna. Azonban terveit nem tudta megvalósítani. 
1846. szeptember 8-án - szatmári útja alkalmával - a nagykárolyi megyebálon megismerte a 18 esztendős Szendrey Júliát, az erdődi jószágigazgató kissé szeszélyes, irodalomértő lányát. Már az első találkozás szerelemre lobbantja Petőfit. A helyzet hasonló a Berta-szerelemhez, de Júlia romantikus érzékenysége, művészetszeretete és elvágyódása a sivár szellemi környezetből más befejezéshez segíti kapcsolatukat. Petőfi verseiből és a lány naplójából szenvedélyes, félreértésekkel teli szerelem története tárul elénk. Júlia tavaszra halasztotta a végleges döntést, s a várakozó költő kétség és remény között hányódott. 1847 májusában Júlia végre igent mond, és apja akarata ellenére, megismerkedésük évfordulóján, szeptember 8-án összeházasodtak. 
Az 1847-es év meghozta számára az igazi barátot is. Február 4-én olvasta Arany János Toldiját, s még aznap lelkes prózai és költői levélben üdvözölte az ismeretlen nagyszalontai jegyzőt, s ettől kezdve élénk és egyre bensőségesebb levelezés bontakozott ki köztük. 
1847 márciusában megjelent Összes költemények című kötete, melynek mottója: "Szabadság, szerelem!".
Júliusban Váctól Beregszászig beutazta újra a Felvidéket, s erről az útról az Úti levelekben számolt be a győri Hazánk című folyóiratban.
1848 januárjától Petőfi a forradalomvárás lázában égett, hiszen korábbi látomásainak megvalósulását látta az ekkori európai népfelkelésekben. Március 15-ének egyik vezetője, hőse, de az elért politikai eredményeket kevesellte. Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, támadta a kormány politikáját, s fokozatosan kezdte elveszíteni korábbi népszerűségét. Így kerülhetett sor arra, hogy június 15-én a szabadszállási képviselőválasztásokon nemcsak hogy nem jutott be a nemzetgyűlésbe, hanem valósággal menekülnie kellett a félrevezetett, felbőszített paraszti tömeg elől. Ebből a fájó tapasztalatból születik meg majd Az apostol, mely politikai nézeteinek módosulását jelentette. 
A szabadságharc idején századosi rangot kapott, de egyenlőre nem harcoló alakulatoknál teljesített szolgálatot. Ezért rosszindulatú vádaskodások, célzások kereszttüzében állt: szemére hányták, hogy még él, nem esett el a harc mezején. Petőfinek gondoskodnia kellett idős szüleiről és áldott állapotban lévő feleségéről is. Júliát Erdődre vitte, de a Szendrey család a felbőszült románok fenyegetése elől kénytelen volt Debrecenbe menekülni. Itt született meg  1848. december 15-én fia, Zoltán.
Most már kötelességének érezte, hogy a harctérre menjen, s 1849 januárjában jelentkezett Bem tábornoknál. A lengyel származású fővezér megszerette, szinte fiaként bánt vele, segédtisztjévé nevezte ki. Nem volt fegyelmezett katona, feljebbvalóival (nem Bemmel!) többször összetűzésbe került, májusban lemondott tiszti rangjáról és kilépett a hadseregből.
Súlyos anyagi gondok gyötörték, hiszen  nem  kapta  tiszti fizetését. A tavaszi  hadjárat győzelmeinek idején szinte földönfutóvá lett. Márciusban  apja, májusban  édesanyja halt meg, őket is el kellett  temetni. 
Júliával  és a fiával  először  Pestre, majd  Mezőberénybe mentek. Az orosz előrenyomulás miatt Mezőberény sem volt már biztonságos hely. Petőfiék Aradra akartak menni, de tervük meghiúsult. Júliát és Zoltánt Tordán hagyta Petőfi, s július 25-én csatlakozott Bem  seregéhez. Sem lova, sem fegyvere nem volt, ezért lényegében "civilként" vett részt a segesvári csatában. Itt és ekkor tűnt el örökre Petőfi – 1849. július 31-én.
[Hosszú ideig olyan hírek járták az országot, hogy Petőfi valahol bujkál, vagy orosz fogságba esett, és mint hadifogoly halt meg valahol Oroszországban. Nem tudjuk, sírja ismeretlen helyen van. (Manapság a barguzini lelet foglalkoztatja a közvéleményt.)]

 

62.  Mi jellemzi Petőfi Sándor költészetének kezdeti szakaszát?

 

Az ekkor írt verseiben az érzelmes almanach-líra meghaladására törekszik, egy új irodalmi ízlést honosít meg. A romantika ünnepélyessége, szónokiassága, szerkezeti bonyolultsága s időmértékes ritmikája helyett a közvetlenséget, a természetes könnyedséget, a köznapiságot, az egyszerű szerkezeti felépítést és a magyarosnak tartott ütemhangsúlyos verselést tekinti elérendő célnak, követendő példának. A népköltészetből nyer tárgyi és formai ihletet, s ez önmagában romantikus vonás. De nem "utánozza" a népdalt, hanem mint egyszerű, egyenes, nyílt egyéniségének legtermészetesebb kifejező formáját használja. Ekkor írt verseinek többségére a hetyke, tréfás hangnem, a szándékoltan egyszerű nyelvhasználat, a természetesség jellemző. Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, mely tudatos munka eredményeként jön létre. 
Mint minden kiemelkedő, korszakos költő, Petőfi is nagymértékben kitágítja a líra témakörét, s új műfajokat teremt.
Önálló hangját keresve jutott el a hetyke tónusú, humoros bordalokhoz, melyekben még némi Csokonai hatás érződik. Az italozó legényembert megszólaltató versek Petőfinek egyúttal legelső helyzetdalai is. A helyzetdalban beleéli magát egy-egy sajátos emberalak helyzetébe, s egyes szám első személyben magát az alakot szólaltatja meg. Ezek a legjellegzetesebb költeményei, melyekben szerepjátszó hajlama leginkább megnyilvánulhat. (pl.: Befordultam a konyhára..., A borozó, A szerelem, a szerelem..., Temetésre szól az ének..)
Petőfi plebejus látókörében gyakran jelennek meg népi alakok és a népi élet jellegzetes jelenetei, mindezekkel életképeiben találkozhatunk. A mindennapok tipikus helyzeteit felvázoló életképekben Petőfinél rendszerint sok a lírai elem, olykor a kedves humor is. (pl.: A csaplárné a betyárt szerette, Megy a juhász a szamáron)
Petőfi életképei, helyzetdalai az évek során egyre több személyes vonással telítődnek. A jellemképben a költő egy-egy gyakori, általában népi típus vonásait vázolja fel. Ez a műfaj is a népköltészet körében alakult ki, jellemképszerűek a helyzetdalok is. (pl.: Pató Pál úr, Falu végén kurta kocsma)
Új témakört jelent irodalmunkban családi lírája, a családi élet intimitásai korábban nem voltak témák. Petőfi jelentős újszerűsége, hogy legszemélyesebb, legbensőbb családi kapcsolatairól is fesztelen, közvetlen modorban közügyként beszél. (pl.: Egy estém otthon (1844), Füstbe ment terv, István öcsémhez, Szülőimhez, A vén zászlótartó)

 

63.  Mutasd be Petőfi Sándor tájköltészetét?

 
Újat hoz Petőfi a tájköltészetben is. Az új tájeszmény a romantika vadregényes, zordon, ember nem lakta hegyvidékével szemben a délibábot ringató "arany kalásszal ékes rónaság", "az alföld tengersík vidéke". Szülőföldje is az Alföld, a magyar nép hazája, de egyben - korláttalansága következtében - a szabadság tágasságának jelképe is lesz.
Tájverseit sajátos szerkesztéstechnika jellemzi: a látókör tágításával, később fokozatos szűkítésével, egy ponttá zsugorításával, végül a horizont legtávolabbi széléig való lendítésével kelti gyakran a táj végtelenségének illúzióját. Tájversei kész "filmforgatókönyvek".
Tájköltészetének első remeke az Alföld (1844). Későbbi tájleíró versek: A csárda romjai (1845), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848), Kis-Kunság (1848).
 
