Kós Károly

VARJÚNEMZETSÉG

Kós Károly, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom építészből lett írója a túlélés, a magyarként való megmaradást kívánta szolgálni az Erdélyi Szépmíves Céh megalapításával éppen úgy, mint ahogy később az Erdélyi Helikon folyóirat életre hívásával is. Célja: közösség és írónevelés; a magyarság megtartása az idegen főhatalom idején is az irodalom által.

Ebből a felismerésből születtek a regényei is, a két világháború közötti történelmi regény újabb, "erdélyi folyamát" megrajzolva. Felismerte, hogy jelenünket, de jövőnket is, a történelmünkkel, a történelmünk megismertetésével alakíthatjuk. Erdélyt, a szülőföldet, annak történelmét írta meg csodálatos nyelvezetű regényeiben, az 1925-ös Varjúnemzetségben, hét évvel később a Budai Nagy Antal históriájában, majd 1934-ben Az Országépítőben.

Az 1925-ben keletkezett Varjúnemzetség az író legkedvesebb könyve. "Nem regény, nem is történelem..." - vallotta maga az író. Voltaképp a szülőföld, az otthonteremtés könyve, hiszen a kalotaszegi világ elevenedik meg, s a XVII. századi Erdély történelmének hangulatát érezhetjük meg csodálatos, senkihez sem hasonlítható nyelvi megformálásában.

A történeti háttér egy emberöltőt dolgoz fel. Mikor a cselekmény elkezdődik, még él Bethlen Gábor (a nagyságos fejedelem), a regény befejezésekor II. Rákóczi György hal meg. 1629 és 1660 a háttér, az erdélyi fejedelemség megszilárdulásának és hanyatlásának az ideje. A „beszédes nevű” főszereplők pedig a „bolond Varjuk”. Varjú János és Varjú Gáspár, akik másképp élnek, mint a többiek, ők a Kós Károly-i életet példázzák. Kalotaszeg és környéke „Bolond Varjuknak” mondja őket – a Pojánán élőket -, mert „az emberek nem tűrik maguk között, aki egy fejjel nagyobb náluk.”

Varjú János Bethlen Gábor szolgálatába állott, és a fiát is – Gáspárt – a Bethlen Gábor-i szellemben nevelte. Varjú Gáspár „ellenlábasa” Maksai László hadnagy, egy földjétől elszakadt székely, aki kardjával szolgálja a fejedelmet, bármelyiket… Beházasodik, hogy rangban, vagyonban emelkedjék. Tudja, hogy Basa Anna a különc Varjú Gáspárt szereti, mégis feleségül veszi. Basa Anna, Kós Károly-i gyenge virágszál, árnyaltan megrajzolt nőalak, aki azért lesz boldogtalan, mert nem akar háborúságot; ingadozásával teszi szerencsétlenné a maga sorsát (Maksaiét és Varjú Gáspárét is). Felvillanó, de meghatározó szereplő Vitéz Ilona, a kaposi molnár leánya, aki Varjú Gáspár felesége lesz.

A Varjúnemzetség nemcsak családi krónika, hanem a természet világába szervesen beilleszkedő hegyi ember életvitelének dicsérete is. Legköltőibb részei azok, amelyekben Kós Károly a havast írja le; a tavaszt vagy éppen az őszt idézi meg Kolosmonostoron. Stílusa zengően archaikus („Az Úristen nehéz keze Erdély fölé ereszkedőben”; „Szelíden öregedő, szomorúan mosolygó őszi napon, de amikor éjszakára hóharmat hull a határra”).

Olvassuk szeretettel a könyvet, hisz a Szerző ezt a művét tartotta a „legkedvesebbnek”!

/ZE/