A puszta, télen című versét 1848 januárjában Pesten írta. Kiváltó ihlete nem a közvetlen szemlélet: a meleg szobában, "pattogó szikrázó tűz körül" emlékeiből szedeget össze egy csokorral. A kezdő felkiáltás szójátéka (a "puszta" szó melléknévi és főnévi jelentése alapján), majd az ősznek a paraszti élethez kapcsolt köznapi megszemélyesítése bensőséges, kedélyeskedő hangulatot áraszt. Negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát, csendjét: a nyári puszta jelenségeit hiányolja. Ezzel a szembeállítással a leírásba belopja a veszteség elégikus hangnemét is. Míg az első három versszakban a téli természet jellegzetes vonásai jelentek meg, addig a következő szerkezeti egységben (4.-6.vsz.) az emberi élet színhelyei felé fordul a figyelem. A lelassult természettel az emberek is lelassultak. A benti világ statikus rajza után újra a kinti természetbe, a kihalt pusztaságba vezet a képzelet. Az eddigi békés mozdulatlanság helyébe most (7.vsz.) a szelek és viharok félelmetes és vad kavargása, egymásnak feszülő birkózása lép. Ebben a dinamikus környezetben jelenik meg a vészjóslóan fenyegetett emberi lét a távolba tűnő, kilátástalan sorsú betyár alakjával. A 8. szakasz zárósorának jelképszerű látomása - "Háta mögött farkas, feje fölött holló" - emberi tragédiát sűrít magába. Ez a komor hangulat folytatódik - de már társadalmi-politikai síkra vetítve - a záró strófa hasonlatában. A kitűzött király véres koronájának lehullása megfelel Petőfi ekkori politikai elképzeléseinek, hiszen 1846 óta a világforradalom várásának izgalmában élt. 
:
Pár hónappal később s szintén Pesten írta Kiskunság című költeményét. Kiindulópontja ennek sem a közvetlen látvány: a nagyvárosi élet örökös zajából száll fel képzelete, s lelki szemei előtt lebegnek el "szépen gyönyörűn " az alföldi vidékek. Egy forró nyárközépi napon, kora délelőtt ("Kapaszkodik a nap fölfelé") a puszta egy meghatározott pontjáról indul el a szemlélet a város felé, s mire a szélmalmok alá ér, már beesteledik ("Közelg az este"). Csak a napszakok változásából s a hely és az időhatározók ritka fel-felbukkanásából következtethetünk arra, hogy térbeli haladás képei sorakoznak egymás mellé. A nagyvároshoz mérten a puszta egzotikumát, páratlan szépségét s egyúttal végtelenségét sugallják a hol apró részletezéssel, hol csak nagyvonalúan bemutatott tájelemek. 
Ez a vidék, a Kiskunság nem csak szülőföldje miatt értékes a költőnek. A vers megírása idején (1848. május-június) politikai reményei is ide kapcsolták, hiszen Szabadszálláson kívánt fellépni a képviselőválasztáson. Ekkor még nem sejthette a rövid idő múlva bekövetkező kudarcot. Várakozó bizakodás, optimista derű lengi át az egész költeményt. Talán ezt az állapotot, a jövőhöz fűződő lehetőségeket jelképezi a szélmalmok vitorláinak szüntelen, fáradhatatlan forgása, mely a vers végén a nyitottság, a befejezetlenség, a határtalanság benyomását kelti.

 

64.  Mutasd be Petőfi Sándor elbeszélő költészetét!

 

Petőfi Sándor új költői ízlését, magatartás megállapodottságát, tudatosságát jelzi, hogy A helység kalapácsában (1844.október) támadó modorban határolja el magát a romantika dagályosságától, az érzelgős, szentimentális  irodalmiság finomkodó  cikornyásságától, a túlzásba vitt pátosztól, az előkelően fennkölt hangnemtől. A helység kalapácsa komikus eposz, remek stílusparódia és kacagtató történet: egy kisszerű küzdelmet, egy kocsmában kezdődő és lezajló szerelmi versengést a nagy eposzok ünnepélyességével ad elő, valamennyi eposzi kelléket felhasználva. Igen nagy távolság keletkezik így a maga vaskos, reális figuráit felsorakoztató falu világa és a túlzó romantikus stílus sallangos kellemkedése között.

 

A stílusparódia legfőbb eszközei:

 

- eposzi jelzők, értelmezők állandó használata (pl.: "szemérmetes" Erzsók, Vitéz Csepü Palkó," a tiszteletes két pej csikajának jó kedvű abrakolója"),
- szándékosan bonyolult és fölösleges körülírások (pl.: " Már az idén negyvenedikszer értem meg a krumplikapálást,
- hosszadalmasra elnyújtott, aprólékosan részletező hasonlatok (pl.: "Szintén így kiderül / A sötétlő konyha is éjjel..."),
- meghökkentést kiváltó tréfás fordulatok, ellentétek (pl.: "S ha leugornám: / Nyakamat szegném, / Vagy más bajom is esnék.")
 
1844 novemberében fogott bele a János vitézbe. Új ízlésének megkoronázása, összegzése ez az elbeszélő költemény, "mese"-eposz. Versformája a régi hagyományokból örökölt négyütemű 12-es, de már páros rímekkel. Pátosztalan nyelve a népnyelv kifejező gazdagságából táplálkozik. Cselekményében a valószerű falusi életkép a mesevilág jól ismert motívumaival s a népi mesemondó színes képzeletével, tódító nagyotmondásaival kapcsolódik össze. A talált gyermek
Kukoricza Jancsi János vitézzé lesz, s nemcsak erejével, bátorságával, eszességével kell rendkívüli akadályokat legyőznie, hanem jellempróbáló erkölcsi csapdákon is sikerrel túljut: nem nyúl a rabolt pénzhez, nem fogadja el a királylány kezét és a francia királyságot. A falu két árvája végül az örökös boldogság hazájában, Tündérországban találkozik, s mindketten Tündérország örökös uralkodói lesznek.
A János vitéz a szegények, az elnyomottak győzelmes felülkerekedését hirdeti a szenvedéseken, megpróbáltatásokon, de szól írójának derűs optimizmusáról is. 

 

65.  Mi jellemzi Petőfi Sándor válságköltészetét?  

 

  Az a magabiztosság, melyet az 1844-es év sikerei teremtettek meg, a következő évben kezd szertefoszlani, megrendülni. 1845-ben kísérletet tesz témaköreinek bővítésére. Elsősorban a szerelmi költészettel szeretné gazdagítani költői palettáját. Ez az év főleg kudarcokat tartogat számára. Szerelmei, Csapó Etelka, Mednyánszky Berta csupán "költői ábrándok " voltak, igazi mély érzést, szenvedélyt nem váltottak ki belőle. 
A Cipruslombok darabjaira is inkább a szándékoltság, némi színpadias póz, a mesterkéltség nyomja rá bélyegét; gyakori bennük az epigrammai szerkezet. Mikor megismerkedett Bertával, azt hitte, hogy igazán szerelmes, pedig csak egy újabb múzsát talált szerelmes verseinek. Hozzá írt 39 verse - melyeket Szerelem gyöngyei című ciklusban fogott össze - esztétikai érték tekintetében alatta maradnak a Cipruslombok verseinek, mert ott legalább a bánat volt őszinte. Itt elsősorban a a szerelemvágy s a szerelemköltői ambíció uralkodik.
Szerelmi és főként szerelemköltői kudarcai, barátaiban való csalódása, a kritika kíméletlen támadásai többszörösen is felsebzik érzékenységét, elmélyítik magányosságát. Keserűségét fokozza a haza sorsa is, pesszimizmusát felerősítik olvasmányai, Heine és Byron művei. De nemcsak életrajzi körülmények állnak e kétségbeesett lelkiállapot mögött, a kiváltó okok között szerepel az önmagával való művészi elégedetlenség és az új utakat kereső szándék is. Lelki betegségének lírai tükre a 66 epigrammából álló Felhők című versciklus. A költemények arról vallanak, hogy nemcsak lelki válságot él át a költő, a művészi válság éppúgy tetten érhető. Eljut korábbi korszaka legjellemzőbb műfajának a népdalnak (általában a dalformának) legszélsőségesebb tagadásáig. E rövid versek formája, ritmikája is ideges nyugtalanságot, szeszélyességet árul el., szerkezeti elvük pedig legtöbbször az epigrammáké. Tartalmuk nem filozófiai, inkább csak ötletek, gondolatok felvillantása. 
Vannak olyan költemények is, amelyekre nem érvényes az epigrammatikus szerkezet: ezek lezáratlanul fejeződnek be, további töprengésre késztetve az olvasót.

 

66.  Mutasd Petőfi Sándor forradalmi látomásköltészetét?

 
 1846 tavasza meghozza lelki betegségéből való kilábalást: a falu, a természet , a kikelet volt leghatásosabb orvosa. Levél Várady Antalhoz című episztolájúnak tréfálkozó hangneme a megváltozott, az újra bizakodó és magabiztos költőt állítja elénk. Összes költemények című kötetének mottója a "Szabadság, szerelem!" volt, mely azon kívül, hogy megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, a költő igen jellemző témakörét is megszabja: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság.  
 
Petőfi 1846 tavaszától a világforradalom lázában égett, a nemzeti és az egyetemes szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Ismerte kora valamennyi politikai eszmeáramlatát. Költészetében fölerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség egyenletesen, törés nélkül halad végső célja, az általános boldogság felé, a cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Ezt a szabadságot egy utolsó. kegyetlen, véres háború fogja megszülni, melyben a rab népek leszámolnak zsarnokaikkal, s ez után "a menny fog a földre szállni". (Ítélet)
 
 Látomásversei közül legjelentősebb, mely "a nagy romantikus szimbolista víziókkal vetekszik", az Egy gondolat bánt engemet. Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. Az elviselhetetlen gondolat a lassú, észrevétlen elmúlás, melynek visszataszítóan hosszú folyamatát a két hasonlat (hervadó virág, elfogyó gyertyaszál) részletező kibontása érzékelteti. A cselekvő akarat két izgatott felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s rögtön ezután két metafora (fa, kőszirt) fejezi ki a költő óhaját. Az előbbi képek után jelenik meg a cselekvő halál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során át rohan a megnyugtató megoldás felé. Ez a rész az előzőekhez képest is, de önmagába véve is nagyarányú fokozást valósít meg. A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már más versekből ismert vízió: minden rabszolganép a "világszabadság" szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. A "Világszabadság!" önálló verssorba kiemelése erőteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének. A felzaklatott költői képzelet a közvetlen összecsapás vad forgatagába vezet. A költői erkölcs elszántsága, a föllelkesült akarat ebben utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált. Elesni ebben a nagy csatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. 
 
1846 után jut el Petőfi egy újfajta költő-ideál kialakításáig, egy új művészeti hitvallás hirdetéséig. Azonosul azzal a romantikus "költő-apostol" eszménnyel, mely Victor Hugótól elsősorban Eötvös József közvetítésével került át hozzánk. E hitvallás legjelesebb képviselője az A XIX. század költői című verse.
E verse szerint a költő Isten küldötte, "lángoszlop", mely valaha a zsidókat vezette az egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai tett. A költők kötelessége a népet elvezetni a Kánaánba, az ígéret földjére. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Ennek érdekében szenvedélyes indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére (1. vsz.), meghatározza a népvezér-költők szerepét (2.vsz), felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását (3.-4. vsz). A látnok-költő ezután feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő cél, a Kánaán jellemzőit (5. vsz.). A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. A költő itt már nem láttatja önmagát az elkövetkező időben, nem szól személyes részvételről, sőt a "talán" tétovasága jelzi, hogy "munkájának" eredményét nem fogja megérni (6. vsz.). A költemény  mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul, mert nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert: a próféta szerepe nem a beteljesülés átélése, csupán ennek hirdetése. A biblikus motívumok áthatják a verset, s a politikai meggyőződést a vallásos hit magasába emelik, a látomást ars poeticává avatják.

 

 67.  Mutasd be Petőfi Sándor szerelmi költészetét!

 

A politika mellett másik nagy ihletforrása a szerelem, az igazi mély szenvedély. Szerelmük történetének minden fordulata, rezdülete megtalálható a versekben. Petőfi boldog, de boldogsága nem felhőtlen. A szerelmét egyáltalán nem titkoló költő egy tartózkodó, érzelmeit rejtegető, kétértelműen viselkedő leánnyal áll szemben a nagykárolyi megyebálon. Júlia maga sem volt tisztába önmagával: szívét sem lekötni, sem a feléje áradó szerelmet visszautasítani nem tudta, nem akarta. A költő megszenvedi ezt a kétértelműséget. Az 1846-os szerelmes versek tele vannak belső bizonytalansággal, kétellyel (Költői ábránd volt, mit eddig érzék..., Álmodtam szépet, gyönyörűt...). Júlia Petőfi számára egyenlőre megfejthetetlen titok.
 
A Reszket a bokor, mert... című költemény a szakítás, a végleges "isten áldjon" verseként született, de végül ez a vers hozza meg a várva várt fordulatot, ez oszlatja el Júlia bizonytalanságát. A búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükrözője. Az indító kép is csupán a lélek rezdülését sejteti a már-már elfeledett, de továbbra is értékesnek tartott szerelmi emlék felbukkanásakor. A második strófa képi anyaga ugyan a régi szenvedély felerősödéséről vall, de a záró szakaszban az évszakok ellentétéből levont következtetés a kijózanodást mutatja, s a köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt. Miután Júlia szakít a határozatlansággal, s beleegyezik a házasságba, végtelen örömet és boldogságot sugárzó versek sora születik egészen az esküvőig (Bírom végre Juliskámat..., Mily szép a világ!, Lennék én folyóvíz...). 
 
Petőfi teremti meg irodalmunkban a hitvesi költészetet, feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit. Talán legismertebb ezek közül a Koltón írt Szeptember végén című elégiája és a Minek nevezzelek? című rapszódiája.
 
A Szeptember végén című versében a költő az emberi élet és a boldogság, a szerelem múlandóságáról töpreng, meditál benne elmerengve. Közvetlen tájszemléletből indul el a költemény. A költő nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő lombokat a tél fenyegető közelségében mutatják. Ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: ifjú szívében még ott a viruló kor, de sötét haja őszbe vegyül már. A szubjektív párhuzam képeiben felvillannak mind a négy évszak motívumai, megsejtetve a rohanó, feltartóztathatatlan időt. A fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül, s ennek hatása alakítja a költemény további érzelmi-gondolati lírai anyagát. Az általános mulandóság ébreszti fel benne a halál gondolatát, az özvegyen maradt Júlia képét, aki talán újra férjhez mehet. A szentimentális költészet kelléktárából kölcsönzött színpadias jelenetezéssel láttatja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt és a sírból kilépő halott önmagát. A hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelemé, hiszen akkor is, a sírban is örökre szeretni fogja.
 
A Minek nevezzelek? tanácstalan , tehetetlen elragadtatása szervezi a költeményt, e körül vonultatja fel a nagyszerű kifejezési próbák egész áradatát. Minden szakasz elején a reménykedő bizakodás, a végén a tehetetlen kétségbeesés hangja szólal meg a megismételt kérdésben. Szinte kergetik egymást a halmozott és egyre fokozódó erősségű próbálkozások, s a halmozás azt jelenti, hogy a költő a már elhangzottakat nem tartja elég méltónak és kifejezőnek. A hiábavaló erőfeszítések után megállapodna az egyszerű és igaz "édes szép ifjú hitvesem" megszólításban, de a legutolsó kérdés ezt is bizonytalanná teszi. A vers így teljesen nyitott marad, s azt tanúsítja, hogy a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezésére.

 

68.  Értelmezd Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét!

 

 1848. március 15-e a pesti forradalom s egyszersmind Petőfi napja. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője. A költő forradalom-jövendölése megvalósulni látszik, s ő a megálmodott szerepnek megfelelően a népmozgalom élére kerül. 
 
Nemzeti dal című vers kiáltvány, felhívás, szózat a nemzethez. A vers alapgondolata: a szabadság és a nemzeti egység. Érezteti, hogy a nemzeti szabadsággal együtt az egyenlőség is megteremthető. Az „ősapáink” említésével Petőfi az „ősi dicsőséget” élesztgető nemesi költő, Vörösmarty gondolatához csatlakozik. Ám ekkorra már a jobbágyfelszabadítás is küszöbön áll. Petőfi a köznépet szólítja meg versével. A nép éppúgy magáénak vallja a nemzetet, mint a reformot sürgető nemesség. A mű kifejezi, hogy a reformkor lezárult, megkezdődött a forradalom.
A Nemzeti dal hasonló szerepet tölt be a nemzet életében, mint Kölcsey Himnusza vagy Vörösmarty Szózata. De míg azok „a nemzet imádságai”, addig a Nemzeti dal a magyar nép indulója. Egyben fogadalom: a magyar nép szabadságot akar.
 
A költemény szerkezete az alábbi részekre bontható:

 

1. vsz. a) Felszólítás és indoklás;
          b) Választás szabadság és rabság között
2. vsz. Hivatkozás szabadon élő eleinkre
3. vsz. Elrettentés a gyávaságtól
4. vsz. Választásra késztetés a lánc és a kard között
5. vsz. Fogadalom, a régiekhez méltó jövőről
6. vsz. A dicsőség ígérete

 

Minden versszakban felcsattan az eskü: rabok tovább nem leszünk! Az ilyen ismétlődő versegységeket refrénnek nevezzük. Petőfi gyakran élt vele (pl. A négyökrös szekér).
A vers minden részlete a mozgósító hatást szolgálja. A "hí a haza" alliteráció, az "Esküszünk" szó ismétlése, a refrén rövid sorainak szaggatott ritmusa és az ellentétek (pl.: most — soha; rabok — szabadok) mind az induló erejét s az eskütétel súlyosságát fokozzák.
A vers szónoki bravúr. Petőfi elérte, hogy hallgatósága vele együtt mondta a refrén szavait. A„Rabok legyünk, vagy szabadok?” szónoki kérdésre az ismétlődő „Esküszünk” szóval és csattanós rímmel ad választ: „rabok tovább nem leszünk!” Így késztette fogadalomra hallgatóit.
 
A legfontosabb mondanivaló, a legfőbb tétel mindjárt a vers elejére kerül. A lényegre lerövidített kurta mondatok parancsoló keménysége válaszút elé állítja a hallgatókat, és azonnali elhatározásra ingerel: a történelmi sorsfordulón választani kell a rabság és a szabadság között. A refrén már magába foglalja a tömeg, a nép válaszát is. A többes szám első személy használata a szónok és a nép egybeforrt akaratát fejezi ki. Petőfi "dalnak" nevezi mozgósító szózatát, de olyan értelemben dal ez, ahogyan az a Marseillaise is, tehát induló. 

 

69.  Értelmezd Petőfi Sándor Az apostol című művét!

 

 A szabadszállási választási kudarc mégsem múlt el nyomtalanul a költőben. S jóllehet nem adja fel a liberális-romantikus népfelség elvét, csalódásai lényeges változásokat indítanak meg politikai világszemléletében. Életszemléletének eddigi derűje megingott, lelkiállapota olykor a Felhők kiábrándulását, világgyűlöletét súrolja. A néphez való új viszonyát, nézeteinek módosulását tükrözi Az apostol (1848. szeptember) című romantikus elbeszélő költeménye. 
 
Műfaji sajátosságok:
                   - elbeszélő költemény
                   - rímtelen
                   - időmértékes
                   - átkötések, áthajlások
                   - elbeszélő egyes szám első személyben 
                   - "in medias res" kezdés
 
Petőfi a főhős életébe beleszövi olykor saját sorsának egy-egy fordulatát, eszméivel pedig teljes mértékben azonosul. Szilveszter az általános boldogság korát nem az elnyomott néptömegek világméretű összecsapásától várja, hanem egyes kiemelkedő emberek, a "nagy lelkek" önfeláldozó harcától. A számneves túlzások a végső cél elérését a beláthatatlan jövő utópisztikus messzeségébe helyezik. Ha a szőlőszemet, a kicsiny gyümölcsöt sokszor százezer és "miljom" napsugár érleli, akkor a világ, a nagy gyümölcs megérése "belekerül évezredek vagy tán évmiljomokba". Ezek a földet érlelő sugarak a "nagy lelkek", de ilyenek ritkán teremnek, s "csak egy nap tart a sugár élete".
Szilveszter életének az a hit ad értelmet, hogy ő is egy ilyen sugár lehet. Átértékelődött tehát a korábbi népvezér szerep: a költő-apostolnak nem e népet kell vezetnie, hanem a nép helyett kell cselekednie, a néptömegek forradalmi tettét kénytelen magára vállalnia. 
Először a padlásszobában szól Istenhez. Itt panaszkodik neki: "Oh ég, Isten! mivégre alkottál?... És miért adtál családot, ha azt nem táplálhatom?". Majd közvetlenül ezután, kissé ijedten és esdeklően szól hozzá, felfogva, hogy mit is mondott. Következő monológja az Śrhoz az uraságtól való szabadulásakor történik. Itt felszabadultan, boldogan beszél hozzá. Végül börtönéből kiszabadulva elszántan és megtörve átkozza a kegyetlen Istent.    
Szilveszter egyéni életútja példázatként jelenik meg. Ebből következik, hogy a cselekmény apró részleteinél fontosabbak az ember személyiségét bemutató lírai elemek (belső  monológok, gondolatmenetek).
A mű hangneme az irónia, de ugyanakkor jelen van a tragédiára jellemző pátosz is. A főhős állandó ellentétben van a külvilággal, a néppel. A mű során ez többször változik. A faluban prédikátorként kezdetben lelkesednek érte. Miután a pap ellene beszél, a nép megharagszik rá. Később mikor műveit kiadja ismét népszerű lesz. De mikor börtönbe kerül "gonosztevő" lesz újra. Az apostolt, a megváltót az emberek ugyanúgy megrugdalják, leköpdösik, mint annak idején Jézus Krisztust, s hasonlóképpen követelik halálát is. 

 

70.  Mutasd be Petőfi Sándor élete utolsó szakaszának költői világát!

 
 Petőfi nem tudott, nem is akart folytonosan politikai izgalmak között élni. Olykor elfáradt, kiábrándult, s tehernek érezte a magára vállalt népvezér szerepet. A politikamentes tiszta költészet iránti vágya szólal meg Miért kísérsz (1848) című versében. Ide tartozik az Itt van az ősz, itt van újra... című verse is, melynek idilljének forrása és résztvevője az áldott állapotban lévő Júlia.
"Hattyúdalnak" készült e költemény. Bár nem utolsó zendülése ez a költő lantjának, de azzal a tudattal írta 1848 végén, hogy hátha ez lesz az utolsó, hiszen a frontra készült Bem még harcoló seregéhez. 
Ez után a vers után már csak véres karddal írt költemények következnek - kettő kivételével. Az egyik az 1849 márciusában írt Pacsirtaszót hallok megint..., mely a harci zaj közepette az idilli pillanatot ragadja meg: a madárdal juttatja eszébe, hogy nemcsak katona, hanem költő is. Az emlékezet felidézi a költészet és a szerelem "e két istennő" áldásait, a remény pedig segíti megálmodni a múlt boldogságát a jövőben is. A másik vers a Szüleim halálára című megrendítő siratóének.
Legutolsó költeménye, a Szörnyű idő... a teljes lelki összeomlást, a legsötétebb reménytelenséget sugallja: a végső megsemmisülés riadt látomását jeleníti meg.

 

71.  Rajzold meg Arany János jellemvilágát!

 
Petőfi mellett Arany János a másik főalak egészen Ady fellépéséig. Személy szerint is jó barátok Petőfivel, s ama kevesek közé tartozik, akivel az elveihez oly szilárdan és indulatosan ragaszkodó Petőfi sohase különbözik össze. Tehát eszmeileg is összetartoznak. Csak művészi alkatban különböznek. A gyorsan érő Petőfi mellett Arany költészete lassan bontakozik ki. Sohasem volt fiatal költő. Maga semmisítette meg azokat a korai próbálkozásokat, amelyek tanúsíthatnák a fejlődés útját. Huszonnyolc éves már, amikor egyáltalán jelentkezik az irodalmi életben, és harmincegy esztendős korában érkezik el a Toldi nagyon is indokolt sikere. S a művészi fejlődés ettől fogva is szakadatlan, művészete mind gazdagabbá válik, még hatvanéves korában — betegségekkel és kételyekkel küzdve — is képes megújulni, és a már életében klasszikus költő élete alkonyán a modem hangütés kiindulópontja lesz a magyar költészetben. De nemcsak a lassú érés különbözteti meg attól a Petőfitől, akivel oly közös a művészi programja, hanem a szakadatlan benső vívódás is. Petőfi mindig egyértelmű, nincsenek hátsó gondolatai — Aranyt szüntelenül kínozza a bizonytalanság: úgy helyes-e, ahogy gondolja vagy teszi? Ennek a következménye, hogy miközben örök lelkiismereti problémákkal küszködik, tevékenységeiben tartózkodóbb a nagy barátnál. Az értékjelző azonban az ő számára is mindvégig Petőfi, akinek emléke sohase hagyja el, s aki az ő szemében erkölcsi és esztétikai mérce mindvégig.

 

72.  Ismertesd Arany János életpályáját!

 
Nagyszalontán született 1817. március 2-án idős szülők 10. gyermekeként. (Csak Ő és legidősebb nővére, Sára maradt életben.)
 Életútja nem gazdag külső mozgalmasságban.
Debrecenben tanul. Sihederkorában ugyan egy rövid időre felcsap vándorszínésznek, de a fiúi kötelesség hazaszólítja az eltartásra szoruló szülők mellé. Iskolai tanulmányai hamar félbemaradnak: úgy tanul idővel, hogy maga is tanít.
A negyvenes években otthon községi segédjegyző, fiatalon nősül, huszonnégy éves fővel már családapa. Paraszti szívóssággal igyekszik pénzt is gyűjteni, hogy eltartsa övéit, és jó műveltséget adhasson gyermekeinek. Közben érik lassan a költő.
És 1845-ben az ismeretlen falusi nótárius egy akadémiai pályázatón jutalmat nyer Az elveszett alkotmány című szatirikus költeményével, amely egyszerre paródiája a hexameteres eposzoknak és a nemesi pártok marakodásának. A paraszti környezet szemléletét magáénak tudó és érző Arany egyforma gyanakodással figyeli a maradi nemest is, a haladó nemest is. Ugyanaz a forradalmi demokrácia szólal meg e legkorábbi Arany-műben, amely ekkor már harsányan felhangzik Petőfinél. És Petőfi hatása nem is marad el. A János vitéz romantikába ágyazott népi realizmusa tudatosítja Aranyban az irodalmi igényességű népiességet, és ez válik költői valósággá a Toldi első részében, amely nemcsak akadémiai pályadíjat hoz, hanem országos népszerűséget és Petőfi barátságát is. Ettől kezdve útja Petőfi mellett vezet.
1848-ban, 49-ben a forradalom hűséges közkatonája: hol nemzetőr, hol belügyminisztériumi tisztviselő; forradalmi lírája Petőfiével egyenértékű. De nem volt jelentékeny politikai szerepe, így a bukás után csak állását veszti, és kezdhet mindent előlről.
Egy ideig járási írnok, később házitanító, majd sikerül tanári állást szereznie a nagykőrösi gimnáziumban. Ezek a nagykőrösi évek a szakadatlan továbbművelődés és a költészet jegyében folynak. Életének ez a legtermékenyebb korszaka. Itt, távol a fővárostól, emelkedik az élő magyar költészet főalakjává. S ez lehetővé teszi, hogy Pestre kerüljön.
A Kisfaludy Társaság meghívja ügyvezető igazgatójának, majd az Akadémia tagjaként az Akadémia titkárának nevezik ki. Kínos lelkiismeretességgel látja el a nemegyszer kínosan unalmas adminisztratív munkákat.
Ahogy közeledik a kiegyezés, egyre kevésbé tud egyetérteni bármelyik politikai párttal. Paraszti ösztönnel és polgári tudatossággal áll szemben a nemesi törekvésekkel, de nem kevésbé riasztja a bontakozó kapitalizmus rideg embertelensége. A hivatalos irodalom szinte bálványt és normát csinál belőle, amihez neki semmi kedve sincs. Ez a helyzet magyarázza, és nem csupán annyira szeretett Juliska lányának korai és hirtelen halála, hogy 1865-tol 1877-ig — tehát tizenkét éven keresztül — hallgat. Nem tétlen, csak hallgat. Közben lefordítja Arisztophanész minden vígjátékát, miután már klasszikussá váló Shakespeare-fordításokat készített; közben megírja az önéletrajzi mozzanatokkal teljes Bolond Istók második énekét; közben tervezi a Toldi-trilógia befejezését, és újra meg újra előveszi a hun mondai trilógiát, amely végül is töredék maradt, csak első része, a Buda halála készült el egészen.
Majd 1877-ben, amikor hatvanévesen, sokféle betegségtől gyötörten megszabadul a hivatali teendőktől, egyszerre fellángol újra a költői alkotóerő: következik az Őszikék lírája és a végső nagy balladák komorsága. Még megéri, hogy 1882-ben felállítják Petőfi szobrát, de néhány nappal később  - 1882. október 22. - a legyengült szervezetű, hatvanöt éves költőt egyetlen hűlés elviszi.

 

 73.  Értelmezd Arany János Toldi trilógiáját!

 
1846-ban a Kisfaludy Társaság hirdetett pályázatot, melyre magyar és történelmi témájú elbeszélő költeménnyel (költői beszély) lehetett indulni. Már a pályázat is megemlítette Toldi nevét. Aranyt a választásban motiválhatta, hogy Szalonta és környéke Toldi-birtok volt. A környéken népballadák, népmondák őrizték a valós történelmi alak emlékét. Arany alaposan tanulmányozta Ilosvai históriás énekét, és felszabadítólag hatott rá Petőfi ‘János vitéz’-e. A gyakori epikus hasonlatok a homéroszi eposzokat idézik. Az Előhang látomássá bővítése a romantikus eposzok sajátossága.
1847-ben jelenik meg a Toldi; Aranyt egy csapásra az irodalom első vonulatába emeli.
Az elbeszélő költemény a kor legfontosabb problémáit érinti, a főhős a nemzeti értékegyesítés jelképévé válik. A nemesi származású, de paraszti körülmények között élő Miklós felemelkedése az érdekek kibékíthetőségét, a nép nemzetté válását is szimbolizálja.
 
Arany 1847–48-ban írja a Toldi estéjét, s ’48 nyarán azt tervezi, hogy ponyván kiadja együtt a két művet. A történelmi változások ezt meggátolják, ugyanakkor a Toldi estéje világképe és hangneme nem is illett a forradalom és szabadságharc felfokozott hangulatához, törekvéseihez. Csak a 50-es években került sor kiadására.
Arany számára rendkívül hamar kétségessé válik az az optimizmus, melyet a Toldi sugall. A mű alapkérdése, hogy a nemzetté vált nép a fejlődés melyik útján járjon. Míg a Toldiban a főhős a maga ellentmondásosságával is egymaga képviselte a választ, a második részben az öreg Toldi már csak a lehetséges alternatíva egyik ága:

 

a.) Toldi szerint meg kell őrizni nemzeti identitásunkat; a nemzeti önfejlődés és az európai fejlődés kettősségéből az előbbit kell választani.
 
b.) Az udvar szerint akár a nemzeti sajátosságok rovására is a kulturális és erkölcsi modernizációt kell szorgalmazni, s ezen az úton a nemzeti jelleg csak felesleges, megmosolyogni való, ballaszt
 
Arany az ún. kritikai kiegyenlítődés elvét vallja, s ezt Lajos király képviseli. A nemzeti jelleg és az európai fejlődés és kultúra nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező fogalmak. A világkép árnyaltabbá válásával megváltozik Arany viszonya hőséhez. Az ábrázolási mód immáron kettős: ironikusan ábrázolja a világból kiesett, a világtól elzárkózó, Don Quijote-típusú Toldit (lásd: Budára való felvonulás), de elégikusan szól mindazon értékekről, melyeket a hős képvisel (bátorság, nyíltság, hazaszeretet). Nem szorítja háttérbe Toldi jellemének árnyoldalait: a hirtelen harag és (az ebből fakadó) gyilkosság, az erős érzelmi beállítottság nemzetkarakterológiai jegy lesz.
A mű verselés vitatott. A hagyományos felfogás szerint felező tizenkettes; az újabb kutatások szerint szimultán, trochaikusba játszó.

 

Már Petőfi unszolta a trilógia középső részének, a Toldi szerelme megírására. Arany többször belekezdett (Daliás idők, Első dolgozat, Második dolgozat), de a végső változat csak 1879-ben készül el. A legnagyobb nehézséget az ún. “epikai hitel” hiánya okozta. Ilosvaitól is csak a fiatal-és öregkori párbajra történik utalás, illetve az itáliai hadjáratra. Arany önmaga számára is megnehezítette a feladatot, amikor az első Toldi zárlatában Toldi nőtlenségéről is írt. A történeti és mondabeli tények hiánya kihat a műfajra is: az eposzi tervet elvetette, s a magánélet tragikus fordulata a verses regény műfaját követelte.
A rendkívül szerteágazó, sok epizódra tagolt cselekmény középpontjában – a kor kihívásának is megfelelően – már nem a nemzeti kérdés, hanem a személyiség problémája áll. A kései Arany világképének megfelelően az eljátszott boldogság, a személyiség lényegét eltakaró hamis szerep, az élet játékként való felfogása kerül előtérbe. Az ifjú Toldi, barátja Tar Lőrinc nevében és fegyverzetében vesz részt a Rozgonyi Piroska kezéért megrendezett lovagi tornán. Amikor győz, tudja, hogy másnak nyerte meg a boldogságot. Játékként fogta fel az életet, s  eljátszotta boldogságát. További sorsa kezdetben menekülés Piroska emléke elől, majd a vágy Piroska közelébe űzi, megöli a méltatlan Tar Lőrincet (veri a feleségét), s ezzel végleg eljátssza Piroska kezét.

 

74.  Mutasd be Arany János lírai költészetét a szabadságharc bukása után

 

Kettős indíttatású és motiváltságú Arany János költészete ebben az időszakban. Feladatának érzi, hogy mint nemzeti költő számot vessen a szabadságharccal, a bukás okaival, ugyanakkor hitet is tegyen a forradalom és szabadságharc eszméi mellett. Arany a kritikai számvetéstől reméli a nemzet megújhodását, kapcsolódva a magyar irodalomban és közgondolkodásban Kemény Zsigmond felfogásához és köréhez. (Kemény Zsigmond: Forradalom után, Még egy szó a forradalom után)
 Arany másik törekvése a magyar líra megújítására vonatkozott. A személyes dalt, a romantikus énlírát akarta tárgyiasabbá, filozofikusabbá, bölcseleti érvényűvé tenni.
 
Az Emléklapra (1850) című vers Szendrey Júliának címzett költemény, még mint a nemzet özvegyét említi az asszonyt, aki egyszerre éli át a személyes és a hazát ért fájdalmat.
A párvers (A honvéd özvegye) már a Hamletből idézi a mottót: “Gyarlóság, asszony a neved!”. A románcos balladát idéző költemény kulcsmű, némi vadromantikus beütéssel, a visszatérő szellemalak mintha csak a ‘Szeptember végén’ zárlatát idézné.
 
A Koldus ének (1850)  drámai monológ. A művészi megoldás lehetőséget teremt Arany számára ahhoz, hogy a megcsalattatott honvéd szemszögéből értékelje a szabadságharcot. A bukás oka a széthúzás, a belső versengés, Kossuth be nem váltott ígéretei, s ez mondatja ki a fájdalmasan keserű konklúziót: “Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott”. Érdekes formai sajátosság, hogy az ’50-es években megnő Arany költészetében a refrénes versek száma.
 
Arany a Szózat kategórikus imperativusát idézi a Rendületlenül (1860) című versében, miközben a hazához való viszony különféle módozatait vizsgálja. Az egyetlen lehetséges magatartásnak az erkölcsi parancs feltétlen, latolgatást és önérdeket nem ismerő betartását tartja.

 

75.  Mutasd be az Őszikék líráját!

 

Őszike: “arasznyi, virágos növény” ill. az utolsó fészekalja csirke. Arany megszabadul az Akadémiától, anyagi helyzete rendezett, a Gyulai Páltól még a ’60-as években kapott ún. Kapcsos könyvbe írja versciklusát, melyet eredetileg nem szánt kiadásra. A költemények nagy része a Margit-szigeten készült.
Egyik legismertebb kései verse az Epilogus (1877). A cím többnyire epikus vagy drámai alkotások cselekménylezárása utáni  utószót jelöli. A meghatározás egyúttal a verstípust is megadja, időszembesítő és létösszegző költeményről van szó. A három idősíkot a még, már, most időhatározószók is jelzik. Az első öt versszak múltbatekintése a sztoikus magatartásforma dicsérete; a világtól való elzárkózást, mint vállalható és pozitív életlehetőséget mutatja be.
A következő öt egység az előzőkben megfogalmazott csöndes magabiztosság után a kétség kifejezője. A lírai én a “nem azt adott, amit vártam” kitétel után felsorolja a világ által nyújtott értékeket, s egyúttal el is utasítja őket. A kulcsszó Arany önértékelésében a “félbe’– szerbe’”, mely a félig leélt élet önmarcangoló vádja. A gondolat már az ’50-es évek lírájában is jelen volt Aranynál (Visszatekintés), s most az Őszikék önironikusan fájdalmas rezignáltságának meghatározó kifejezője lesz.
A harmadik egység a legfőbb érték, az alkotómunkában kiteljesedő élet vágyát jelzi, de már a lemondás gesztusával az idő visszafordíthatatlanságának tudatában.
Az Epilogus egyetlen problémás pontja az életkörülményekre való hivatkozás, mely mintegy felmentést is ad a lírai én számára.
A műfaj a kései Arany számára oly kedves elégikus dal. A dalformához szervesen illeszkedik a népdalokban, virágénekekben használatos metafora (rab madár) záróképként történő alkalmazása.

 

Hasonló témájú, de optimistább verse, a Mindvégig (1877) az utolsó ars poeticák egyike. Az egységes világkép felbomlásával a haszonelvűség, az iparosodás korában a költő újra megfogalmazza a költészet feladatát, s a versírást tartja az egyetlen megtartó értéknek.

 

76.   Értelmezd Arany balladaköltészetének legjellemzőbb sajátosságait!

 
Ballada: a műnemek határán álló olyan kisepikai műfaj, mely lírai eszközök használatával olyan eseménysort mesél el, amely drámai elemeket is tartalmaz. Az európai költészettörténetben már a XIV. században jelen van.
A balladák egyik legjellemzőbb sajátossága a balladai homály és a sűrítés feltehetőleg a népballadából ered, mely közismert történetet dolgoz fel, így a cselekmény minden fordulatára nem kellett kitérni. Ma már komoly szellemi erőfeszítésbe kerül a balladai homály megfejtése, így kimondottan feszültségkeltő szerepe van.
Amennyiben a ballada történetének időrendje egyenes vonalú, úgy egyszólamú balladáról, ha a cselekménysor kettő vagy többszálú, akkor többszólamú balladáról beszélünk.

Témaválasztás szempontjából megkülönböztetünk történelmi és népies balladákat. A megírás helye szerint beszélünk nagykőrösi és öregkori balladákról.

A ballada, mint műfaj, végigkíséri Arany János egész életművét, annak legfontosabb pontjain jelenik meg.
A nagykőrösi balladák zömmel történeti balladák. Arany olyan szituációt választ ki a históriából, mely párhuzamba állítható a levert szabadságharc utáni állapottal, s rajtuk keresztül Arany feleletet adhat a kor problémáira. Legfontosabb témái: a zsarnokság, az elnyomáshoz való viszony, a zsarnokság természetrajza, a hazához, az eszmékhez való hűség, a költők és írástudók felelőssége. A balladák nagy része egyben lélektani jellegű is. Középpontjukban a bűn és bűnhődés problémája áll. A kérdés fölvetése és a probléma megoldása Aranyt a XIX. század második fele nagy orosz íróival rokonítja, elsősorban Dosztojevszkijjel és Tolsztojjal. Arany szerint a bűn magában hordozza a büntetést, mert a személyiség széthullásával jár. Ezt jelzik a balladákban a bűnösök víziói és hallucinációi. Dosztojevszkijhez hasonlóan vallja, hogy a polgári világ feladata nem az intézményesített büntetés, az erőszakra történő intézményesített erőszak válasz, hiszen meg kell szakítani az emberiség történetének, mint erőszakláncolatnak a folyamatát. A feladat az, hogy teret engedjünk a fölismert bűn után a bűnhődés folyamatának, biztosítsuk ennek lezajlását. (Ezt ismeri fel az ‘Ágnes asszony’- ban a bíróság, mikor szabadon engedik az asszonyt.) Szerkesztésüket tekintve a nagykőrösi balladák többnyire skót–székely típusúak, gyakran tudatosan túlbonyolítottak, Babits szavával “iparművészeti remekek”. Kései balladáiban már a kialakuló polgári társadalom konfliktusai is megjelennek.

 

77.  Értelmezd Arany János Ágnes asszony és Tengeri-hántás című balladáját!

 
Arany János népies balladáinak jellegzetes darabja az Ágnes asszony (1853)
Témája: a házasságtörő asszony bűnhődése. Ágnes asszony a Danaida-sors megtestesítője és újkori példázata. De míg az antik monda alakjai föloldozást nem kapnak, a keresztény–kálvinista Arany világképében mi csak a bűnhődés fázisát, annak végpontjáig követjük nyomon, a lehetséges folytatás, a kegyelem gesztusa már túl van a vers világán. A bűn értelmetlensége tükröződik a büntetés ill. a bűnhődés folyamat értelmetlenségében.  Arany kivételes lélektani hitelességgel ábrázolja az elme tisztánlátásáért folytatott küzdelmet, az állandó önreflexiót, mely paradox módon már szimptómája az elme megbomlásának.
A népi témához tökéletesen illik a verselés, a felező nyolcas. Csak a refrént írja anapesztusokban, fölidézve ezzel az antik siratóénekeket. A refrén ily módon az egyedi esetet általános érvényűvé tágítja, könyörgéssé Ágnes asszonyért, az áldozatért és valamennyiünkért.
 
Arany János Tengeri-hántás (1877) című népies balladájának sajátossága, hogy benne Arany a ballada műfaji keletkezéstörténetét is bemutatja; az elbeszélő feladata, hogy kukoricahántás közben szórakoztassa a résztvevőket, ugyanakkor erkölcsi tanítást is adjon a fiataloknak.
A megesett lány konvencionális története Arany erkölcsi felfogásának szigorodásáról tanúskodik. A strófák 5. sora vagy jelképesen értelmezi a történetet, vagy kapcsolatot teremt a hallgatósággal, hangulatilag erősítve föl a történetet. A büntetés most is az elme megbomlása, a hallucináció és vízió, s ennek következménye a halál.

 

78.  Értelmezd Arany János Szondi két apródja című balladáját!

 

 Arany János Szondi két apródja (1856) című balladájában az első két versszak az alapszituációt teremti meg a helyszínnel, a két dombbal, előre érzékeltetve a párhuzamos szerkesztést és történetmondást. A harmadik versszak a szultán kérdése és kérése, a negyedik a török követ felelete, s ezzel elindítja Arany az egymással feleselő építkezést. Az idézőjelbe tett strófák a török csábítását tartalmazzák, közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak jelenik meg.
A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a török szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák, képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok használata. A versláb zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké a siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszéma világképi lehetőségét: a kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életben hagyást jelenti,  Szondinál az Istenre való ráhagyatkozást és bizalmat.

 

 79.  Ismertesd Tompa Mihály életpályáját!

 

Tompa Mihály a reformkor népi-nemzeti irányzatának költője egy csizmadia és cselédlány gyermekeként, a mai Szlovákiában található, Rimaszombatban látta meg a napvilágot 1817. szept. 28-án.
Gyermekkorában a Borsod vármegyei Igriciben nevelkedett apja szüleinél, ahol tanítója korán felismerte tehetségét.
1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanulhatott. 1838-ban kezdte felsőbb tanulmányait, 1844-ig bölcseletet, jogot és teológiát hallgatott. Időközben hosszabb-rövidebb ideig nemesi családoknál nevelősködött, annak érdekében, hogy továbbtanulása költségeit fedezni tudja. Az iskola után a Péchy fiúk nevelője volt Eperjesen, ekkor ismerkedett meg Petőfivel, aminek hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé.
1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott, ekkor Petőfi felvette az általa szervezett Tízek Társaságába. Petőfivel barátsága azonban 1848-ban megszakadt, mikor Pesten jogot hallgatott. Szülőföldjének, Gömörnek egyik kis faluja, Beje ekkor hívta meg lelkésznek. Miskolcon letette a papi vizsgát, és szeptember végétől látta el a hivatalát.
Ekkora már jelentős irodalmi hírnévre tett szert, Népregék és mondák című verseskötete, mely 1846-ban jelent meg, jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. Időközben rendszeresen publikált az 1848-as forradalom után indult Nép Barátja című lapban. Lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét. 1848 őszén a Gömör vármegyei nemzetőrökkel együtt vonult be, s mint tábori pap részt vett a schwechati ütközetben is.
1849 április közepétől Bejéről Kelemérre ment papnak. Még ebben az évben májusban elvette feleségül Soldos Emíliát, egy Gömör vármegyei birtokos lányát. Ezután szólalt meg költészetében a családi élet örömeinek és gondjainak témája.
1851 szeptemberétől haláláig Hanva község lelkipásztora. A szabadságharc bukása után eleinte nyíltan fejezte ki a nemzeti fájdalmat, de amikor A gólyához című verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték, és falujába internálták, a cenzúra nyomása arra késztette, hogy rejtett értelmű (allegórikus) költeményekben szóljon az elnyomott nemzetéhez
Arany Jánoshoz élete végéig meleg barátság fűzte. 1868-ban, pár hónappal halála előtt, az MTA nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát.
1868. július 30-án hunyt el. Hanván alussza örök álmát.

 

80.  Mutasd be röviden Tompa Mihály legismertebb költeményeit!

 
Tompa Mihály kezdetben virágénekeket, tájleírásokat, népdalszerű verseket ír, költészetének legjelentősebb időszaka azonban a szabadságharc bukása időszakára esik. A megcsüggedt, elkeseredett nemzet vigasztalója és ébresztője lesz.

 

Ezen időszak legismertebb verse A gólyához (1850) című. Ezt a versét a szabadságharc utáni megtorlás kritikájaként írta, melyért üldöztetésben is részesült. A vers feltárja a kor társadalmi hátterét, az ország hangulatát, az emberek gondolkodását és viselkedését. Szókimondása katartikus volt a nemzet számára. A verset allegorikus formája ellenére mindenki pontosan megértette.
 
A madár, fiaihoz című versében a nemzet íróihoz, költőihez és a művészeihez szól. Prófétikus hangon szólítja fel őket feladatuk ellátására: a nemzet vigasztalására, ébresztésére. E vers műformája is allegorikus.
 
A Levél egy kibujdosott barátom után című versét Kerényi Frigyes költő-barátja Amerikába való távozásának hírére írta meg. A vers a baráti és a hazaszeretet himnusza, „kategoricus imperativusa”, s egyben kiáltás mindazokhoz, akik az adott helyzetben Magyarország elhagyásán gondolkodtak.
 
A gályarab fohásza című versében a szabadság eszméinek feladása, a látszatbékét anyagi okokból elfogadó irányzatok ellen szól. A következetes helytállást, a szabadságért való keményebb sorsvállalást hirdeti.
 
Ikarus című versében az alkotó szellem, az újra való törekvés dicséretét zengi; utat mutatva saját és a jövő nemzedékének is.

 

81.  Ismertesd Jókai Mór életpályáját!

 

Irodalmunk legolvasottabb, és legtermékenyebb regényírója, hatalmas életművet hagyott maga után. Az ő munkássága teremtette meg Magyarországon a modern értelemben vett olvasóközönséget. A romantikus cselekményregény folytatója és továbbvivője, de művészetébe beleszövődtek a népiesség, majd a realizmus szálai is.

 

Komáromban született 1825. február 18.-án a család legkisebb gyermekeként. A gyenge testalkatú, beteges kisfiút a szülők szerető gondoskodása vette körül, s jellemének fő vonásai: szelídség, optimizmus és a hazaszeretet a komáromi otthonban fejlődtek ki benne. Igen fiatalon már versei jelentek meg. Tízéves korában Pozsonyba küldték, ahol két év alatt kitűnően megtanult németül. 12 éves korában elvesztette édesapját, ami után nevelését későbbi sógora, Vály Ferenc komáromi tanár irányította.
1841-42-ben a pápai református kollégiumban tanult (itt ismerkedett meg Petőfivel), majd 1842 és 1844 között Kecskeméten jogot hallgatott. Első regényének (Hétköznapok, 1846) sikere után azonban véglegesen az írói pálya mellett döntött.
Pesten tagja lett a Tízek Társaságának, majd az Életképek szerkesztője lett. 1848. március 15.-ének egyik főszereplője. Ő fogalmazta meg, és olvasta fel a híres tizenkét pontot. Ekkor találkozott először Laborfalvi Rózával, akit később sokak tiltakozása ellenére feleségül vett. (Az átkozódóknak végül nem lett igazuk.) 1849 elejéig következetesen szolgálta a forradalom ügyét, majd pedig a katonai vereségek hatására a békepárt híve lett. A szabadságharc elbukása, a világosi tragédia mégis majdnem az öngyilkosságba kergették. Válságos helyzetéből felesége mentette meg, majd férjét Tardonán rejtette el. Erről a bujdosásról szól Egy bujdosó naplója (1850) című könyve.
Epikus költészete a szabadságharc bukása után, az 50-es években bontakozott ki. Kezdetben csak álnéven (Sajó) írhatott. Történelmi regényeiben a 17. századi Erdély életét, a tatár és török pusztítás borzalmas képét igyekezett megrajzolni.
Legigazibb témáját, legfőbb ihletőjét a reformkor ábrázolásában találta meg. E kor eszményeit Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán című műveiben mutatta be. Ekkortól kezdve egyre jobban bekapcsolódott a politikai életbe. Egyik legtöbbet vitatott munkája 1862-ben született, Az új földesúr címmel. 1867 után írta legjelentősebb műveit. Ezek közül ki kell emelni A kőszívű ember fiait, az 1848-49-es szabadságharc erős eszményítéssel megrajzolt „hőseposzát”. 1872-ből való az És mégis mozog a föld! című regénye és 1870-ből a Fekete gyémántok, melyben a nemzeti polgárosodás, a hazai kapitalizálódás átfogó ábrázolására törekedett. Az arany ember az illúziókkal való leszámolás, a rezignált kiábrándultság regénye.
Felesége 1886-ban halt meg, új felesége Nagy Bella lett. (Mindenki rossz néven vette ezt a házasságot.)
Későbbi regényeivel már nem nevelni, csak szórakoztatni akart. (Szeretve mind a vérpadig, A lőzsei fehér asszony, A cigánybáró, Trenk Frigyes, A két Trenk.) Utolsó éveinek legkiforrottabb alkotása a Sárga rózsa (1893). Egy új, Mikszáth felé mutató paraszti romantika elemei jelennek meg itt.
1904. május 5-én halt meg.

 

82.  Jellemezd Jókai Mór regényvilágát!

 
Jókai Mór regényeire a hangnem sokfélesége jellemző: a humor, a szatíra, az idill s a nemes eszmékért lelkesedő és lelkesítő pátosz váltogatják egymást. Műveinek legvonzóbb sajátja az író lenyűgöző mesélőereje. Hihetetlenül könnyen és sokat írt, szinte a létezési formája volt az írás. Bár művészete a romantika és a realizmus sajátos ötvözetének mondható, meseszövése legtöbbször bonyolult, szélsőségesen romantikus (párhuzamos meseszálak, váratlan fordulatok, nehézségek halmozása).
 Jellemei – elsősorban a főszereplők - a legtöbbször eszményített alakok, statikus, eposzi hősök, s egyéniségük  mozgatója egy eszmei megszállottság. Jókai főleg a cselekmény által jellemez, az analitikus lélekrajzot általában kizárja eszközei közül. Legjobb alkotásaiban nem ritkák a realisztikus igénnyel jellemzett szereplők sem. Ezek a szereplők többnyire valamilyen átalakuláson, jellemfejlődésen mennek keresztül. Mellékalakjai általában nem az előkelőséghez, hanem a szegényebb emberekhez tartoznak.
Jókai korabeli hatásának titka abban keresendő, hogy teljes mértékben azonosulni tudott saját osztályával, olvasóközönségével. Szinte gyermeteg hittel bízott a jövőben, a kiábrándultságnak, kételynek alig volt szerepe életművében. Ábrándos illúziókba ringatta az embereket: eltúlozta erényeinket, a hibáink fölött szemet hunyt.

 

83.  Értelmezd Jókai Mór Egy magyar nábob és a Kárpáti Zoltán című regényét!

 

Korai regényei közül az egyik legjelentősebb az Egy magyar nábob. Szerkezetét nézve az ún. anekdotikus-életképszerű változatot képviseli ez az alkotása. Voltaképp két anekdotára épül. A lineárisan haladó elbeszélés ütemét az anekdoták sajátos elbeszélési technikája szabja meg. Jókai az épp elbeszélt események mögött mindig készenlétben tart egy újabb szálat, melyet korábbi cselekményhez fűzhet. A regény indítása valóságos remeklés. Talán egyik regényében sem ábrázolja oly szívszorítóan –bár humorral- a reformkor előtti, pusztuló hűbéri Magyarországot, mint itt. Elmaradottak, műveletlenek, parlagiak itt az emberek. Nemcsak a kocsmáros, de még a két mágnás is: Kárpáthy János és Kárpáthy Abellino. Már itt az első fejezetben végzetesen szembekerül egymással a két főhős. János éppen mulatozik (ostobaságokra herdálja vagyonát) amikor megérkezik Abellino (Párizsból jön, igazi kozmopolita) aki azt hallotta nagybátyja meghalt, és jött átvenni a gazdag örökséget. Az olvasó szemében nincs sok eltérés a két egyaránt tékozló, üres haszontalan életet élő magyar főúr között. Jókai szerint azonban Abellino botlásai nem hibák, hanem bűnök. Kárpáthy János ábrázolásában azonban lappang valami rejtett írói rokonszenv, jelen van a megjavulás lehetősége. A bevezető rész után, a mű első harmada epizódokból, önállósult novellákból áll, a két főszereplő környezetét, életmódját tárja elénk. Ezekben a részekben domborodik ki az irányzatosság, a nemzeti létért vívandó küzdelem gondolata. A párizsi fejezetek bizonyítják, hogy nem csak az Abellino-féle aranyifjúság jár külföldre, hanem a tanulni, művelődni vágyók is. Itt találkozik Barna Sándor Széchényi Istvánnal, Wesselényi Miklóssal és Szentirmay Rudolffal. Jókai álmait nem csak e négy ember között kialakuló bensőséges kapcsolat fejezi ki, a polgárosult jövőről szőtt ábrándjait, merész reményeit meg is fogalmazza (a magyar nép jövőjével kapcsolatos optimizmusa). A pünkösdi király című fejezet újra rávilágít Kárpáthy János tékozló hóbortjaira. A szerteágazó epizódok szereplői a regény egyik fontos fejezetében mind együtt vannak, s egybefonódnak az eddigi eseményszálak. Pozsonyban ott van ugyanis mindenki, aki eddig a regényben fontos szereplő volt. Abellinót persze itt sem a politika érdekli, hanem a vagyon, a hírnév. A vagyonra nagybátyja állandó bosszantásával szeretne szert tenni, a hírnévre pedig egy csábítással. Új főhős jelenik meg tehát: Mayer Fanny- életének előzményeit újabb novella beszéli el. A regény legtisztábban romantikus színei Fanny alakját vonják be. Jókai legköltőibb, legkövetkezetesebben jellemzett nőalakjai közé tartozik. Abellino titokban pénzzel segíti, s anyja, Mayerné segítségével próbálja „megvásárolni” a leányt. Ám ő azt hiszi, Szentirmay a jótevője azért belé lesz szerelmes. Később Kárpáthy feleségeként találkozik is vele, súlyos beteg lesz, felgyógyulva pedig nem tágít férje mellől, szeretne minél messzebb lenni Rudolftól. Még egyszer azonban találkoznak, s ekkor Fannyt egy pillanatra megkísérti az öngyilkosság gondolata.  Vesztét mégsem ez okozza hanem az anyaság: gyermekágyi láz végez vele.
 
A szélsőségesen eszményített hősök, a dilógia második részében, a Kárpáthy Zoltánban jelennek meg. Legnegatívabb figurája, Abellino sem lesz puszta ördögi lénnyé, a Rossz megtestesítőjévé. Látványosan romantikus jellemfordulatra is csak egyetlen példa akad. (Ahogy Szentirmay, Eszéki Flóra hatására új emberré lesz, visszatér hazájába és a második részben emberfölötti hőssé magasodik.) Más a helyzet a címszereplővel, Kárpáthy Jánossal. Az ő átalakulása, fokozatos megtisztulása áll tulajdonképpen a regény középpontjában. Esetében azonban nem beszélhetünk romantikus fordulatról. (Felesége halála után ő sem tud tovább élni: követi a sírba.) Átalakulásának útja azt hirdeti: van lehetőség a gondok megoldására, a változásra, s ezzel Jókai reményt kelt az 50-es évek olvasóiban.
A második (Kárpáthy Zoltán) részben már szabadabban csapong az író romantikus fantáziája: a pozitív szereplők hibátlan félistenekké magasztosulnak, a női szereplők pedig Mayer Fanny szintjére emelkednek.

 

83.  Értelmezd Jókai Mór Az arany ember című regényét!

 
Az arany ember című regénye alkotói fénykorának csúcspontja, Jókai legharmonikusabb, a romantikából a realizmusba viszonylag legmesszebb eljutó remekműve. Ez a realista vonás a vívódó, meghasonlott főhős sokoldalú ábrázolásán túl abban is megnyilvánul, hogy szereplői már nem mágnások és nemesek, hanem korábbi regényeinek mellékszereplői lettek. Szerkezeti felépítés szempontjából is egyik legösszefogottabb alkotása: nem kisebb-nagyobb novellák, anekdoták füzére. Már a kezdő fejezetekben is megjelennek azok a motívumok, amelyek később kibontva adják a regény cselekményszövetét. Ilyen fontos motívum a Duna, mely összekapcsolja Komáromot és a Senki szigetét. A legelső találkozás a Szent Borbála fedélzetén már sejteti Timár és Tímea későbbi viszonyát. Komárom felé vezető útjukon fedezik fel a Senki szigetét és annak lakóit. Tímea és Noémi szembenállása már ekkor sokat sejtetően megmutatkozik. Felbukkan a szigeten Krisztyán Tódor is mint Noémi „vőlegénye”. Megjelenése halálba kergeti Ali Csorbadzsit (mert azt hiszi Tódor egy török kém), egyetlen leányát komáromi rokonára, Brazovicsra bízza (Timárnak kell hozzá elvinnie a lányt). Végül amint a süllyedő hajóról megmentett Tímea belép a Brazovics-házba, csírájában, rejtetten felsejlenek már a később oly végzetessé váló szenvedélyek: a gyűlölködés és a féltékenység. 1828 őszén indul a regénytörténet, s az időrendben haladó cselekménybonyolításban a fenti motívumok teljesednek ki. Itt nem az egymással szemben álló társadalmi erők csapnak össze, a drámai küzdelem színtere Timár Mihály lelke. 
A közvetlen megnyilatkozásnál sokkal művészibb módszer, mikor az író saját világképét főhőse sorsában mutatja meg. Timár Mihály szokatlan, rendhagyó hős Jókai életművében: rendkívül bonyolult jellem. A regény elején még akadályokat nem ismerő megingathatatlan mesehős, erkölcsi igényesség és feddhetetlenség jellemzi. Alkalmazottból, egyszerű hajóbiztosból válik sikeres üzletemberré, dúsgazdag földbirtokossá. Mesés vagyonának alapja nem a becsületes munka, hanem a lopás, korrupció, spekuláció. Közben azonban erkölcsi igényességét, alapvető tisztességét nem veszti el, sőt éppen e miatt kerül konfliktusba önmagával. Örökös lelki vívódását az író egy nála szokatlan eszközzel, a belső monológgal jeleníti meg. Ettől a hangtól sohasem tud menekülni, lelkiismeretének ostorozása egyre fájóbb, elviselhetetlenebb. Meghasonlottsága, lelki tépettsége még inkább elmélyül, mikor három és fél év után újra megjelenik a Senki szigetén, s ezzel megkezdődik a két helyszínen kettős élete. Fél évig milliomos és boldogtalan, fél évig vagyontalan de kiegyensúlyozott ember, és boldog Noémi odaadó szeretete által. De ettől kezdve folytonos hazugságban kell élnie. Feleségétől nem tud elválni, nem is lenne rá ürügye. E kettős élet kínja, megoldhatatlan problémája az öngyilkosság szélére sodorja. A regény eseményszövete végül mégsem tragikusan végződik. Nem Timárt hanem Krisztyán Tódort (aki Timár ruhájában van),  nyeli el a rianás. A holttestben mindenki Timárt véli felismerni- tavasszal, jégolvadás után. Timár „kilép az életből”, otthagyja feleségét, házát, vagyonát. Őszintén meggyónja egész addigi életét Noéminak, és a nő megbocsát neki.
A regény megoldása romantikus ábránd: az ember nem léphet ki a világból, nem vonulhat ki a társadalomból. A Senki szigetének rajzában a menekülés költői nosztalgiája jelenik meg, az elvágyódás lírája uralkodik.

 

 

Memoriterek:

 

Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte

 

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
 
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
 
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben ha néma csönd burúl rám, téged köszönt.
 
Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Óh, jössz-e már!

 

 

Johann Wolfgang Goethe: A vándor éji dala

 

Immár minden bércet
Csend ül,
Halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sohajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
Nyugszol, ne félj...

 

 

Friedrich Schiller: Az örömhöz /részlet/

 

Gyúlj ki, égi szikra lángja,
Szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
Ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
Mit szokásunk szétszabott.
Egy-testvér lesz minden ember,
Hol te szárnyad nyugtatod.
Milliók ti, kart a karba!
Gyúljon csók az ajkakon!
Túl a csillagsátoron
Él mindnyájunk édesatyja!
 

 

Batsányi János: A franciaországi változásokra

 

  Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

 

 

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem

 

A hatalmas szerelemnek
Megemésztõ tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörû kis tulipánt!
 
Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tûz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elûz.
 
Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretõd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.
 
 

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

 

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
 
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
 
Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
 
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

 

 

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz /részlet/

 

 Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.
 
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden.

 

 Berzsenyi Dániel: A Magyarokhoz I./részlet/

 

"...minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

 

Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének;
 
Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
A nemzet őrlelkét tapodja,
Gyermeki báb puha szíve tárgya.
 
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
A fél világgal szembeszállott
Nemzeteket tapodó haragja.
 
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
Oh! más magyarral verte vissza
Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
 
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
 
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
A büszke Karthágó hatalma,
Róma s erős Babylon leomlott."

 

 

Berzsenyi Dániel: A közelítő tél

 

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.
 
Nincs már symphonia, s zöld lugasok között
Nem búg gerlice, és a füzes ernyein
A csermely violás völgye nem illatoz,
S tükrét durva csalét fedi.
 
A hegy boltozatin néma homály borong.
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:
S most minden szomorú s kiholt.
 
Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.
 
Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetem
Egy-két zsenge virágait.
 
Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
Lollim barna szemöldöke!
 

 

Robert Burns: John Anderson, szivem, John

 
John Anderson, szivem, John,
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.
 
John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.
 

 

Katona József: Bánk bán /részlet/

 

 Ő csorda számra tartja gyűlevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kivánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztúlnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
 

 

Kölcsey Ferenc: Himnusz

 
Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
 
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
 
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
 
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
 
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
 
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
 
Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
 
Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

 

 

Kölcsey Ferenc: Huszt

 

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

 

 

Kölcsey Ferenc: Parainesis /részlet/

 

Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel. De erre még nem elég azon nyelvismeret, mely dajkánk karjai közt reánk ragadt; s azt hinni, hogy gyermekkori nyelvünkkel az élet és tudomány legmagosb s legtitkosb tárgyait is tisztán s erőben előadhatjuk, nevetséges elbízottság. Igyekezned kell nemcsak arra, hogy a beszéd hibátlanul zengjen ajkaidról; hanem arra is, hogy kedves hajlékonysággal, gazdag változékonysággal, tisztán kinyomva, s szívre és lélekre erőben munkálva, okaidnak s érzelmeidnek akaratodtól függő tolmácsa lehessen.
Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is, [...] de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig tehetségig mívelni kötelesség.

 

 

Vörösmarty Mihály: Szózat

 
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

 

 

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban /részlet/

 
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

 

 

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz /részlet/

 

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.